2013. ápr.
22
22
Halálközeli élmény – személyesen... (1. rész)Kategória: Gondolatok, meglátások - Közzétette: fulldragon
szerző: horpad
2013 február 20.-án egy koponyaműtét szenvedő részese voltam... Egy hívatlan betolakodót, egy daganatot, valamint a hozzá társult ödémát kellett erőszakkal eltávolítani. Mivel a zárójelentéshez tartozott két cd lemez is tele képekkel, így be tudom mutatni a karosszéria azon szelvényét, ahol mindez látható volt.
Felhívnám a figyelmet arra, hogy a képen a bal és a jobb oldal fel van cserélve, továbbá a személyes adatok törölve lettek.
Az átélt kórházi események úgy érzem, feljogosítanak a HKÉ jelvény viselésére, továbbá örökös klubtagságot biztosítanak számomra.
A történésekről igyekszem lehetőleg tömören és tárgyilagosan beszámolni, még akkor is, ha ez az irodalmi stílus rovására megy...
Előre kell bocsátanom, hogy a kritikus időben én semmilyen fényt, alagutat, szembe jövő korábban elhúnyt ismerősöket nem láttam.
-És nem sikerült megtapasztalnom a testenkivüliség élményét sem, amikor a csillár magasságából figyelhettem volna a porhüvelyemen matató zöldköpenyeseket, vagy rácsodálkozhattam volna a szekrény tetején felejtett tamponra.
Kezdeném tehát a legelején...
- A tünetek talán már két héttel korábban is megvoltak, csak én nem akartam tudomást venni róluk. De amilyen alattomosan kúsztak elő, úgy váltak egyre agresszívabbá. Olyan, hogy folyamatos szédülés, hányás, egyensúly- és látászavarok, nyaki merevség, stb...
17.-én már annyira súlyossá vált a helyzet, hogy sürgősséggel mentőt kellett hívni. (Nem én, a hozzátartozók) A sok hányás miatt ugyanis a kiszáradás veszélye fenyegetett.
A betegfelvételi osztályon kezdtük, ahol egyenesen agyi CT-re küldtek. Visszatérve a borítékban gondosan lezárt(!) lelettel, az orvos közölte, hogy egyelőre bent fognak tartani, és átmenetileg a neurulógián tudnak ágyat biztosítani a számomra. Akkor hát irány a neurológia. (Végig a mentős fiú rodeózott velem a kerekesszékkel folyosókon és lifteken keresztül. Örök hála és köszönet ezért.) Szerencsére csak egyetlen éjszakát kellett ott töltenem, de a sok jajgató, nyögdécselő és sóhajtozó beteg között már-már kezdtem egészségesnek érezni magam...
Csak másnap, hétfőn reggel szembesülhettem a hírrel, hogy költöztetnek az idegsebészetre, mert agydaganatom van, amit sürgősen el kell távolítani. Bumm!!!
Egyébként egy ilyen költözés sokkal egyszerűbb, mint első pillantásra tűnik. Ugyanis minden ágy kerekeken gurul. Csak ki a sorból, utassal együtt végig a folyosón, be a liftbe, aztán egy újabb folyosó, újabb kórterem, ahonnét előttem már egy üres ágyat kirángattak. Én kerültem a helyére ágyastól...
Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy benne vagyok a sodrásban, nincs befolyásom az eseményekre, csupán reménykedhetek egy szerencsés végkimenetelben....
(paramoral)
2013 február 20.-án egy koponyaműtét szenvedő részese voltam... Egy hívatlan betolakodót, egy daganatot, valamint a hozzá társult ödémát kellett erőszakkal eltávolítani. Mivel a zárójelentéshez tartozott két cd lemez is tele képekkel, így be tudom mutatni a karosszéria azon szelvényét, ahol mindez látható volt.
Felhívnám a figyelmet arra, hogy a képen a bal és a jobb oldal fel van cserélve, továbbá a személyes adatok törölve lettek.Az átélt kórházi események úgy érzem, feljogosítanak a HKÉ jelvény viselésére, továbbá örökös klubtagságot biztosítanak számomra.
A történésekről igyekszem lehetőleg tömören és tárgyilagosan beszámolni, még akkor is, ha ez az irodalmi stílus rovására megy...
Előre kell bocsátanom, hogy a kritikus időben én semmilyen fényt, alagutat, szembe jövő korábban elhúnyt ismerősöket nem láttam.
-És nem sikerült megtapasztalnom a testenkivüliség élményét sem, amikor a csillár magasságából figyelhettem volna a porhüvelyemen matató zöldköpenyeseket, vagy rácsodálkozhattam volna a szekrény tetején felejtett tamponra.
Kezdeném tehát a legelején...
- A tünetek talán már két héttel korábban is megvoltak, csak én nem akartam tudomást venni róluk. De amilyen alattomosan kúsztak elő, úgy váltak egyre agresszívabbá. Olyan, hogy folyamatos szédülés, hányás, egyensúly- és látászavarok, nyaki merevség, stb...
17.-én már annyira súlyossá vált a helyzet, hogy sürgősséggel mentőt kellett hívni. (Nem én, a hozzátartozók) A sok hányás miatt ugyanis a kiszáradás veszélye fenyegetett.
A betegfelvételi osztályon kezdtük, ahol egyenesen agyi CT-re küldtek. Visszatérve a borítékban gondosan lezárt(!) lelettel, az orvos közölte, hogy egyelőre bent fognak tartani, és átmenetileg a neurulógián tudnak ágyat biztosítani a számomra. Akkor hát irány a neurológia. (Végig a mentős fiú rodeózott velem a kerekesszékkel folyosókon és lifteken keresztül. Örök hála és köszönet ezért.) Szerencsére csak egyetlen éjszakát kellett ott töltenem, de a sok jajgató, nyögdécselő és sóhajtozó beteg között már-már kezdtem egészségesnek érezni magam...
Csak másnap, hétfőn reggel szembesülhettem a hírrel, hogy költöztetnek az idegsebészetre, mert agydaganatom van, amit sürgősen el kell távolítani. Bumm!!!
Egyébként egy ilyen költözés sokkal egyszerűbb, mint első pillantásra tűnik. Ugyanis minden ágy kerekeken gurul. Csak ki a sorból, utassal együtt végig a folyosón, be a liftbe, aztán egy újabb folyosó, újabb kórterem, ahonnét előttem már egy üres ágyat kirángattak. Én kerültem a helyére ágyastól...
Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy benne vagyok a sodrásban, nincs befolyásom az eseményekre, csupán reménykedhetek egy szerencsés végkimenetelben....
(paramoral)
(- folytatjuk -)
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
