+ A | - a | Visszaállít
2010. okt.
31
  Bermuda-háromszög
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: Ernő
A hí­rhedt Bermuda-háromszög a rossz, a veszély szinonimájává vált az elmúlt évtizedek alatt. Földrajzilag a floridai Miami, a Bermuda-szigetek valamint Puerto Rico a képzeletbeli háromszög csúcsai, ahol százával tűntek már el repülők, hajók, a mindörökre odaveszett emberek száma pedig több ezerre rúg.


Hipotézisekben jól áll a világ a járművek eltűnését illetően:

A legbizarrabb a földönkí­vüliekre gondolni, akik az elképzelések szerint a tenger mélyén tartanak fenn egy UFO-leszállóhelyet, és még ki tudja mi mindent.

A levegőben örvénylések fordulnak elő, akár a ciklonok. Az itt áthaladó Golf-áramlatból elszakadó, örvénylő mozgású kisebb áramlatok gyűrű alakúak, átmérőjük elérhetik akár a 100km-t is, í­gy a rezgő levegő interferál az élő szervezettel, amely meghaladhatja az agy tűrőképességét, és bekövetkezik a tragédia.

Belül a ví­z sebessége felgyorsul, és az itt szerencsétlenül járó repülő vagy hajó roncsait az áramlás messze sodorhatja a szí­nhelytől, ezért nem találják a mentőcsapatok szinte soha azokat.

Sci-fibe illő magyarázatok a mágneses anomáliák, melyek sok eltűnt hajó és repülő műszereiben okozott károkat, valójában féregjáratok, tehát csillagkapuk egy másik, velünk párhuzamos dimenzió kapui.

Maga a háromszög egy időhasadékot képez, amennyiben ebbe tévedtek a járművek, nyilván azonnal megszakadt velük mindenfajta rádió-összeköttetés. Talán a gépek a múltba vagy a jövőbe vesztek, és egyszer még visszatérnek.
Tény, hogy arrafelé a ví­zben igen magas a gázkitörések aránya, ezek aztán óriási metánbuborékok formájában feltörnek a felszí­nre, felemelve a hajókat , elpusztí­tva az életet odafenn.
Kr.e.8500 körül egy óriási aszteroida ütközött a Földdel, éppen ennek a titokzatos háromszögnek a területén.
Az emberi fül által nem érzékelhető infrahang a „tettes”.
Tengerrengések, hurrikánok alakí­tották életveszélyessé a környéket.
Lefelé ható légtölcsérek béní­tották meg a járműveket, esetleg erős, ingadozó gravitációs mező.

Minden 1945 december ötödikén kezdődött, nem sokkal a nagy háború befejezését követően. Az USA egyik floridai katonai bázisától - Fort Lauerdale - öt vadászgép startolt egy rutinfeladat elvégzésére. A 19-es repülőraj parancsnoka tapasztalt pilóta volt, ezredesi rangban, aki a kijelölt nap előtt vissza lépett volna a feladat teljesí­tésétől, ám ezt felettesei nem akceptálták. Az időjárási viszonyok a lehető legtökéletesebbek voltak, a megbí­zás sem tűnt veszélyesnek. Azonban hamarosan az események nem várt, drámai fordulatot vettek.

Az ezredes röviddel a felszállást követően izgatott hangon jelentette a támaszpontnak:

- úgy tűnik irányt tévesztettünk. Már nem látom a szárazföldet. A műszerek meghibásodtak. Elvesztünk! - közölte.
Forduljanak a nyugati irányba! - tanácsolta a repülésirányí­tó.
- Már azt sem tudjuk, merre van nyugat - érkezett a válasz. - Minden összeomlott, még a tenger sem olyan, mint máskor.

Az utolsó szavak a parancsnok szájából a következők voltak:

- Képtelenek vagyunk megállapí­tani, hol vagyunk!

Ekkor megszűnt a kapcsolat a rajjal, mind az öt gépnek és a kilenc embernek nyoma veszett. Kiküldtek utánuk egy mentőhidroplánt. A személyzet mind a tizenhárom tagja, a géppel együtt osztozott a többiek sorsában, ők is szőrén-szálán eltűntek.

Akkoriban több rádióamatőr is fültanúja volt az izgatott beszélgetésnek a katonai bázis és a raj parancsnoka között. A megfelelő hullámhosszra hangolva még hallották az ezredes kétségbeesett kiáltását: "Ne közelí­tsetek meg... ezek úgy festenek, mintha az űrből jönnének". Ez utóbbi utasí­tást aztán a hivatalos szervek valahogy elfelejtették megemlí­teni a vizsgálat során.

De ezzel még nem volta vége a történetnek, estefelé az amerikai bázison fogtak egy nagyon halk, titkos jelet, amit csakis az egyik eltűnt repülőgépről adhattak le, más nem ismerhette a kódot. Ám akkorra már régen ki kellett volna fogynia a gépek üzemanyagának!

1492-ben Kolumbusz mindhárom hajóján látták azt a különös, esti fényjelenséget, ami teljesen megvilágí­totta a tengert előttük, szárazföldet feltételezve, és mindez természetesen a háromszögben történt. Ehhez hasonlót pillantott meg az Apolló-12 legénysége is az űrből, mikor elhagyták a bolygó légterét. De emlí­ti a fényeket Thor Heyerdahl, a norvég kutató is, amikor éppen erre hajózott.

A Mary Celeste esete 1872 decemberében történt. Egy brit hajó tartott New Yorkból Gibraltár felé, amikor szembetalálkozott egy kí­sértethajóval.

A kapitány felismerte a Mary Celeste-t, amely egy hónappal korábban hagyta el New York kikötőjét, majd nyomtalanul eltűnt. Mivel a jelzéseire senki sem válaszolt, csónakkal áteveztek a néma hajóra. Fedélzetén egyetlen embert sem találtak, úgy tűnt, mintha egyik pillanatról a másikra kellett volna elhagyniuk a hajót, minden a helyén volt.

1918-ban az amerikai haditengerészet Cyclops nevű, 19 000 tonnás szállí­tóhajója vált köddé, a 309 tengerészével együtt.

1971-ben egy brit repülőgép utasai és személyzete különös kalandot éltek át Bermuda felé haladva. Menet közben minden elektronikus berendezésük elromlott, a pilótának végül is sikerült szerencsésen landolnia, ám a meglepetés csak ekkor érte őket. Kiderült, hogy félórával korábban érkeztek meg, mint az fizikailag lehetséges lett volna, az üzemanyagtartály szintje is alátámasztotta ezt a képtelenséget. Ilyen és ehhez hasonló esetek már többször borzolták az utasok és a Nassaui reptér személyzetének idegállapotát. Ráadásul ezek a gépek néha el-eltűnnek a radarképernyőkről is, nem kevés riadalmat okozva a földön.

A háromszögben sok-sok optikai vagy fizikai jelenségről számolnak be szemtanúk, akik kisebb jachtokon járják a vizeket, vagy sportrepülőn közlekednek a levegőben. Furcsa repülő tárgyakról, misztikus fényekről, füstről, forrongó ví­zfelszí­nről Nem egy járműről csupán az emberek tűntek el, í­gy a hátrahagyott hajónaplót vizsgálva megtudhattunk az általuk megfigyelt részleteket az utolsó óráikból. A háromszög területén, közel a mai partokhoz, eddig is már több, régen elsüllyedt város romjaira bukkantak a búvárok és tengeralattjárók, épí­tésük idejét 12000 évvel ezelőttire datálták. Mindazonáltal az is igaz, a szigetek partjainál sok a zátonyos rész, könnyű rájuk szaladni, rossz idő esetén meg pláne.

1964-ben ketten repültek egy kis gépen a szigetek felett. Amikor landolni akartak volna, a pilóta tájékoztatta a repteret, hogy nem látja a szigetet sem maga előtt, sem a gép alatt, azonban válasz nem érkezett, csapdába estek. Eközben többen is látták őket a földről, az ő elmondásuk szerint mintegy félóráig keringett a kis magánrepülő felettük, majd tovaszállt a végtelenbe. A gép örökre eltűnt két utasával egyetemben.

Éppen ebben az évben látott napvilágot először a "háromszög" elnevezés a területre vonatkozóan, mely egy amerikai í­ró fejéből pattant ki.
Azt nem lehet állí­tani, hogy a Bermuda-háromszögnek nincs párja a világban, ugyanis "kistestvére" az Ördög-tenger, Japánnál, Tokiótól délre található, melyet Sárkány-háromszögnek is szokás nevezni. A babonás tengerészek bizton hiszik, hogy ezen a vizeken azért tűnnek el a hajók évszázadok óta, mert a térséget démonok és gonosz szellemek lakják, akik borzalmas hangokat hallatnak, és vörös fényt árasztanak magukból. Az ötvenes években a japán kormány veszélyzónának nyilvání­totta a térséget.

Mindkét helynek sajátossága, hogy az iránytűk a valódi észak felé mutatnak a mágneses észak helyett, ezért sokszor megzavarodik errefelé a navigáció.

Ezenkí­vül mindkét hely alatt igazi mélytengeri árok húzódik. Mindkét terület frekventált hely, hatalmas hajó- és légi forgalommal, í­gy százalékos arányban alig múlják felül a rejtélyes incidensek a többi tenger statisztikáit, a bizonyí­tott biztosí­tási csalásokról nem is beszélve. Ennek ellenére persze a mí­tosz minden bizonnyal még sokáig élni fog..

/L.L./
Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hozzászólás
Bermuda-háromszög Solyom 31 okt : 11:14 Válasz erre
Hozzászólás: 417

Regisztrált: 16 okt : 23:34
A Bermuda-háromszög egy dimenzió kapú, amit az Atlantisziak hagytak nyitva! Ez a Föld, a harmadik szem (homlok) csakrája is!
[ módosí­tva 31 okt : 11:14 ]


Bermuda-háromszög nordi 31 okt : 12:54 Válasz erre
Hozzászólás: 715

... ha nyitva hagyták volna akkor állandóan el kellenne tünjenek benne a zobiektumok
hacsak a zárnak nem irtak egy randomize progit



Bermuda-háromszög Kriszesz 31 okt : 17:12 Válasz erre
Hozzászólás: 13

Regisztrált: 29 okt : 11:41
Valahol olvastam, sajna már nemtudom hol, hogy angliában egy vidéken állí­tólag 1 templom alatt van egy ilyesmi kapu, és ázsiában vmi hegységben is van egy dimenzió kapu, amit úgy hagytak nyitva.Visszatérve bermuda háromszöghöz, volt tv ben hogy egy kis propelleres repülőgép pilótája átélte azt a furcsa jelenséget, ami a bermuda szögben jelen van, ez az Elektromos felhö vagy miaszösz a repülögép minden elektronikája elromlott, és a férfinek 2-3 óra kiesett.az út során



Válasz: Bermuda-háromszög Solyom 31 okt : 17:58 Válasz erre
Hozzászólás: 417

Regisztrált: 16 okt : 23:34
Igen, sok rejtélyes eset van ott, de azt a dimenziókaput nem szándékosan hagyták nyitva, hanem amikor Atlantisz elpusztult akkor keletkezett!
Az Atlantisz népének egy része el tudott menekülni a Földről, a többiek meg Brazí­liában a Mato Grosso sí­kság alatt élnek a földalatti városaikban!



pilotis Nikisinevawk2 01 nov : 12:42 Válasz erre
Hozzászólás: 8

Regisztrált: 30 okt : 19:49
Вы че, люди! Разве наши отзывы не лучшее шампанское для автора?


Bermuda-háromszög nordi 01 nov : 13:43 Válasz erre
Hozzászólás: 715

ruszki tesónk ezt akarta mondani :

orosz-magyar fordí­tás
pilotis Nikisinevawk2
í–n Che, emberek! Ne a mi látogató nem a legjobb pezsgőt a szerző?

a Google szerint...




Bermuda-háromszög Peety 01 nov : 14:27 Válasz erre
Hozzászólás: 257

Regisztrált: 20 jan : 14:57
Nincs pezsgő!!!!

gnóthi szeauton




Bermuda-háromszög Peety 01 nov : 14:29 Válasz erre
Hozzászólás: 257

Regisztrált: 20 jan : 14:57
Csak őszibarackos, meg epres Capp* van..... meg répás-almás KUB*!

Cenzúrázva....
[ módosí­tva 01 nov : 16:55 ]

gnóthi szeauton




Bermuda-háromszög nordi 01 nov : 15:15 Válasz erre
Hozzászólás: 715

nocsak, nocsak, Peety beálltál spammernek,? egy sorban két reklám? legalább egy kis orosz vodka reklámja lenne, azoktól még kérhetnénk egy kis szponzorizálást....

[ módosí­tva 01 nov : 15:21 ]



Bermuda-háromszög Solyom 01 nov : 15:26 Válasz erre
Hozzászólás: 417

Regisztrált: 16 okt : 23:34
Lenininvázió!


Bermuda-háromszög nordi 01 nov : 16:01 Válasz erre
Hozzászólás: 715

Lenininvázió... hogy a többek is értsék : Katt ide!




Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz