+ A | - a | Visszaállít
2013. nov.
13
  Rejtély a javából...
Kategória: Maradjunk a Földön - Közzétette: fulldragon
szerző: Incze Mónika

A gízai fennsíktól 6 kilométernyire délre, az ősi Memphisz mellett található Egyiptom egyik legmisztikusabb objektuma, a Szerapeum, mely talányosabb, mint maga a Nagy Piramis.
A Szerapeum egy furcsa katakomba rendszer, mely több kilométer hosszan szeli át a területet – a föld alatt. Eredetileg a görög Strabo fedezte fel, i.sz. 24-ben. Művében megemlíti, hogy a Szerapeum bejáratához egy 1300 méter hosszú szfinxsor vezetett a homokdűnéken keresztül, amely ma már nincs meg. Aztán a területet teljesen befedte a homok, és szinte feledésbe merült, egészen 1850. november 1-ig, amikor is a francia régész, August Mariette újra fel nem fedezte. Korábban már Napóleon is megszállottan kutatott utána, de hiába.


Egyiptológusok szerint a Szerapeumot azért építették, hogy az Ápisz bikák mumifikált testét temessék ide. A bika a bátorág, az erő, a férfiasság és a harci szellem kifejezője volt.

Az Ápisz bika tehát a mindenkori fáraó erejét szimbolizálta. Némelyik egyed különös ismertetőjegyeket viselt magán: fekete bőrén fehér hatszög díszítette a homlokát, hátát egy sólyom alakja, nyelve alatt pedig skarabeusz formájú elszíneződést lehetett találni. Az Isten megtestesítőjének tartották, ezért szent állat volt Egyiptomban.

Ezeket a bikákat a templom külön erre a célra kijelölt helyén tartották, tisztító szertartásokban részesítették, a legfinomabb ételeket kapta és a legkiválóbb teheneket engedték be hozzá. Eredetileg Ptah isten megjelenési formájának tartották, később az Ozírisszel összeolvadt Ptah-Ozírisz, majd később Ozírisz isten alakjának tekintették. A nép körmenetek során találkozhatott az Ápisz bikával, és ilyenkor kérdéseket is fel lehetett tenni neki és jó jelnek számított, ha az ekkor elé tett áldozati ételt megette.

Nos, amit Mariette talált a föld alatt, a mai napig megdöbbent tudósokat és nem szakembereket egyaránt, és a mai napig kérdések sokaságát indítja el kielégítő válaszok híján.

A Szerapeum egy hatalmas bunker, és akik már jártak benne, azt mondják, olyan, mint maga az alvilág, a holtak világa. A több kilométer hosszú folyosó rendszerben 24 oldal kamra található melyek mindegyikében egy-egy hatalmas, 4 méter hosszú, 2,3 méter széles és 3,3 méter magas szarkofág áll. Ezek az óriási kőtömbök egyetlen tömbből lettek kifaragva és egyenként 80 tonnát nyomnak, csak a fedőlapok 35 tonnásak! Úgy tartják, hogy a köveket a 960 km-re délen fekvő Asszuán gránitbányáiból szállították ide. Mérnöki pontossággal vannak kifaragva a kövek: tökéletes a derékszög a fedő- és az oldalsó lapok illeszkedésénél, illetve az egymással szemben lévő oldallapok teljesen párhuzamosak. Mindez úgy, hogy belül tükörsima felületet találunk.

Hogyan lehetséges, hogy az akkori technikai eszközökkel ilyen tökéletes felületet értek el? Egyáltalán: miként mozgatták több száz kilométeren át ezeket a hatalmas gránittömböket, hogy vitték le a föld alá? Esetleg varázslat erejével levitáltatták a köveket és így mozgatták azokat a gravitáció ellenére?

Milyen célból hozták létre az objektumot? Ha ez az ún. Ápisz bikák temetkezési helye, akkor miért csak néhány szarkofágban találtak maradványokat, ráadásul nem mumifikált állattetemet, hanem összetört csontokat? És mekkorák lehettek ezek az állatok, ha ekkora méretű szarkofágot kellett építeni nekik?

A paleoasztronautika képviselői a következő álláspontot képviselik: az egyiptomiak úgy hitték, hogy ezeket az állatokat az istenek (földönkívüliek) alkották meg és óriási szörnyetegek voltak. Féltek tőlük, így megvárták, amíg természetes halált halnak, majd összetörték a csontjaikat, és betették azokat ezekbe a szarkofágokba, majd rátették a 35 tonnás fedőlapot, hogy soha többé ne térhessenek vissza a jövőben.

Itt kell megjegyeznem, hogy Mariette az ásatásai során talált egy II.Ramszesz idejére datálható helységet is a Szerapeumban, ahol már „normális” méretű fából készült szarkofágokat is talált, melyek megfelelnek egy bika tetem méretének. Ennek ellenére marad a kérdés: azokba az óriási méretű szarkofágokba akkor milyen lényeket temethettek el?

Egy másik elmélet szerint a ládák más célból épültek. Elképzelhető, hogy csillagközi dimenziókapuk és a földönkívüliek ezeken keresztül jöttek – mentek a bolygók, a más világok, síkok között. Esetleg teleportációs eszközök voltak, ahonnan más bolygókra lehet szállítani embereket, vagy az idegeneket?

Kérdések, kérdések, kérdések, melyekre egyelőre nincs válasz. Mindenesetre az sem lehet a véletlen műve, hogy egészen a múlt év elejéig a Szerapeumot zárva tartották a látogatók előtt, és akkor is csak egy részét nyitották meg, a teljes objektum a mai napig nem látogatható.


forrás:/Enigmatv/

Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hozzászólás
Rejtély a javából... Szturmanszkiev 13 nov : 12:08 Válasz erre
Hozzászólás: 170

Regisztrált: 14 ápr : 00:37
Ha tizezer ember felett tejhatalmam lenne ötven évig- csakis száztonnás szarkofágokban gondolkodnák és dupla tetőtevel fedetném be ,hogy tűnjön még jobban földönkivűli technologiának
Mi ebben a kivitelezhetetlen ha rengeteg ember és idő áll a rendelkezésemre ??!
Semmi.





Rejtély a javából... epsion 13 nov : 15:45 Válasz erre
Hozzászólás: 10

Regisztrált: 05 okt : 05:04
"Mi ebben a kivitelezhetetlen?" a Te logikátlan gondolkodásod kockafejű!


Rejtély a javából... Szturmanszkiev 14 nov : 00:00 Válasz erre
Hozzászólás: 170

Regisztrált: 14 ápr : 00:37
Juliska,láttál te életedben XVII.századi svájci kronométert szétszedve ,nagyitó alatt ??Tudod ,hogy 3 mikron átmérőjű tökéletesen megmunkált tengelyek és tőkéletesen kifurt rubincsapágyak vannak benne???Az áttételekről és a szinkronizációról nem is beszélve??!
Engem kiakasztott,hogy ezek kézi szerszámmal készültek,és a működési hibahatára lélegzetellálitóan magasan van, sokkal magasabban,mint egy mostani szériagyártású karórájé.(mechanikus karórákról beszélünk)
Ha valaki azt mondja,hogy a svájciakat a földönkivúliek tanitották meg órát késziteni a 17 században ,elgondolkoztam volna a dolgon.
Na,de bazinagy kövek hurcolása ,vágása,emelése ,csiszólása egyáltalán nem megoldhatatlan probléma.Ez pont olyan,amikor az éhes moldvai kap egy húskonzervet ,de kés és konzervnyitó nélkül.Mit tesz? Természetesen addig dörzsöli a konzevdobozt egy érdes felülethez,amig lekopik a teteje.
Na ilyen nyers technologiával készültek az ókori épitmények.



Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz