+ A | - a | Visszaállít
2013. dec.
15
  Megbocsátás 3/3.
Kategória: Gondolatok, meglátások - Közzétette: fulldragon
szerző: Horváth Gabriella Tek Kineziológus

Hogyan is kell megbocsátani? Miért kell megbocsátani? Nyerek vagy veszítek a megbocsátással? Ha megbocsátok, én veszítek?
Megbocsátani csak az tud, akinek szeretet van a szívében és magasabb tudati szinten áll.
Valakinek okosabbnak kell lenni. Ezért is igaz a mondás: Okos enged, szamár szenved.


Dönthetünk úgy, hogy sérelmünket pajzsként magunk elé emelve harcolunk az igazunkért. Nincs értelme. Nem fogja érteni a megbántónk miért küzdünk ellene. Az esetek jelentős részében nincs is tisztában nagyon vele, hogy mit csinált. Az „okozó” rejtve marad. Ha gyakoriak ezek a kitörések, természetesen egy idő után nagyon nehéz tolerálni, és megoldást kell találni rá. Én ilyenkor szakember bevonását javaslom.

Lehet, hogy férjünk a munkahelye miatt ideges. Mindig úgy jön haza, hogy pattanásig feszült. Hol szándékosan, hol vétlenül bánt meg minket. „Látszólag” egy kolléga áll a dolog mögött. Ám amikor megvizsgáljuk az esetet, kiderülhet, hogy éppen
- önbizalomhiány,
- gyermekkori anyai/apai hatások,
- egy gyerekkorban ügyesebb testvér,
- vagy egy korábbi párkapcsolat által okozott seb van a háttérben.

Nagyon ritka, hogy egy az egyben a kiváltó ok miatt dühös valaki. Mindig van alatta egy primér stresszokozó, akinek a hatása máig elkísér bennünket.

Tehát ha rendszeresek a bántások, és ezek még szándékosak is, akkor feltétlenül beszéljük meg a megbántónkkal, hogy keressünk megoldást a problémára.

Mondjuk el neki, hogy nagyon szeretjük Őt, de a mi türelmünk is véges, és számunkra is nehéz ezt a kifakadást rendszeresen elfogadni. A kapcsolat zavartalan fennmaradásához elengedhetetlen a primér stresszokozó feltárása.

Ha csak „alkalmi” a megbántás, akkor gondoljunk a „Mit tenne most a szeretet?” alapelvére. Lássuk meg, hogy a másiknak nehezebb napjai vannak, toleráljuk ezt. Mivel tudjuk, hogy a feszültsége nem rólunk szól, ezért lehetünk vele elnézőbbek.

Ha viszont a stressz miattunk van, akkor üljünk le és beszéljük meg vele. Derítsük ki, min kell változtatnunk, mit szeretne, hogyan csináljuk ezután. Bár megmondom őszintén, én hiszem, hogy ez mögött is a másik személy elvárása (nem úgy viselkedünk, ahogy ő szeretné) és valami primér stresszokozó van, akire mi hasonlítunk, akire emlékeztetjük.

Mindig van egy primér stresszforrás. Sokszor gyerekkorból, de van úgy, hogy egy előző életi élményt vélünk felfedezni a környezetünkben.
Ha nagyon irracionális a kitörés, gyanakodni kell családdinamikai törvény-szegésre is. Érdemes felülvizsgálni, hogy mindenki a helyén van e, van e a családban kirekesztett személy.

Én úgy gondolom, ha szeretünk valakit, akkor ne adjuk fel az első vita után. Ne szálljunk bele a te adsz, én is adok játékba. Bármennyire is jogosnak érezzük, hogy visszaüssünk a másiknak, ne tegyük. Kezeljük higgadtan, és belátón a problémát. Mert mire a másik haragja elmúlik, addigra mi leszünk a plafonon, és a vita így soha nem ér véget.

Megbocsátani isteni cselekvés. Ha szeretet van a szívünkben, gyakoroljuk.
Ha nincs, akkor meg minek vagyunk itt, ez mellett az ember mellett?

kapcsolódó: Megbocsátás 2/3. Katt ide!
Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz