+ A | - a | Visszaállít
2013. nov.
05
  Snowden kegyelmet kért
Kategória: Háttérhatalom - Közzétette: fulldragon
Az egykori CIA ügynök, Edward Snowden kegyelmet kért Washingtontól.
A megfelelő levelet a német képviselőnek, Hans-Christian Ströbelenek adta át, akivel Moszkvában találkozott, közölte a The New York Times.


Snowden a levelében megjegyezte, annak, hogy közzétette az amerikai hírszerzés munkájáról szóló információt csak pozitív hatása volt, mivel az USA hírszerzése szisztematikusan megszegte a törvényt.

„Ennek ellenére országom kormánya továbbra is úgy viszonyul hozzám mintha másként gondolkodó vagy dezertőr lennék, és a politikai fellépésért inkább a bűntető jogi felelősséget részesíti előnyben. De elmondani az igazat nem számít bűncselekménynek”, - írta Snowden.

Ezzel egyidőben Spiegel magazinban megjelent Edward Snowden-nak a kiáltványa.

A ”Kiáltvány a szabadságért” nevet viselő szövegben az egykori CIA-ügynök azt állítja, hogy az általa bemutatott dokumentumok több millió ember életét mentheti meg a megfigyeléstől és a magánéletbe való beavatkozástól.

Szerinte az általa okozott botrány a társadalom hasznára válik.

”A kémprogram-technológia létezésének nem kell meghatároznia a politikát. Az erkölcsi kötelességünk, hogy biztosítsuk azt, hogy a törvényeink és értékeink korlátozzák a megfigyelő programokat és védelmezzük az emberi jogokat” – tartalmazza a kiáltvány.

forrás:/ruvr.ru/
Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hozzászólás
Snowden kegyelmet kért Szofi 05 nov : 02:52 Válasz erre
Hozzászólás: 196

Regisztrált: 11 máj : 14:36
Bár nem jön le a fősodrású médiában, de sokan támogatják őt Amerikában is - persze kegyelmet biztos nem fog kapni - valószínűleg már másképp cselekedne.


Snowden kegyelmet kért nordi 05 nov : 05:40 Válasz erre
Hozzászólás: 715

Az sem jön le a médiában, hogy milyen nyomás nehezedik az oroszokra Snowden miatt...
Az biztos hogy Karácsonyra már otthon lesz, mert a Moszad "kimenti" az orosz fennhatóság alól
Ami igaz, igaz nem szivesen lennék a börében... lehet, hogy a kegyelemdöfést is megkapja útközben
[ módosítva 05 nov : 05:41 ]



Válasz: Snowden kegyelmet kért Szofi 06 nov : 03:53 Válasz erre
Hozzászólás: 196

Regisztrált: 11 máj : 14:36
Lehet. Az a szegény fiatal katona is csak árnyéka önmagának aki kiszivárogtatta a dokumentumokat az iraki "harcokról", a videót, amiben gyerekeket, újságírókat lőnek halomra szándékosan, mint egy videójátékban. Érte is hiába könyörögnek vagy követelőznek a civilek.

Ez van. Ők már legalább tettek valamit a világért, nem halnak meg nyom nélkül, mint majd egyszer Szturmi...



Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz