szerző: Kiss Ákos

A világvégéről, illetve az ún. „apokalipszisről” a világ legtöbb vallása tett már évezredekkel ezelőtt említést. Jóllehet a különböző vallások különféle leírásokkal szolgálnak, azonban nagy vonalakban nézve mondandójuk mégis hasonló. Ennek legfőbb oka pedig nagy bizonnyal abban rejlik, hogy valamilyen szinten közös tőről fakadnak, így azt mondhatjuk, hogy minden nagyobb civilizáció hitt egy bizonyos „végben”.

A pogányok szent könyve, az Edda, „Ragnaröknek” hívja a világvégét, amely az istenek végzetét, a világ bukását jelentette északon. A híres német zeneszerző, Richard Wagner operája, „Az istenek alkonya” (Götterdämmerung) alapján a germán apokalipszis megnevezése főként e kifejezésen keresztül szilárdult meg az európai köztudatban. Az Eddában részletezett apokalipszis nagy hasonlóságokat mutat a Biblia jövendöléseivel, melyek a Jelenések könyvében kapnak szerepet.

Nos, akármelyik civilizáció jövendöléseit vesszük szemügyre, látnunk kell, hogy sem a maja papok, sem a Biblia, sem, pedig az ősi pogányok nem jósoltak teljes világvégét. Mindegyik vallás sokkal inkább egy átmenetről beszél, nem egy teljes bukásról.

Voltaképpen a jövendölésekben leírt társadalmi formáknak, ideológiáknak, politikai rendszereknek a bukását és megszűnését láthatjuk, s egy új világ létrejöttét. Mostanában egyre többet hallunk és beszélünk a világvégéről, amely egyáltalán nem csoda, hiszen, ha szemügyre vesszük remegő világunk roskadozó alappilléreit, folyamatosan fogyatkozó energiaforrásainkat, készülődő háborúk hírét, akkor jóstehetség nélkül, reálisan gondolkodva is beláthatjuk, hogy jelenlegi világunk rendszere nem lehet már túlságosan hosszú életű.

A bekövetkező apokalipszist a germán mitológia szerint jelek fogják megelőzni (ahogyan az a Jelenések könyvében is írva van).

E jelek egyike lesz a Földön eluralkodó háborúk, amikor is az Edda szerint apák és fiak egymásra támadnak, ahogyan a Biblia is írja: ”Testvér támad testvér ellen”. Ezt követően az évszakok voltaképpen megszűnnek létezni, s egy ún. hármas tél (Fimbulwinter) köszönt a világra. A hideg elviselhetetlen lesz, és sokan odavesznek. Ez után köszönt be a farkasok kora, amikor a mitológiai hatalmas farkasok elárasztják a világot, s emberekre támadnak, majd végül elnyelik magát a Napot és a Holdat is. Végül a nagy káoszban a világfán (a mitológiában Yggdrasil néven szereplő hatalmas fa, amely voltaképpen a teljes világmindenséget alkotja, így egyaránt szolgál lakhelyéül embereknek, isteneknek és az alvilági lényeknek is) élő három kakas vészjóslóan elkezd rikácsolni. Ez ad jelet Heimdall istennek, aki kürtjébe fújva megindítja a végső nagy harcot, a voltaképpeni apokalipszist. Érdekes, hogy a Jelenések könyvében is egy nagy harsonaszó jelzi a világ bukását. Ezt követően kiszabadulnak a mélységből az alvilági lények, istenek, s harcba kezdenek az egekben lakó germán istenségekkel. (A Biblia démonok és maga a sátán szabadulását és földre szállását írja le, akik egy végső nagy küzdelemben harcot vívnak Jézus Krisztussal.)



A végső küzdelemben az összes isten odaveszik és Surtr isten (a tűz istene) lángba borítja az egész mindenséget. Az istenek végzete ezzel beteljesül, azonban a bukás után az óceánból egy új világ fog felemelkedni. A Ragnarököt túlélt emberpár benépesíti a Földet, s az alvilágból néhány isten visszatér, hogy uralkodjon (mint pl. Balder isten, a fény, a tavasz és nyár istene, akinek születését évezredek óta ünnepelték északon karácsonykor, feltámadását pedig húsvétkor. A keresztények is egy új világ létrejöttében hisznek, amely az ún. „ezeréves királyság” néven ismert a Szentírásban, illetőleg a maják is egy új kor, új „dimenzió” beköszöntéről tudósítottak.

forrás:/impulsermagazin/