szerző: horpad

Napjainkban az agyműtéteket már teljes mélyaltatásban végzik, az agyi funkciók abszolut kikapcsolásával. Egy ingerekre érzékeny agyvelőt mégsem illik kapargatni, ahogy a mozgó fogaskerekek közé sem ajánlatos belepiszkálni. Csak napokkal később vettem észre, hogy mindkét halántékom fényesre volt borotválva... Ez nyilván az altatás ideje alatt történhetett, vélhetően EEG tappancsok számára, amelyek az állandó kontrollt biztosították. Az altatás megkezdésekor nem gondoltam arra, hogy meg is halhatok. Egyetlen dolog járt a fejemben, nekem most mielőbb el kell aludnom, így nem is próbálkoztam erőltetett éberséggel....

....a következő pillanatban kinyitottam a szemem... – A világ a felismerhetetlenségig megváltozott. Az ablak átkerült a másik oldalra, ágyak nőttek ki körülöttem a padlóból, a plafon pedig színt váltott...
Pislogtam egyet, de ez a látvány most már tartósnak bizonyult.

"Afracba ... túl vagyok rajt..." Ettől szinte másodpercek alatt alatt visszajöttem, habár az időérzékem nem biztos, hogy a helyén volt már akkor. Ellenőrizni akartam a végtagjaimat, megvannak-e még.

Meglepődtem, hogy a kezeim az ágy széléhez vannak béklyózva. Talán azért, nehogy öntudatlanul kárt tegyek magamban. De az ujjaim mozogtak!!! Mind a tíz. Próbáltam megvakarni a jobb lábammal a bal lábam talpát. Sikerült. És oda-vissza ugyanúgy. Hurrá!

De már jött is a nővér, hogy kioldozzon, és leszedje lábaimról a fáslit. "Mindig is a szőke csajokért szoktam megdögleni" – nyöszörögtem, mert a torkom iszonyúan fájt. Elfojtott egy mosolyt, és elmagyarázta, hogy ezt biztos a műanyagcső okozta, amit a nyelőcsövembe tuszkoltak. Vélhetően, hogy kiszürcsölje az összegyűlt nedveket, mielőtt megfulladnék a műtét ideje alatt.

Tehát összesen három és fél órát voltam távol, miközben ez az idő csupán egyetlen pillanatnak tűnt.
Az időnek ugyanis az érzékelésünk (tudatunk) kölcsönöz dimenziót. Amikor nincsen érzékelés, olyankor az idő sem létezik. Az elveszett három és fél óra épp úgy lehetett volna három perc, vagy három hónap is.
- Hát ezért nem hiszek a meghívásos élménybeszámolókban. Az előadásokon kizárólag az hangozhat el, amit a közönség hallani kiván. Egy kocsmazenész sem játszhat akármit, csakis azt, amit a vendég rendel. És ne feledkezzünk el a tekintélyes gázsiról se..! – Nekem pedig ilyen motivációim nincsenek, semmi okom arra, hogy egy torzított valóságot próbáljak meg eladni.
Tudom, hogy a jövőben egyre többen lesznek, akik hasonló helyzetet átélve látni fogják az alagutat és a fényt... Egyszerűen csak azért, mert úgy gondolják, nekik is látni kellett volna... Így aztán utólag fogják az élményeiket rekonstruálni egy, a közgondolkodást nagyban befolyásoló felhizlalt mém alapján...



Az utolsó napokban sokat beszélgettünk a szobatársakkal a bajainkról. Mindegyikük gerincműtétes volt, porckorongsérvvel. Érdekes módon a többségük érzékelt az altatás ideje alatt különböző hangokat és zajokat... Én nem látok ebben ellentmondást... Éjszakai pihenésünket is a mélyalvás és a felszínes alvás (REM) közti hullámzások töltik ki. Ez utóbbi fázisban az agyunk félig aktiv, álmodik, és részben nyitott a külső ingerekre. Egy normál altatásnál előfordulhatnak ébrededező REM fázisok, de ilyenkor a mindig jelen lévő aneszteziológus (altató orvos) be szokott avatkozni.

Nincsenek különösebb illúzióim a jövőt illetően... Karinthy az 1936-os agyműtétje (Utazás a koponyám körül) után még két évet kapott a sorstól, mielőtt elvitte volna a végzetes agyvérzés.
Én csak abban bízhatok, hogy azóta az orvostudomány igen sokat fejlődött...

(paramoral)