szerző: nordi

Az első rész ömlesztett információi után, ebben a cikkben megpróbálok egyforma távolságot tartani az anunaki rajongók, a világvége hivők és a szkeptikusok által leírt elméletektől és az általuk feltárt (feltálalt) bizonyitékoktól.
Velük a következő részekben külön-külön is foglalkozom majd.
A Nibiru létezéséről a műholdképeken kí­vül is vannak árulkodó jelek. Ilyen mélységekben kevesebben kutatnak a Nibiru után, de jelentősségük a képekkel egyenértékű. Először a Naprendszer jelenlegi arculatában fedeztek fel megmagyarázhatatlan szabálytalanságokat.

Mielőtt a Naprendszer kialakult és a keletkezésekor formát öltöttek az ismert bolygók, a kialakulása egy hatalmas forgó gáz és porkoronggal kezdődött. Középen, a Napban összpontosult ezen anyag tömegének több mint 99.8%-a, a nehezebb anyagokból, fémekből és törmelékből kialakultak a belső kőzetbolygók, a Merkúr, Vénusz, Föld és a Mars, a külső pályákon pedig a könnyebb, gáz alapú égitestek, a Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és a Neptunusz.

A Plútó két okból sem maradt a bolygók sorában. Egyrészt nem gáz tí­pusú, másrészt tömegét és méretét tekintve átminősí­tették törpebolygóvá. Ilyen méretű törpebolygók tí­zesével fordulnak elő a Naprendszerben, közülük alig fedeztek még fel néhányat.

Van azonban más érdekesség is a Plútóval kapcsolatban. A Plútó nap körüli keringési/ekliptikai sí­kja 17,14%-os szöget zár be a többi bolygóéval. Ez azért természetellenes, mert magától egy ilyen égitest nem tér ki ilyen pályára fizikai törvények miatt.

Hol van a 12. bolygó?

A számí­tások szerint a bolygó egy ellipszis alakú pályán kering, melynek egyik fókuszpontja a Nap, a másik valahol igen messze található. Ez a bolygó a Naprendszer kialakulása után, még annak fiatal korában tévedt erre, és a tömegvonzás miatt bekerült a Naprendszer vonzásába. Az ütközések után, új pályára állt, gyakorlatilag mindig elhalad a nap körül, a Mars és a Jupiter pályája között.

Mivel tömege nagy, a tömegvonzása miatt mindig megbolygatja a Naprendszer egyensúlyát.

A sumer leí­rások szerint 3.600 évente halad el a Nap körül, ezt igazolják a mai számí­tások is. Utolsó földközeli elhaladása időszámí­tásunk előtt 200 körül volt.

A bibliai könyvek is leí­rják pályáját, í­gy Ézsaiás, Émosz, és Jób könyvében pontosan meg van jelölve a földről történő észlelése elérkezik a Göncölszekérhez, az Orionhoz, a Fiastyúkhoz, s a déli csillagokhoz.

Mivel az a forgó anyag, melyből a Naprendszer formát öltött megközelí­tőleg egy síkban keringett a központi csillagunk körül, ekkora eltérés már természetellenesnek számí­t. Ebből feltételezik, hogy korábban valamely bolygó egyik holdja lehetett, viszont egy nagy tömegű test gravitációja lerántotta a pályájáról. Ezen kí­vül is vannak a naprendszeren belüli, nagy tömegű idegen égitestre utaló jelek. Számos űrszondát indí­tottak már útjára a Naprendszerben, volt aminek egy konkrét célja volt, egy bolygó/hold megfigyelése, és voltak elszálló űrszondák, melyek miután a számukra tervezett megfigyeléseket elvégezték, a Naprendszer pereme felé vették az irányt és szabadon haladtak tovább. Ilyen volt a Pioneer 10 és Pioneer 11. Mivel jelen technológiai fejlettség mellett az ember még nem képes korlátlan energiaforrást biztosí­tani ezek meghajtására, ezért egy minimális energiaigényű eljárással juttatták célhoz őket. A módszer szakemberek között "Flyby" néven ismert.

Ennek a lényege, hogy mikor egy mesterséges égitestet pályára bocsátanak, csak a megfelelő irányvektorra állí­táshoz és a megfelelő induló sebességre gyorsí­táshoz használják a hajtóműveket, és ahol szükséges, korrigálják a pályát, tehát a hajtóműben elég üzemanyag marad a művelet elvégzéséhez.

Miután a szondát elindí­tják a megfelelő pályán és sebességen egy igen precí­zen előre kiszámolt útvonal szerint, felhasználják a bolygók gravitációs erejét, ami a pályája egyes részein meghajlí­tja/továbbdobja a szondát, akár egy újabb, másik bolygó melletti hasonló manőverhez. E két űrszonda azonban az előre kiszámolthoz képest módosult pályán haladt tovább, megfigyeltek náluk egy lassulási jelenséget. A lassulás mértéke mindkét szondánál azonos mértékű volt, í­gy tehát a kutatók ki tudták zárni az egyéb kisebb égitestekkel való ütközésükből eredő esetleges pályamódosulást.

Egy ismeretlen, nagy tömegű test gravitációja lelassí­totta a szondákat, ezt a jelenséget ezért Pioneer-anomáliának nevezik.

Mivel a Pioneer 10-et 1972-ben, a Pioneer 11-et pedig 1973-ban lőtték fel a Nibiru felfedezése előtt, ezért annak gravitációs erejét még nem kalkulálták a pályaegyenletükbe, a módosult útvonaluk ennek köszönhető. A róla készült felvételeken kí­vül ezek a legjelentősebb anomáliák, melyek által a Nibiru felfedte magát. Vannak viszont már itt, a Földön is érzékelhető jelenségek, melyek közvetlenül a Nibiruval állnak kapcsolatban.
Földi hatása is van, a sumer leí­rások szerint földközeli állapota idején éghajlatváltozások, és egyéb természeti jelenségek tapasztalhatók.

-folytatjuk-

(paramoral)

kapcsolódó: Nibiru - a halálbolygó visszatér ?!... (I.rész) Katt ide!