+ A | - a | Visszaállít
2013. dec.
20
  Karácsonyi gyertyamágia
Kategória: Ezotéria és hasonlók - Közzétette: fulldragon
Ha eddig nem tudtad volna, akkor elárulom, hogy minden évben lehet egy kérésed - fogalmazzunk úgy, hogy az Univerzum felé -, mely nagy valószínűséggel teljesül. Hogy mikor? Azt inkább inkább ne kérdezd, mert nem tudok rá válaszolni. Egyszer. Ha kételkedsz, akkor később.

A szertartást többször is kipróbáltam. És mindannyiszor működött! Amit kértem vagy megfogalmaztam magamban Karácsony estéjén, később pontosan úgy történt. Hogy szerencse volt-e, vagy csupán jó időpontban kértem? Nem tudom. A végeredmény szempontjából mellékes. Nem hiszed, hogy igaz lehet? Próbáld ki idén Te is!

Együtt az öt elem

Mint minden szertartásra, erre a gyertyamágiára is érdemes felkészülnöd. Nemcsak úgy, hogy beszerzed a kellékeket, hanem azzal is, hogy nyugodt körülményeket teremtesz, érzelmileg ráhangolódsz a kívánságodra.

Adventi koszorú is megfelelő a célra, de még jobb, ha idén élő, valódi fenyőt veszel magadnak. Díszítsd fel, még pedig az öt elemnek megfelelően. A fenyő maga a faelem, míg a földelemhez megjelenítéséhez ültesd a fát virágfölddel feltöltött cserépbe. Az üvegdíszek a vizet szimbolizálják. A girlandok vagy szalagok a levegőelem megtestesítői. A valódi gyertyák (nem színes karácsonyi égők!) pedig a tűz elemének jelképei lesznek. Nem az a lényeg, hogy mennyit akasztasz a fára, csak az, hogy legyen rajta mindenből.

Háromszor mondd ki!

Azért hívom a szertartást karácsonyi gyertyamágiának, mert mindig Szenteste kívántam. Az elemek nemcsak karácsonykor jeleníthetők meg együtt, kis fantáziával valójában bármikor. Mégis a Karácsony éjszaka - nekem legalábbis - magasztos és meghitt érzéseket nyújt, ezért ideális időpont a kívánságok elsorolására (is). Nem kell hangosan, magadban is elsuttoghatod a kérésedet. Persze, ha jobban esik, felolvashatod hangosan a papírodra írt szöveget. (Javaslom leírni a kérést, mert azt háromszor kell egymás után elmondanod ugyanabban a formában.)

Annyi tippet megosztanék veled mielőtt nekikezdesz a fogalmazásnak, hogy nem kell hosszú, bonyolult szöveget írnod. Biztos vagyok benne, hogy számtalan vágyad van, mégis a legfontosabbat írd le. Hidd el, elegendő egyszerre egyetlen kérést "elküldeni".

Ha teljesült, a következőt megfogalmazhatod jövőre.

Kívántál? Felejtsd el!

Amikor mindent előkészítettél, feldíszítetted a fát, csendet, nyugalmat teremtettél magad körül, meggyújthatod a gyertyákat. A kérésedet mondd el magadban vagy hangosan háromszor. A kívánság végén ne felejts el köszönetet mondani. Ezután egyetlen teendőd maradt: semmisítsd meg a papírodat.

Felejtsd el a kérésedet, az érzéseket, mindent, ami a szertartáshoz köt! Mert ha folyamatosan azzal foglalkozol, azt figyeled, hogy mikor történik meg a csoda, valószínűleg nem fog történni semmi. El kell engedned, amit szeretnél. Ha nem foglalkozol többé a kívánságoddal, egyszer csak azt fogod tapasztalni, hogy pontosan az történik veled, amit kértél.

forrás:/szammisztika/
Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz