szerző: horpad

Amikor egy beteget átpasszolnak egy másik osztályra, minden kezdődik elölről. Az elvégzett vizsgálatok eredményei valahogy mindig figyelmen kivül maradnak. Így aztán a hétfői napon az én számomra is prolongálva volt egy újabb vérvétel, vizelet és további apróságok.
Késő délutánra pedig beütemeztek egy új, átfogó CT átvilágítást. Fej, mellkas, alhas.
De a vége az lett, hogy már este 7 is elmúlt, mire be tudtak tolni a sütőbe...

A folytonos szédülés és hányinger leküzdésére sajátos egyéni taktikát alkalmaztam. A párnát félre tolva leszorítottam a fejemet a matracra, amennyire csak lehetett... És talán ennek tudható be az az élmény is, ami a CT-labor felé gurulva a folyosón várt rám.
- Mindenki a folyosó oldalfalán, vizszintes testhelyzetben közlekedett!!!!
Lehúnytam a szemem, majd újra kinyitottam. A kép nem változott. Ekkor úgy döntöttem, nem foglalkozom vele. Ha nekik ez a jó, hát tegyék....
... különben ez a fura képalkotás később már csak egyszer jelentkezett a kórházi bentlétem alatt, aztán többször már soha.

A keddi nap központi eseménye kétségkivül a műtét előtti hajvágás volt. Szegény Z.nővér fodrászként nem biztos, hogy sikeresen érvényesülne. De a lestrapált braun-ját mindenképpen le kéne cserélnie egy jobb masinára. Végül az eredmény 2-3 mm-es sörte az egész fejbőrömön, ami kellemesen sercegett a tenyér alatt... (erre a későbbiekben valószínűleg még visszatérek)
A délutáni órákban várt még egy MRI vizsgálat is, amit a már kialakult fásultsággal éltem volna át, ha nem kellett volna előtte másfél liter indikátor folyadékot megszlopálnom.

A három legcsinosabb nővér állta körbe az ágyamat, és felváltva próbálták belém erőltetni. De egyiknek sem sikerült elhitetni velem, hogy a müncheni sörfesztiválon vagyok...
A vacsora természetesen elmaradt, kezdek átállni az intravénás táplálkozásra.
Késő este még egy lelkes éjszakás nővér akarta elmagyarázni nekem a hívógomb működését, - Jó, mondtam, majd fél kettőkor kipróbálom....

A szerda reggel várakozással és készülődéssel kezdődött. Amikor jött a reggeli, csak intettem, és elfordítottam a fejem.
A nővér nevetett: -Magának egyébként sem adtam volna...
A reggeli után felszólítottak, hogy vessem le a pizsamámat, mert arra nem lesz szükség. Segítettek begyömöszölni az éjjeliszekrény alsó rekeszébe... Magamra húztam a takarót.
Egyikük szorosan befáslizta a lábaimat bokától fölfelé. (Utólag visszagondolva, az ősi egyiptomi tartósító technológia alapján.)
Később tiszteletét tette egy idősebb nővér, eddig még nem láttam, abból a fajtából, akit nem tudnak nyugdíjba küldeni. Kérdezte, volt-e már katéterem. –Hát persze, most is itt lóg egy az alkaromon... –Jajj, ez nem olyan, ezt egészen máshova kell felhelyezni... –Aha, értem... Nem, még nem volt. De a magáé vagyok...
Erre gyors és szakavatott mozdulatokkal megoldotta a dolgot. Lehetett volna kíméletesebb is.
Őszintén örültem, hogy nem a "Csillagszemű" vagy a "Kedvesarcú" csinálta ezt velem.
Illúzióromboló lett volna.
Negyed 10-kor aztán kigördült velem az ágy a folyosóra, lassan, de megállíthatatlanul, - és a műtő felé vette az irányt....

(- folytatjuk -)

(paramoral)