2011. ápr.
01
01
A torinoi lepelKategória: Gondolatok, meglátások - Közzétette: fulldragon
Világunk talán legfontosabb és egyben legvitatottabb vallási ereklyéje az a 4,92 méter hosszú és 1,13 méter széles lenvászon, amely a sumérok istenének, Enlil (Én Lélek) fiának, Jézusnak (Izzunak) a testlenyomatát, képmását őrzi. A hagyomány szerint ez a lepel az a halotti kendő, amelybe Jézus testét tekerték miután levették a keresztről.
Az antropológusok megállapították, hogy a képmáson megjelenő szakállas, hosszú hajú férfi vonásai klasszikus europid-anatóliai faji jeleket hordoznak, 30-33 éves lehetett, testmagasságát 178-180 cm-ben, testsúlyát pedig 79-80 kg-ban határozták meg. A leplen látható test körvonalát összetömörödött, vagy megpörkölődött lenszálak rajzolják ki.
Az ilyen, a szövetet el nem égető felületi perzselés csak olyan sugárzásának, energia-felszabadulásnak lehet az eredménye, mely a röntgen-sugárnál is rövidebb hullámhosszú, azaz kozmikus fénysugár jelenség. Ennek a kozmikus felvillanásnak a jellemzője a magas intenzitás és a nagyon rövid időtarÂtam, mely nem hosszabb egy ezred másodpercnél. Ott ahol nincs emberi körvonal, az eredeti Z alakú zsávolykötés látható.
A közel egy évszázadon át tartó vizsgálatok során újabb és újabb részleteket tudhattunk meg a lepel jellemzőiről.
A lenyomatról legelőször Secondo Pia készített képeket egy-egy üveglapra, 1898-ban. Amikor az arcról készült képet előhívta csodálkozva tekintett rá, hiszen az a leplen látható képnél sokkal élethűbben és tisztábban volt látható, mert a fénykép negatívja valójában egy pozitív kép volt. A leplen található lenyomat tehát eleve negatív, amiből arra következtettek, hogy azt a feltámadás ereje vetítette rá az anyagra.
Nemrég a Ray Downing vezette grafikus csoport a legújabb számítógépes technológia segítségével életre keltette a leplen látható Jézus képmását és alakját. Felerősítették a testi sérülésekből származó vérnyomokat, elkészítették az arc 3 dimenziós képét, végezetül a program segítségével valósághűvé tették az arcot és az egész testet.
.Az arc 3D-s képe
A sovány, de izmos test, súlyos bántalmazásokat szenvedett el. Bőrén tetőtől talpig korbácsütések nyomai láthatók. Kilencvennél több sebet ejtettek rajta, valószínűleg fémvégű ostorral.
A vállaknál a bőr igen súlyosan sérült, alaposan fel is horzsolódott, mintha valami nehéz, rücskös tárggyal verték volna. Az oldalán lévő mély seb erősen vérzett. Mind a két, de különösen a bal térdkalács annyira összezúzódott, mintha az illető valami magas helyről esett volna le. Az arc felduzzadt és csupa seb, mintha azt is korbáccsal verték volna, a koponya pedig hegyes tárgyaktól származó szúrások nyomait viseli.
A szögek okozta sebek elhelyezkedése a kézen pontosan megegyezik azzal, ahogyan az egyetlen ismert, keresztre feszített és exhumált áldozaton, a Jeruzsálem óvárosában, a Damaszkuszi kapu közelében talált csontvázon látható. A szögeket nem a tenyérbe, hanem a csukló tövébe verték be úgy, mint ahogy az a leplen látható.
Azt, hogy a leplet esetleg festették, egy 1902-es vizsgálat cáfolta meg. A párizsi Sorbonne egyetemen Paul Vignon és kollégái a lepelről készített fotót tanulmányozva megállapították, hogy annak festett volta kizárható, mivel azon ecsetvonások és más festésre utaló jelek nem láthatóak. Következtetésük szerint középkori művész nem lehetett képes negatív kép megfestésére.
1973-ban a lepelről ragasztószalag segítségével, virágpormintát vettek. Max Frei, a zürichi rendőrség tudományos osztályának vezetője kilencévi kutatás után 49 pollenfajtát azonosított. Ezek közül 11 Franciaországra és Olaszországra, 24 Törökországra, 14 Palesztinára jellemző. Ebből nyolc, sós talajt kedvelő növény, amely a Holt-tenger vidékén, további hat faj pedig csak Jeruzsálem környékén őshonos.
1976-ban a lepel felvételét egy olyan képszerkesztő programmal vizsgálták, amely domborzati képeket tud készíteni a Holdról és más égitestekről. Bizonyítást nyert, hogy a vászon egykor egy emberi testet fedett. Az így kapott kép a lepel szerkezetének sík kétdimenziós képe.
Az 1978-as vizsgálat alkalmával szálmintát vettek a lepel hátsó részén lévő, állítólagos vérfoltból és ragasztószalaggal magáról a lepelről is újabb 32 mintát rögzítettek. Ezeket a mikroszkópia és a mikrokémia amerikai szakértőjének, dr. Walter McCrone-nak a rendelkezésére bocsátották, aki 1979-ben azt közölte, hogy a törvényszéki orvostani vizsgálatok vér jelenlétét nem igazolták, a lenyomaton pedig két színezék, okker és cinóbervörös mutatható ki.
Ugyancsak 1978-ban Roger és Marty Gilbert kis kosznyomokat fedezett fel a halotti leplen, a bal térdnél és sarkánál és a törött orrnál. A talpak környékéről vett és vizsgált szennyeződések a jeruzsálemi sziklasírokból ismert édesvízi travertino aragonitból, mészkőből származik.
1988-ban a Római Katolikus Egyház hozzájárulását adta a C14-es radiokarbon kormeghatározó eljárás alkalmazásához. A vizsgálatot a vakpróba elvén ejtették meg: minden laboratórium három darab, számozott vászonmintát kapott, amelyekről nem tudták, melyik a valóban vizsgálandó anyag. Az egymástól független három különböző egyetemen (Oxford, Zürich, Arizona) végzett eredmény ugyanazt hozta: a küldött minta alapján a lepel keletkezése 1260 és 1300 közé tehető. Sue Benford állítása szerint azonban az 1988-as vizsgálatok eredményei tévesek voltak, ugyanis akkor a kutatók nem vették figyelembe a lepelre varrott, minden bizonnyal későbbi foltok hatását.
Ugyanígy véli Raymond N. Rogers amerikai kutató, aki szerint a radiokarbonos vizsgálatokat azokon a szövetdarabkákon végezték el, melyekkel a leplet 1534-ben befoltozták. Az eredeti szövet kémiai vizsgálatának eredményei arra utaltak, hogy sokkal régebbi. Egyébként, amikor Rogers 1978-ban elkezdte a leplet vizsgálni, épp azt a területet tanulmányozta, amelyből az 1988-as vizsgálatokhoz is vették a mintát, és gyapotot talált benne. A gyapotszálak teljesen be voltak vonva festékkel, azaz átfestették őket, hogy azonos színűek legyenek a lepellel. A mintákat tehát akkor éppen a legalkalmatlanabb részből vették. újravizsgálás után a nagy felbontású képen megtalálták a vitatott területen az újraszövés nyomát. Gilberto Raes a Genti Egyetem textil szakértőjének hivatalos véleménye szerint a textil nem lehet középkori eredetű.
A radiokarbonos kormeghatározás eredményét gyengíti az 1192-95 között íródott, a Halotti beszédünket is tartalmazó Pray-kódex, amelynek lapjain Jézus passióját és a feltámadást ábrázolják. Ennek egyik képén egy hosszú szövetdarabbal burkolják be a megváltó testét. A kép készítője ezt a leplet két jellegzetes tulajdonsággal, a halszálkás mintázattal és négy L alakot formáló lyukkal ábrázolta. Ezek a jellegzetességek megtalálhatók a torinói leplen is.
Később az Amerikai Torinói Lepel Kutató Társaság (AMSTAR), melyet a rejtélyes torinói lepel vizsgálatára alapítottak, bejelentette, hogy az 1988-as C-14 vizsgálatot nem a lepel eredeti anyagán végezték, hanem egy újraszőtt toldáson, amely így a lepel korának téves megállapításához vezetett.
1999-ben a Saint Louis-i 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson ismertetett eredmény szerint, melyet izraeli és amerikai professzorok által végzett vizsgálat mutatott ki, a leplen talált pollenek olyan virágokból származnak, amelyek együtt csakis a Jeruzsálem, Hebron régióban találhatók meg. Mi több, éppen március és május között nyílnak, abban az időszakban, amikor Jézust keresztre feszítették. A sebek környékén, a leplen fellelt vöröses anyag a korábbi elképzelésekkel szemben nem festék vagy állatból származó vér, hanem emberi vér, és a Közel-Keleten gyakori AB vércsoportba tartozik. Dr. Giovanni Tamburelli egy számítógépbe táplálta az emberi vér paramétereit, hogy a gép kimutassa a leplen található összes vérnyomot. Az arcon szabad szemmel nem látható hajszálerekből származó vérnyomokat talált, aminek konklúziója alapján kizárta annak a lehetőségét, hogy a képmás létrejöttében emberi kéz játszhatott közre.
A kormeghatározás szempontjából fontos megemlíteni, hogy a leplen lévő képmás szemein pénzérmék nyomai láthatók. Francis L. Filas jezsuita professzor a lepel számítógépes vizsgálatakor beazonosította az egyik érme négy betűjét (UCAI) és egy botszimbólumot. Poncius Pilátus korában forgalomban volt olyan rézérme, amelyen egy botszimbólum, a római augurok görbe botja volt, és a görög TIBERIOU CAISAROS felirat szerepelt. Ezt a lepton aprót Kr.u. 29-ben adták ki. A zsidó temetkezési hagyomány, a pénzérmék szemre helyezését nem alkalmazta. A temetkezésnek ez a formája a Belső-Ázsiában élő lovaskultúrák népei, a szkíták, hunok, avarok, onogur-bolgárok és magyarok, között volt elterjedt.
A kor szokásai szerint a kivégzettek holttestét egy év múltán adták oda a családnak, addig közös sírban nyugodtak. A későbbi azonosítás megkönnyítése céljából a halott nevét általában az arc környékén a lepelre rögzítették. A feliratok keresésével először Alan Whanger a durhami Duke Egyetem professzora és felesége Mary foglalkozott.
Az általuk feltalált PIOT módszer alkalmazásával a vászonról készült fotókon több tárgyat és felirattöredéket mutattak ki. Később Barbara Frale úgy fogalmazott: a leplen megtalálta a Názáreti Jézus 'halotti bizonyítványát' görög, arámi és latin nyelvű feliratokban. Mint mondta, bár sok betű hiányzik, mégis sikerült rekonstruálnia a feliratokat.
A Jézus testét állítólagosan fedő két lepel közül a kisebbiket az észak-spanyolországi Oviedo katedrálisában őrzik. Ennek az ereklyének hivatalos neve szudárium, vagyis arctörlő kendő. A 84 x 53 cm-es leplen nem látható arcmás, csupán vérfoltok.
A spanyol szindonológusok által végzett tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a leplen található foltok egy rész vérből és hat rész tüdőváladékból állnak, amely a keresztre feszített fulladásos halálával, illetve az eközben bekövetkező tüdőödémával függhet össze. A virágporvizsgálatok kimutatták, hogy a lepel útja valóban Jeruzsálemből Afrikán keresztül vezetett Spanyolországba. A "lepeltanászok" 1994-es oviedói kongresszusán ezt még azzal is megtoldották, hogy mirha és áloé nyomokat is sikerült mikroszkopikusan kimutatni a szöveten.
Az utóbbi időben egy különleges fotóeljárással végzett vizsgálat kimutatta, hogy a szudáriumon és a torinói leplen több mint 130 egyező pont található.
forrás:/internet/
Az antropológusok megállapították, hogy a képmáson megjelenő szakállas, hosszú hajú férfi vonásai klasszikus europid-anatóliai faji jeleket hordoznak, 30-33 éves lehetett, testmagasságát 178-180 cm-ben, testsúlyát pedig 79-80 kg-ban határozták meg. A leplen látható test körvonalát összetömörödött, vagy megpörkölődött lenszálak rajzolják ki.Az ilyen, a szövetet el nem égető felületi perzselés csak olyan sugárzásának, energia-felszabadulásnak lehet az eredménye, mely a röntgen-sugárnál is rövidebb hullámhosszú, azaz kozmikus fénysugár jelenség. Ennek a kozmikus felvillanásnak a jellemzője a magas intenzitás és a nagyon rövid időtarÂtam, mely nem hosszabb egy ezred másodpercnél. Ott ahol nincs emberi körvonal, az eredeti Z alakú zsávolykötés látható.
A közel egy évszázadon át tartó vizsgálatok során újabb és újabb részleteket tudhattunk meg a lepel jellemzőiről.
A lenyomatról legelőször Secondo Pia készített képeket egy-egy üveglapra, 1898-ban. Amikor az arcról készült képet előhívta csodálkozva tekintett rá, hiszen az a leplen látható képnél sokkal élethűbben és tisztábban volt látható, mert a fénykép negatívja valójában egy pozitív kép volt. A leplen található lenyomat tehát eleve negatív, amiből arra következtettek, hogy azt a feltámadás ereje vetítette rá az anyagra.
Nemrég a Ray Downing vezette grafikus csoport a legújabb számítógépes technológia segítségével életre keltette a leplen látható Jézus képmását és alakját. Felerősítették a testi sérülésekből származó vérnyomokat, elkészítették az arc 3 dimenziós képét, végezetül a program segítségével valósághűvé tették az arcot és az egész testet.
.Az arc 3D-s képeA sovány, de izmos test, súlyos bántalmazásokat szenvedett el. Bőrén tetőtől talpig korbácsütések nyomai láthatók. Kilencvennél több sebet ejtettek rajta, valószínűleg fémvégű ostorral.
A vállaknál a bőr igen súlyosan sérült, alaposan fel is horzsolódott, mintha valami nehéz, rücskös tárggyal verték volna. Az oldalán lévő mély seb erősen vérzett. Mind a két, de különösen a bal térdkalács annyira összezúzódott, mintha az illető valami magas helyről esett volna le. Az arc felduzzadt és csupa seb, mintha azt is korbáccsal verték volna, a koponya pedig hegyes tárgyaktól származó szúrások nyomait viseli.
A szögek okozta sebek elhelyezkedése a kézen pontosan megegyezik azzal, ahogyan az egyetlen ismert, keresztre feszített és exhumált áldozaton, a Jeruzsálem óvárosában, a Damaszkuszi kapu közelében talált csontvázon látható. A szögeket nem a tenyérbe, hanem a csukló tövébe verték be úgy, mint ahogy az a leplen látható.
Azt, hogy a leplet esetleg festették, egy 1902-es vizsgálat cáfolta meg. A párizsi Sorbonne egyetemen Paul Vignon és kollégái a lepelről készített fotót tanulmányozva megállapították, hogy annak festett volta kizárható, mivel azon ecsetvonások és más festésre utaló jelek nem láthatóak. Következtetésük szerint középkori művész nem lehetett képes negatív kép megfestésére.
1973-ban a lepelről ragasztószalag segítségével, virágpormintát vettek. Max Frei, a zürichi rendőrség tudományos osztályának vezetője kilencévi kutatás után 49 pollenfajtát azonosított. Ezek közül 11 Franciaországra és Olaszországra, 24 Törökországra, 14 Palesztinára jellemző. Ebből nyolc, sós talajt kedvelő növény, amely a Holt-tenger vidékén, további hat faj pedig csak Jeruzsálem környékén őshonos.
1976-ban a lepel felvételét egy olyan képszerkesztő programmal vizsgálták, amely domborzati képeket tud készíteni a Holdról és más égitestekről. Bizonyítást nyert, hogy a vászon egykor egy emberi testet fedett. Az így kapott kép a lepel szerkezetének sík kétdimenziós képe.
Az 1978-as vizsgálat alkalmával szálmintát vettek a lepel hátsó részén lévő, állítólagos vérfoltból és ragasztószalaggal magáról a lepelről is újabb 32 mintát rögzítettek. Ezeket a mikroszkópia és a mikrokémia amerikai szakértőjének, dr. Walter McCrone-nak a rendelkezésére bocsátották, aki 1979-ben azt közölte, hogy a törvényszéki orvostani vizsgálatok vér jelenlétét nem igazolták, a lenyomaton pedig két színezék, okker és cinóbervörös mutatható ki. Ugyancsak 1978-ban Roger és Marty Gilbert kis kosznyomokat fedezett fel a halotti leplen, a bal térdnél és sarkánál és a törött orrnál. A talpak környékéről vett és vizsgált szennyeződések a jeruzsálemi sziklasírokból ismert édesvízi travertino aragonitból, mészkőből származik.
1988-ban a Római Katolikus Egyház hozzájárulását adta a C14-es radiokarbon kormeghatározó eljárás alkalmazásához. A vizsgálatot a vakpróba elvén ejtették meg: minden laboratórium három darab, számozott vászonmintát kapott, amelyekről nem tudták, melyik a valóban vizsgálandó anyag. Az egymástól független három különböző egyetemen (Oxford, Zürich, Arizona) végzett eredmény ugyanazt hozta: a küldött minta alapján a lepel keletkezése 1260 és 1300 közé tehető. Sue Benford állítása szerint azonban az 1988-as vizsgálatok eredményei tévesek voltak, ugyanis akkor a kutatók nem vették figyelembe a lepelre varrott, minden bizonnyal későbbi foltok hatását.
Ugyanígy véli Raymond N. Rogers amerikai kutató, aki szerint a radiokarbonos vizsgálatokat azokon a szövetdarabkákon végezték el, melyekkel a leplet 1534-ben befoltozták. Az eredeti szövet kémiai vizsgálatának eredményei arra utaltak, hogy sokkal régebbi. Egyébként, amikor Rogers 1978-ban elkezdte a leplet vizsgálni, épp azt a területet tanulmányozta, amelyből az 1988-as vizsgálatokhoz is vették a mintát, és gyapotot talált benne. A gyapotszálak teljesen be voltak vonva festékkel, azaz átfestették őket, hogy azonos színűek legyenek a lepellel. A mintákat tehát akkor éppen a legalkalmatlanabb részből vették. újravizsgálás után a nagy felbontású képen megtalálták a vitatott területen az újraszövés nyomát. Gilberto Raes a Genti Egyetem textil szakértőjének hivatalos véleménye szerint a textil nem lehet középkori eredetű.
A radiokarbonos kormeghatározás eredményét gyengíti az 1192-95 között íródott, a Halotti beszédünket is tartalmazó Pray-kódex, amelynek lapjain Jézus passióját és a feltámadást ábrázolják. Ennek egyik képén egy hosszú szövetdarabbal burkolják be a megváltó testét. A kép készítője ezt a leplet két jellegzetes tulajdonsággal, a halszálkás mintázattal és négy L alakot formáló lyukkal ábrázolta. Ezek a jellegzetességek megtalálhatók a torinói leplen is.
Később az Amerikai Torinói Lepel Kutató Társaság (AMSTAR), melyet a rejtélyes torinói lepel vizsgálatára alapítottak, bejelentette, hogy az 1988-as C-14 vizsgálatot nem a lepel eredeti anyagán végezték, hanem egy újraszőtt toldáson, amely így a lepel korának téves megállapításához vezetett.1999-ben a Saint Louis-i 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson ismertetett eredmény szerint, melyet izraeli és amerikai professzorok által végzett vizsgálat mutatott ki, a leplen talált pollenek olyan virágokból származnak, amelyek együtt csakis a Jeruzsálem, Hebron régióban találhatók meg. Mi több, éppen március és május között nyílnak, abban az időszakban, amikor Jézust keresztre feszítették. A sebek környékén, a leplen fellelt vöröses anyag a korábbi elképzelésekkel szemben nem festék vagy állatból származó vér, hanem emberi vér, és a Közel-Keleten gyakori AB vércsoportba tartozik. Dr. Giovanni Tamburelli egy számítógépbe táplálta az emberi vér paramétereit, hogy a gép kimutassa a leplen található összes vérnyomot. Az arcon szabad szemmel nem látható hajszálerekből származó vérnyomokat talált, aminek konklúziója alapján kizárta annak a lehetőségét, hogy a képmás létrejöttében emberi kéz játszhatott közre.
A kormeghatározás szempontjából fontos megemlíteni, hogy a leplen lévő képmás szemein pénzérmék nyomai láthatók. Francis L. Filas jezsuita professzor a lepel számítógépes vizsgálatakor beazonosította az egyik érme négy betűjét (UCAI) és egy botszimbólumot. Poncius Pilátus korában forgalomban volt olyan rézérme, amelyen egy botszimbólum, a római augurok görbe botja volt, és a görög TIBERIOU CAISAROS felirat szerepelt. Ezt a lepton aprót Kr.u. 29-ben adták ki. A zsidó temetkezési hagyomány, a pénzérmék szemre helyezését nem alkalmazta. A temetkezésnek ez a formája a Belső-Ázsiában élő lovaskultúrák népei, a szkíták, hunok, avarok, onogur-bolgárok és magyarok, között volt elterjedt.
A kor szokásai szerint a kivégzettek holttestét egy év múltán adták oda a családnak, addig közös sírban nyugodtak. A későbbi azonosítás megkönnyítése céljából a halott nevét általában az arc környékén a lepelre rögzítették. A feliratok keresésével először Alan Whanger a durhami Duke Egyetem professzora és felesége Mary foglalkozott. Az általuk feltalált PIOT módszer alkalmazásával a vászonról készült fotókon több tárgyat és felirattöredéket mutattak ki. Később Barbara Frale úgy fogalmazott: a leplen megtalálta a Názáreti Jézus 'halotti bizonyítványát' görög, arámi és latin nyelvű feliratokban. Mint mondta, bár sok betű hiányzik, mégis sikerült rekonstruálnia a feliratokat.
A Jézus testét állítólagosan fedő két lepel közül a kisebbiket az észak-spanyolországi Oviedo katedrálisában őrzik. Ennek az ereklyének hivatalos neve szudárium, vagyis arctörlő kendő. A 84 x 53 cm-es leplen nem látható arcmás, csupán vérfoltok.
A spanyol szindonológusok által végzett tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a leplen található foltok egy rész vérből és hat rész tüdőváladékból állnak, amely a keresztre feszített fulladásos halálával, illetve az eközben bekövetkező tüdőödémával függhet össze. A virágporvizsgálatok kimutatták, hogy a lepel útja valóban Jeruzsálemből Afrikán keresztül vezetett Spanyolországba. A "lepeltanászok" 1994-es oviedói kongresszusán ezt még azzal is megtoldották, hogy mirha és áloé nyomokat is sikerült mikroszkopikusan kimutatni a szöveten.
[
Az utóbbi időben egy különleges fotóeljárással végzett vizsgálat kimutatta, hogy a szudáriumon és a torinói leplen több mint 130 egyező pont található.
forrás:/internet/
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
