:: Fórumok :: Sewaja ezoterikus fórum :: Irodalom, Mag népe, Idézetek, Versek, Mesék
 
<< Előző téma | Következő téma >>
Idézetek
Moderátorok: nordi, fulldragon, Ernő, horpad, Róza
Szerző Üzenet
Solyom
szo júl 21 2012, 05:45
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
A Kicsi Lélek és a Nap - Neale Donald Walsch



“Egyszer volt, hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek: “Tudom ám, hogy ki vagyok én!”

Ez csodálatos! Ki vagy? - kérdezte Isten.

í‰n vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek.

Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! - kiáltott fel. - Te vagy a Fény.

A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra, amit a Királyságban már az összes lélek tudott.

Pompás! - mondta - Ez igazán király!

De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta:
- Szia, Isten! Most, hogy tudom, Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?

- Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? - kérdezte Isten.

- Igen - válaszolta a Kicsi Lélek - egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!

- De te már Fény vagy - válaszolta mosolyogva Isten.

- Igen, de meg akarom érteni milyen érzés - kiáltotta a Kicsi Lélek.

- Jó - válaszolta kuncogva Isten - feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál.
Aztán Isten arckifejezése megváltozott: - Van itt egy dolog.

- Mi? - kérdezte a Kicsi Lélek.

- Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és í­gy nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amí­g nincs itt semmi más, ami nem te vagy.

- Huh! - válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.

- Gondold csak el - mondta Isten. - Olyan vagy, mint a Nap Sugara. í“, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertya lángjai nélkül, és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen.
Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy? - ez a kérdés.

- Rendben - tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit!

Megint elmosolyodott Isten. - Már megvan. - mondta. - Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.

- Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.

- Ez az, ami nem te vagy - válaszolta Isten.

Félni fogok a sötétségtől? - kiáltotta a Kicsi Lélek.

Csak ha azt választod - válaszolta Isten. - Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak szí­nlelünk.

- í“ - mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.

Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. - Ez egy óriási ajándék - mondta Isten - mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.
Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet, a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt, az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül.
így tehát - foglalta össze Isten - mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!

- úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják, mennyire különleges vagyok?

- Természetesen. - kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a “különleges” nem azt jelenti, hogy “jobb”. Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni.

- Remek! - mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. - Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!

- Igen, és elkezdheted már most rögtön - mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.

- Miben akarsz különleges lenni?

- Miben különleges? - ismételte a Kicsi Lélek. - Nem értem.

- Rendben. - kezdte el a magyarázatot Isten. - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?

A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. - El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! - kiáltott fel - Különleges dolog segí­tőkésznek vagy jószí­vűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!

- Igen! - értett egyet Isten, - és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kí­vánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.

- Tudom, mit szeretnék! Tudom, mit szeretnék! - jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan. A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hí­vnak. Ugye, különleges a megbocsátás?

- í“, igen! - biztosí­totta őt Isten - Ez nagyon különleges.

- Rendben - mondta a Kicsi Lélek. - Ez az, amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.

- Jó - mondta Isten - de van még itt egy dolog, amit tudnod kell.

A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.
Mi az? - sóhajtotta.

- Nincs senki, akinek megbocsáthatnál.

- Senki? - A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni, amit az imént hallott.

Senki! - válaszolta Isten. - Minden, amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes, mint te. Nézz csak körül.

A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkí­vüli társalgását Istennel. Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek, mint a Kicsi Lélek, maga. Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesí­tették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bí­rta nézni őket.

- Tehát kinek akarsz megbocsátani? - kérdezte Isten.

- Srácok, ez többé már nem vicces! - morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen “különlegesnek” lenni.
í‰s a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az, amikor szomorúságot érez. De az tán egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.
- Ne aggódj, Kicsi Lélek - mondta - í‰n segí­tek neked.

- Te fogsz segí­teni? - ragyogott fel a Kicsi Lélek - De mit tudsz tenni?

- Adhatok valamit, amiért megbocsáthatsz!

- Tudsz?

- Természetesen! - csiripelte a Barátságos Lélek - Megjelenek a következő életedben, és teszek valamit, amiért megbocsáthatsz.

- De miért? Miért tennéd ezt? - kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes, te, aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?

- Egyszerű - válaszolta a Barátságos Lélek - Megtenném, mert Szeretlek.

A Kicsi Lélek meglepettnek tűnt a válasz hallatán.

- Ne légy meglepve - mondta a Barátságos Lélek - Megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? í“, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon át táncoltunk együtt . Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz - mindketten voltunk áldozat és cselszövő is. így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik Vagyunk Valójában.
í‰s í­gy - magyarázta tovább a Barátságos Lélek - Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a “rossz”. Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a meg bocsátást.

- De mit fogsz tenni? - kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen - Nagyon szörnyű lesz?

- í“ - felelte a Barátságos Lélek kacsintva - Majd kitalálunk valamit.
Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta - De tudod, egy dolog felől biztosí­tanod kell.

- Mi az? - akarta tudni a Kicsi Lélek.
Le fogom lassí­tani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a “nem túl szép dolgot”. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. í‰s egy szí­vességet kérek tőled a visszatéréshez.

- í“, bármit, bármit! - kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni.
Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!

Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt.

Mi az? - kérdezte - Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!

- Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! - szólt közbe Isten. - Mindenki az! Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!

így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének.

- Mit tehetek érted? - kérdezte újra a Kicsi Lélek.

- Egyszer bántani foglak és legyőzlek - válaszolta. - Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni.

- Igen? - szólt közbe a Kicsi Lélek - Igen.?

- Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.

- í“, Emlékezni fogok! - kiáltotta a Kicsi Lélek - Megí­gérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!

- Jó - válaszolta a Barátságos Lélek - mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, ki vagyok. í‰s ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. í‰s ha én elfelejtem, Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, í­gy mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.

- Nem, nem lesz szükségünk rá! - í­gérte meg újra a Kicsi Lélek - í‰n, emlékezni fogok rád! í‰s megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben megtapasztalhatom, Ki Vagyok í‰n.

így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak hí­vnak. í‰s a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé.

új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a szí­nen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott - és főleg ha szomorúságot hozott - a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott.

- Mindig emlékezz - mosolygott Isten - Soha nem küldtem mást, csak angyalokat.”

* grou


[ Módosítva szo aug 11 2012, 03:45 ]
Vissza az elejére
Solyom
v júl 22 2012, 06:59
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
Müller Péter idézetek:



"Minden hely templom, ahol szeretet van."

***

"Boldogság az, amikor az ember megérkezett, behúzza evezőjét és azt mondja: megérkeztem, nem megyek tovább."

***

"Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az... A nagy találkozások, a lélekközeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő. "

***
"A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos hogy í­gy van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek."

***
"Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk. Aki a legkedvesebb. Lelkünkhöz közelálló. Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni. A szeretet mélyebben van. Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben. A szeretet nem kötelesség, nem feladat. Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot. A szeretet: a szabadság jegyében áll."

***

Boldogság

„A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kí­vül, nem akkor ásí­t, sí­r, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kí­vül, mint belül. í‰s ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik."

***
"Azon tűnődtem, vajon Jézus mit szólna ehhez a beszélgetéshez? Azt hiszem, nem bocsátkozott volna vitába. Soha, senkivel nem vitatkozott. Sem úgy, mint a kí­nai logisták, sem úgy, mint a görög bölcsek. Ha valaki más véleményen volt, í­gy szólt:
- Te mondád!
Vagyis: "Ez a te világod, s onnan í­gy látszik az élet!"

***
Könnyek

"Manapság szégyelljük a könnyeinket. Nem engedjük kicsurranni, de amikor igazán szeretünk, ott érezzük a viszketést a szemhéjunkon; nem sok hiányzik hozzá, hogy "elbőgjük magunkat". Sok okból sí­rhatunk. Nagy lelki fájdalomtól, hirtelen örömtől, kéjérzettől, de még az intenzí­v szerelemtől is elolvadunk - elkezdünk csurogni. Folyik belőlünk a sós lé, a könnyünk, ami bennünk a legtengerszerűbb - és elbőgjük magunkat. Nem szí­vesen mutatjuk, mert ebben a rideg, ellenséges világban a gyengeség jelének válik. Gyenge, önvédelemre képtelen s főleg érzelmes hülyének tartják az embert, aki megrendül, s elsí­rja magát. "Ne mutasd a könnyeidet!" - í­gy szól a kimondatlan társadalmi parancsolat, s a mai emberhez hozzátartozik az, hogy nem mutatja, sőt, leküzdi a könnyeit - visszatartja, mint úriember a vizeletét. "

***

"Az ember, ha manapság sí­r, rendszerint akarata ellen sí­r, kibuggyan belőle a könny, minden szándéka ellenére, s arcán nem a boldogság, hanem a vesztes önuralom görcse látszik: "vissza akartam tartani, de nem tudtam, s most bőgök, mint egy hülye." Azért szoktuk azt mondani, hogy "kiszökött" a könny valakinek a szeméből, mert úgy kell megszöknie a könnynek, mint fogolynak a sötét zárkából."

***

"Főleg férfiaknak nem szabad sí­rni. Nem "férfias". A görög tragédiák kórusai végigbőgik az egész előadást. Sí­rnak és jajonganak, bele van í­rva a szövegbe - mi meg elfojtjuk a könnyeinket. Amikor Othello végrendelkezik, azt mondja, önmagáról: "írd, hogy sí­ráshoz nem szokott a szeme, de akkor egyszer úgy ontotta könnyét, mint balzsamos nedvét arab fa törzse." Sí­rva hal meg. Zokog, amikor leszúrja magát. Ha jól játssza el a szí­nész, és nem hazudik, akkor - miközben szí­ven szúrja magát - úgy zokog, hogy a könnyek lemossák arcáról a fekete festéket. így látja a véres csatákhoz szokott hős hadvezért élete utolsó pillanatában William Shakespeare."

***

"í‰rtsd meg: ez nem érzelmi kérdés. Ez nem úgy van, hogy aki elfojtja érzéseit, annak a szeme száraz marad, aki viszont szabadjára engedi lelkének szentimentális, "ostoba" rezdüléseit, az viszont bőgni kezd, mint egy "gyenge nő" vagy egy "kisgyerek". Nem. A könny a megfagyott élet olvadása. A határaink oldódása - szeretek, s ettől valami kemény, gőgös, sűrű, kőszerű keménység föloldódik bennem, s olvadni kezdek. Nagy pillanataink mellékmondata, hogy "mindjárt elsí­rom magam!" Ha megfigyelted magad, a gyász idején sem a szomorúság csalja a könnyeket a szemedbe, hanem a szinte elviselhetetlen és magára hagyott szeretet-érzésed. Csak azt siratjuk, akit szeretünk. Siratjuk, ha elveszí­tjük, de éppúgy bőgni kezdünk, és patakokban csurognak a könnyeink, ha mondjuk, halottnak vélt gyermekünk, tí­zéves hadifogság után visszatér, s egyszer csak ott áll előttünk... "

***

"A könny misztikus folyadék. S ha régóta nem sí­rtál, tudd, hogy intenzí­v, igazi, százezer voltos feszültséggel régen nem szerettél már. A mélyről fölszakadt sí­rás pillanatában, vagyis a nagy elvesztés, s a nagy megtalálás idején valami olyan gondolat motoszkál az emberben - ha tud egyáltalán még ilyenkor gondolkodni -, hogy valami nagy-nagy kegyelem állapotába került. Ritkán megélhető csúcspillanatba, csodába, mely bármikor szétpattanhat, mint egy buborék, s ott marad újra a csodátlan, száraz valóságban. A magyar "elérzékenyül" jó kifejezés: érzékennyé válunk, érző, eleven lélekké. Egónk érzéketlen. Nem érez. Fél, szorong, rohan, gondolkodik, töpreng, villámgyorsan szortí­rozza külső-benső benyomásait, mindenben előnyét, hasznát keresi - de nem érez. Nem tud feloldódni. í–rökös önvédelemben él, s fél meghatódni, könnyezni, ellágyulni. Az érett lélek jele a sí­rni tudás képessége. Nagyobb dolog, mint a nevetés. Arról nem is szólva, hogy a nevetés is könnyeket csal a szemedbe, ha valódi. Manapság ezt szégyellni kell. "

***

"Korán ráneveljük a gyermekünket, hogy száraz, kietlen szí­vvel élje le életét. Világunk már egész korán hadat üzen minden mélyebb lelki élménynek, a felkavaró örömnek, szeretetnek, boldogságnak. Pedig milyen nagy dolog, amikor egy koncerten, egy beszélgetés közben, vagy amikor egy könyvet olvas éppen, megpillantom barátom szemében az önkéntelenül kicsurranó könnycseppeket. Hirtelen emberi lesz az arca. Lehullik róla az önvédelem maszkja, az üres vigyor, a viselkedés lárvája, s hirtelen átszalad rajtam egy boldog felismerés: - "Jé, ez él!"

***

"Ahány ember, annyiféle boldogság. Ha meg akarod ismerni az embert, ne azt nézd, mit mond, mit szeretne, mi után sóvárog - hanem mi az a konkrét lépés, amit megtesz, mert ez mindig az az irány, ahol boldogságát sejti.
Ez adja lelki dinamikájának legnagyobb erejét.
Hinni, mondani, remélni sok mindent lehet, de amikor válaszút elé kerül, és döntenie kell, kivétel nélkül mindenki abba az irányba indul el, ahol a nagyobb boldogságát véli!
Ez az, ami tetteinket előidézi.
Lelkünkben számos, egymással ellentétes erő él: különféle hitek, elképzelések, nosztalgiák, ambí­ciók, sokféle "szeretném ha", és "jó lenne ha" ... de végül mindig a Tett lesz az eredő.
Ez mutatja meg utólag, mi volt bennünk a legerősebb, mi volt az a "boldogság", amiért minden más irányú késztetést áldozatul odadobtunk."

***

"Az "igazi nő" - í­gy mondják évezredek óta - odaadó. Ez a természetes.
De milyen az igazi férfi?
Erről soha nem esik szó. Mint ahogy arról sem, hogy odaadni magatokat egy ilyen önzetlenségre, megbí­zhatóságra, egy életen át tartó, hűséges szeretetre képtelen férfinek: felelőtlenség.
Minden szeretet alapja az önmagunkkal való viszony rendezése. Elsősorban önmagunkat kell megszeretni - ez minden kapcsolatunk alapja.
"Szeresd a társadat, mint önmagadat." - mondja Jézus.
De mi van, ha önmagamat nem szeretem? Akkor senkit sem tudok szeretni?
Ezért én hí­ve vagyok annak - nem az "örök női szerep"; hanem a jelenlegi állapotok miatt -, hogy tanuljatok meg, női barátaim, egyedül lenni!
Tanuljátok meg önmagatokat megismerni.
Jól érezni magatokat nélkülünk is.
Tanuljatok meg befelé fordulni. Saját lelketekért is élni.
Tanuljatok meg szabadnak lenni.
Ismerjétek fel, hogy az odaadás nem azonos a méltóság elvesztésével.
Tőlünk, férfiaktól ezt nem fogjátok megtanulni, mert mi már régen elfelejtettük.
A legfontosabb, amiért éltek, nem másokban, hanem bennetek van!
Méltóságnak hí­vják.
í‰lhettek másokért. Mindeneteket odaadhatjátok a gyerekekért, a szerelemért, a férjetekért, még az életeteket is odaadhatjátok - de a méltóságotokat: soha!"

***

"Minden jó emberi kapcsolatnak a titka a kölcsönösség, a nyí­ltság. Ahhoz, hogy te megnyí­lj előttem, nekem is meg kell nyitnom magam. Olyan nincs, hogy én páncélban járok, és te meztelen vagy."


[ Módosítva szo aug 11 2012, 03:45 ]
Vissza az elejére
Solyom
v júl 22 2012, 07:03
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
[i]INDIíN DALOK, IMíK, VERSEK

ISTENEK és SíMíNOK




Reggel, ha felkelsz, adj hálát a Nagy Szellemnek a reggelért, a fényért, az erődért, az életért. Ha nincs okod hálát adni, a hibát magadban keresd.
Tecumseh

Amiben az emberek hisznek - az igaz.
Dakota közmondás

Csillagok éneke
(mohikán)

Mi vagyunk a fényes csillagok,
dalunk, fényünk zengve szól.
Mi vagyunk a tűzfarkú madarak,
szállunk felhőt, eget hasí­tva.
Fénykarjaink összeérnek,
utat adunk a Nagy Szellemnek.

Teremtés
(hopi)

í‰n csináltam a Napot!
í‰n!
Magasra hají­tottam!
í‰n!
útján elindí­tottam!
í‰n tettem!

í‰n csináltam a Holdat!
í‰n!
Magasra feldobtam!
í‰n!
útján elindí­tottam!
í‰n tettem!

Kezdetben
(sziú/oglala)

Minden dolgok kezdetén
bölcsek voltak az állatok.
Minden dolgok kezdetén
nem szólt nekünk a Fent Lakozó.
íllatokat küldött, állat képében mutatkozott,
ember okulására holdat, napot, csillagot mutatott.

Nagy Szellem
(nez-percé)

A Nagy Szellem mindenben benne van.
A Nagy szellem ott van a levegőben,
ő a mi Atyánk, és a Föld az anyánk.
Atyánk segí­t minket,
Anyánk megjutalmaz: amit a földbe teszünk
százszorosan visszaadja.

Világteremtő Nagy Testvér dala
(papagó)

í‰n teremtettelek.
í‰n teremtettelek téged.
í‰n adtam neked vöröslő estéket.

í‰n teremtettelek.
í‰n teremtettelek téged.
í‰n adtam neked társat, szerelmet.

í‰n teremtettelek.
í‰n teremtettelek téged.
í‰n adtam neked prédát s ellenséget.

í‰n teremtettelek.
í‰n teremtettelek téged.
í‰n adtam neked halált s életet.

Megteremtett, új világ
(vinepagó)

Szépnek látszott
ez a megteremtett, új világ,
teljes széltében, hosszában
a Földnek, nagyanyánknak,
ahogy zölden elnyúlott
Földanyára leplet vont.
Jók voltak az illatok –
ki érezte áldott volt.

Az í–t Napok Világai
(pueblo)

így beszélik, í­gy mondják:
már négy létezett,
ez az ötödik világ.

Az Első Nap Világa
a Ví­z jelét viselte,
ezért az volt a Ví­z Napja.
De történt, hogy az áradat
mindent elsodort,
s emberekből lettek a halak.

A Második Nap Világa
a Tigris jelét viselte,
ezért az volt a Tigris Napja.
De történt, hogy az ég leomlott,
a Nap nem az útján haladt.
Nem az útján haladt,
mikor felkelt magasan állt,
aztán eltűnt, hí­vva az éjszakát.
S amikor sötét lett
a tigrisek felfalták az embereket.

A Harmadik Nap Világa
a Tűzeső jelét viselte.
De történt, hogy tűzeső hullott,
s mindent mi élt elpusztí­tott.

A Negyedik Nap Világa
a Napszél jelét viselte.
De történt, hogy a szél, az eső
mindent elfútt, elmosott, mi élő.

Az í–tödik Nap Világa
a Mozgás jelét viseli.
úgy nevezik: a Mozgás Napja.
Fény lobbant, eljött a hajnal,
s ez a kor most a Mozgás Napja.
Ez az ötödik Nap, ami létrejött,
figyeljétek, rengeni fog a föld,
s éhezik majd mind, ki élő!

Mikor eljött közénk…
(pueblo)

Mikor eljött közénk,
mikor az egek a földet érintették,
ők elindultak a négy tűz között,
a csillagok munkálói közt.

A világban még nem élt a fény,
sem nap, sem éj, sem hold nem létezett,
ekkor látták: a világ formálódni kezd.

Füst
(pí­ma)

Nem volt ember – azt mondod.
Csak a füst örvénylett.
Nem volt ember – azt mondod.
Minden a füst után lett.

Az ember volt az első – azt mondod.
S a füst örvénylett.
Az ember ruhát, fegyvert kapott.
Minden a füstből lett.

Az ember volt az első – azt mondod.
A füst meg csak örvénylett.
Az ember állatot, kukoricát kapott.
Minden a füst után lett.

Az ember volt az első – azt mondod.
A füst vadul kavargott.
Az ember élni kezdett.
A füst meg lassan továbbterjedt.

Világok Ura
(sziú)

Wakantanka, világoknak ura!
Férfi vagy? Asszony vagy? Ki tudja?
Wakantanka, világoknak ura!
Lent vagy? Fent vagy? Ki tudhatja?
Világokat teremtesz,
embereket megölhetsz,
nappalt világosí­thatsz,
éjszakát befeketí­thetsz.
Telet hozhatsz nyár helyett,
tavaszt küldhetsz ősz helyett,
ahogy te akarod, minden úgy lesz!
Wakantanka, tiéd a mindenség.
Wakantanka, ne akard életem végét!

A halál születése
(póni)

Azon a napon, mikor Ember lett,
az í‰let legelején,
Atya és Anya együtt jöttek,
halk szókkal beszélgettek.

“Gyermekeink örökké élnek,
örökké élnek majd,
mikor Embernek születnek.”
Erről s í­gy beszélgettek.

De a kis madár sí­rni kezdett:
“Hogy rakjak fészket,
hol rakjak fészket,
ha minden ember örökké élhet?”

Megszentelem életem...
(navajó)

Megszentelem életem,
mert imát mondok.
Megszentelem életem,
az ég felé fordulok.
Megszentelem életem,
A Szellemet hí­vom.

Ima
(sziú/dakota)

Nagyapa, a virágot hajtó botra kérlek, amit te adtál kezembe, a szent övre kérlek, mit én adtam népemnek, kérlek, hallgass meg, hallgas meg te, akinek megvan az ereje a teremtéshez, a dolgok megnövesztéséhez és elsorvasztásához, a pusztí­táshoz!
Hallgass meg!
Vezesd a népet, hogy virággá válhasson szent fádon, segí­tsd a népet, hogy gyökeret eresszen Földanyánkba, kisarjadjon, levelet hozzon, fává serdüljön s ágain madarak daloljanak!

Ima
(delavár)

Nagy Szellem, Nagy Szellem, nagyapám,
minden élő arca ugyanolyan a földkerekségen.
Nézz le az arcokra, nézz le gyermekidre,
nézz le rájuk - karjukban tartják csecsemőiket.
Ők a széllel is szembenéznek,
add hát, hogy a jó ösvényről le ne tévedjenek!

Ima
(irokéz)

Nagyapám, ki hatalmas és titokzatos vagy, te, ki mindig léteztél, aki előtt semmi sem volt!
Nincs más, kihez fohászkodhatnék.
Tiéd a csillagok nemzetsége, mind, mi az égen ragyog.
Tiéd a föld minden fűszála.
Te vagy az, miből az élet származik.
Vénebb vagy mindennél, minden imánál, minden szenvedésnél.
Nagyapa, nézz le gyermekeidre, nézz le ránk és segí­ts, hogy helyes ösvényen haladjunk a Csendesség felé!
Taní­tsd meg nekünk, hogyan járjunk ezen a földön!
í‰desí­tsd meg szemünk és lelkünk a fénnyel.
Adj erőt nekünk, hogy éljünk, adj szemet nekünk, hogy lássunk!
Segí­ts, mert nélküled semmik vagyunk!

Ima
(odzsibve)

í“, Nagy Szellem, kinek a hangja szelekben zúg, kinek lehelete életet ád a világnak - hallgass meg!
Eléd jöttem, gyermekeid közé tartozom.
Kicsi vagyok, gyenge.
Szükségem van az erődre, a bölcsességedre.
Engedd, hogy büszkén járhassak, engedd, hogy szemem a vörös és bí­bor naplementét sokszor láthassa.
Engedd, hogy tisztelhessem azt, amit a Te kezed teremtett, engedd, hogy halljam hangodat!
Adj bölcsességet, hogy tudjam mindazt, amire népemet megtaní­tottad, hogy ismerjek mindent, ami lombok között, sziklák alatt van elrejtve.
Erősnek kell lennem, hogy ne legyen fivéreim áldozata, hogy megküzdhessek legnagyobb ellenségemmel: önmagammal.
Add, hogy készen álljak a Veled való találkozásra, tiszta kézzel, büszke tekintettel, s ne alázokodjak meg akkor sem, ha megfakul az életem.
Add, hogy szégyenkezés nélkül állhassak majd eléd!

Ima
(huron)

Hí­í­íhaj! Jöjj közelebb, hogy halld a hangom!
Halld a hangom a szent kör közepéről!
Nagy Szellem, nagyapám, azt mondod,
élet fakad majd keserű könnyeimből.
Sí­rok hát, zokogok,
de életet nem teremtek,
a fák nem hoznak virágot
ha könnyem hull tövükre.
Itt állok, a kör közepén,
a fák mind kiszáradnak.
Hí­vlak hát, Nagy Szellem,
téged, nagyapa, téged hí­vlak.
Talán egy kis gyökér
talán még mindig él!
Talán a szent fa egy ága
nem hajlott romlásba!
Talán levelet is hajt majd,
lombját megtöltik a madarak.
Hallgass meg, hallgass meg,
a Szent Körben állok!
Mutasd meg, mutasd meg,
helyes ösvényt hol találok!
Mutasd, árnyadó szent fát hol lelek...

íldó ima
(cseroki)

Az egek langy szelei
melengessék sátrad!
A Nagy Szellem áldása
szálljon családodra!
Csak boldog ösvényt
lásson mokasszinod!
Hóban, viharban
szivárvány simí­tson!

Az í‰let Köre
(moháv)

í“, Nagy Szellem, népünk teremtője, hallgasd meg szavam, szí­vemből szólok, elkemből szólok, lmémből szólok!
í“,Nagy Szellem, légy a szí­vem, légy a lelkem, légy az elmém, légy a szemem, a fülem!
Légy itt bennem!
Költözz belém, hogy büszkén járhassak, hogy erős maradhassak!
í“, Nagy Szellem, népünk teremtője, te ismersze engem - gyermeked vagyok.
Gyermek vagyok, az í‰let Körében állok.
Segí­ts, hogy ne csak álljak, hanem járjak!
Segí­ts, hogy a Körből ne kerüljek ki hamar!


A vénember búcsúja
(apacs)

Szürke még az ég,
de már új nap közeleg.
Szürke még az ég,
de a hajnal megérkezett.
Sascsont-sí­pom megfújom -
a földtől búcsúzom.
Sascsont-sí­pom megfújom -
népemtől búcsúzum.
Mert élünk s meghalunk.
Egyszer végetér az utunk.
Sascsont-sí­pom megfújom -
elfelejtem bánatom.


Anyánk, ó föld...
(sziú/ponka)

Anyánk, ó föld!
Ő a mi otthonunk.
Apánk, odafönt!
Nagy Szellemtől származunk.


Ima
(nez-percé)

íldott légy, Népemnek Atyja!
Köntöst készí­tettem neked, fogadd el!
Add, hogy jól élhessek.
Add, hogy népemmel együtt nyugodt év elé nézzek!
Add, hogy sokasodjunk, gyermekeim szülessenek!
Add, hogy fiaim, ha harcba mennek lovakkal térjenek vissza! Add, hogy a szél orromba csapja a bölények szagát!
Add, hogy a növények nőjenek, gyümölcsből sok legyen!
Add, hogy enyhe legyen a tél, s ne tudjam mi a betegség!
Add, hogy lássam az új nyár füvét!
Add, hogy lássam a tavaszt is.
Add, hogy népemből mindenki lássa az új tavasz végét!


Fohász az ősökhöz
(varjú)

Ősök, régen voltak -
taní­tsatok!
Ősök, hogyan lettünk -
mutassátok!
Ősök, hogyan éltünk -
mondjátok!
Ősök, mi legyen most -
megmondjátok!


"Asztali” áldás
(arapahó)

Atyánk, hallgass meg minket!
Nagyatyánk, hallgass meg minket!
S hallgassatok meg minket ti is, kik ragyogóvá teszik a napot, jóvá a szelet, szárazza a gyújtóst, termővé a földet!
S hallgassanak meg a föld alatt lakó állatok is, a föld szí­nén lakó állatok is, a ví­zben élők, a levegőben szállók!
Hallgassan meg minden és mindenki, ki élő vagy már szellem!
Legyen mindig étkünk.
Legyen hosszú lélegzetünk.
Erősödjenek az emberek, legyenek sokan a gyermekek.
Legyen ép ki fiatal, ki öreg.
Legyen mindig étkünk!
Legyen miből erőt merí­tenünk!
Legyen erőnk, mí­g a nap ragyog.
Atyánk, hallgass meg minket!
Nagyatyánk hallgass meg minket!
Bölcsességet, szeretetet, boldogságot kérünk tőletek.
Legyen mindig étkünk.
S most együnk!


Ima a napraforgókért
(navajó)

Küldj napraforgót!
Pulykacsont sí­pommal
a madarakat hí­vom.

Hí­vom őket, énekeljenek,
a felhőket csalják ide.
Jönnek már, jönnek!

Eső hull majd,
eső hull, záporzó, zuhogó,
s szép lesz a napraforgó!


Ima a villámért
(navajó)

- búzám zöld,, kalásza kicsi -
Hí­vd a villámot, érlelje!
- búzám zöld, kalásza kicsi -
Fohászkodom a mennydörgéshez.
- búzám zöld, kalásza kicsi -
de édes lesz majd akkor,
- búzám zöld, kalásza kicsi -
ha hatszí­n villám belecsapott.


Imadal
(irokéz)

Nincs halál - csak a világ változik.
Csak a világ változik.
Nincs elmúlás - csak az ember lát mást.
Csak az ember lát mást.
Nincs ég, nincs föld - csak a csillagok.
Csak a csillagok.
Egyszer hazatérnek - mind a büszke sasok.
A büszke sasok.


A Nagy Dob
(kajova)

A Föld útja a Nagy Dob feje.
Nappal felfelé halad, s dörög.
í‰jjel lefelé mozdul, s dörög.
Nappal és éjszaka – ez az ő dala.

Apró vagyok, a dob fején táncolok.
Porszem se vagyok, a dob fején táncolok.
A Nap a fejem felett -
mint dobverő vége.

Felfelé táncolok nappal,
lefelé táncolok éjjel.
Mint a világ egy szemcséje
messzire táncolok egyszer.

Ki a Dobos, aki a Föld-dobot veri?
Ki a Dobos, aki engem táncra perdí­t?


Ima
(sziú/dakota)

í“, Nagy Szellem, új napra keltem,
s látom a te ajándékodat.
Látom mindet.

í“, Nagy Szellem, értékes az élet,
de utamon a mai napon is
végig kell mennem.

í“, Nagy Szellem, adj erőt nekem!
Erőt a járáshoz, erőt a harchoz,
s ha vége: erőt a halálhoz.


A Fuvola papjának dala az esőhöz
(feketeláb)

Fújd sí­pod a ví­z alatt,
a vizet fuvola hangjára bugyogtasd.
A kék madarak énekét vágyom hallani!
Víkí­! Víkí­!
A hajnal érkezik,
csillaga felettünk világí­t.
Kékmadár éneke, nyugati felhőkhöz szóló!
Hozd, hozd el az esőt, hozd a morajlót!

Ví­z kereplők rázkódnak,
fuvola trillázik.
Az égen ott ragyog a Csillag.
Sárgarigó dalát fújom,
ez az í‰szak sárga hangja.
Kereplőmmel az esőfelhőket hí­vom.
Víkí­! Víkí­!
Az eső már kopog.

Délnek fújom a sí­pom,
a Dél piros madarát hí­vom.
Küldj vörös villámlást
küldj tüzet szárnyaidból.
Mennydörgés-kereplők zúgnak
az ég vizeihez szólnak.
Töltsd meg a patakot!
A ví­z már mozog…

A szarka hangján sí­polj keletnek!
Víkí­! Víkí­!
Hí­vd a viharfelhőket, sietve jöjjenek!
Hí­vd a hangos esőt!

Miért nem jön?
Ki rossz?
Kinek szí­ve bűnös?
Ki tett gonoszságot?
Könnyezem…
Sí­rok, ruhám megszaggatom.
Valaki más bűne miatt búsulok.
Fuvolám madarak hangján zokog.
Könnyezem és bánkódom.
Gyertek, ó, szelek, az ég minden oldaláról!
Nyissátok madárcsőrötöket,
földjeinkre esőt, vizet köpjetek!
Hömpölygő patakok. Eső! Eső!


Sámándal
(feketeláb)

í–lelj, ölelj Szellem,
szállj le hozzám!
ílmomban segí­tettél,
ébren szí­vembe döftél.

Keselyű az ég, kojot a felhő,
rám várnak, engem néznek,
hí­vogatnak a vad szelek.

Szellem járt a közelben,
szellem táncol a lelkemen.
Démon lakik odabent;
hörög s üvölt: “Nem! Nem!”

Szellem járt a közelben,
szellem lakik a fejemben.
Néha szól, fülembe suttog,
bí­ztat engem de érzem: zokog.


í‰letpusztí­tó varázslat
(cseroki)

Hallga’ csak!
Eljöttem hozzád s átlépek lelked felett.
Te is odatartozol - oda, a farkasnéphez.
Eljöttem hozzád s átlépek tested felett.
Lelked nyugodni küldöm, a föld betemet.
Utad a Sötétföld felé vezet!

Hallga’csak!
Eljöttem hozzád a fekete sziklák közül.
Eljöttem hozzád, sötét leplet hoztam.
Fekete kövekkel befedlek,
sötét lepellel leterí­tlek.
Utad a Sötétföld felé vezet!

Hallga’ csak!
Kő és lepel betakar téged.
Föld és agyag betemet téged.
Lassan megfakul a lelked.
Már egészen kék lett.
Füstutad a Sötétföld felé vezet!

Hallga’csak!
Eltűnsz, meghalsz - mindörökre!


í‰letrontó varázslat
(irokéz)

Hallgass most!
í‰letedre rátaposok.
í‰leted száraz csont csak,
taplam alatt összeroppant.
í–sszeroppan talpam alatt,
rágurí­tom a nagy sziklákat.
Rágurí­tom a nagy sziklákat,
többé soha fel ne támadj!
Hallgass most!
í‰letedre rátaposok.
í‰leted csont, szikla fedi,
tested por már, eső veri.
Hallgass most!
í‰letedre rátaposok!


Fel! Fel!
(téva)

Hajnalban sárgul a fény,
a világ zölddé válik.
Holtak Országának kapuja
lassan, lassan kinyí­lik.
Kinyí­lik az minden reggel,
estére se csukják be.
Fel! Fel! Fel! Fel!
Kerüld a Kaput – drága az élet.


Valóság ez?
(póni)

Nézzük csak, valóság ez?
Nézzük csak, valóság ez?
Való az élet, mit élek?
Ti, Istenek, kik mindenütt ott vagytok!
Valóság az életem? Mondjátok!


Ima a Nagy Szellemhez
(sziú/dakota)

Nagyapánk, égben lakó,
hajad sötéten leng felettünk.
Nagyapánk, égben lakó,
ne vedd el tőlünk életünk.

A Nagy Szellem válasza
(sziú/dakota)

í‰gben lakom.
Ha akarom: meghal az ember.
í‰gben lakom.
Ha akarom: árnyék lesz belőle.
í‰gben lakom.
Ha akarom: vérbe fagyva dől el.
í‰gben lakom.
Ha akarom: gyermek nem születik többet.


Levegő Szelleme
(inuit)

Levegő Szelleme, gyere, hí­vlak!
Levegő Szelleme, gyere, harapd meg a bajt!
Levegő Szelleme, gyere, segí­ts most nekünk!
Levegő Szelleme, fogytán van ételünk!


Akit megátkoztak a szellemek
(feketeláb)

Vihar volt, mikor megszülettem.
í–regasszony nézte kicsi tenyerem.
“Meghal ő, mielőtt férfi lenne!”
í“, miért is adtak nevet nekem?
Elég lett volna az átok jele,
mellemre festve, bőrömbe égetve.
Elég lett volna az átok jele,
szí­vembe szúrva, vérembe keverve.
Vihar volt, mikor megszülettem.
Ki tudta akkor, mivé leszek egyszer?
Ki tudta akkor, mennyit szenvedek?
Ki tudta akkor, romlást hozok?
Ha tudták volna, vajon most itt vagyok?


Viharűző
(varjú)

Hujuháj! Hujuháj! Hujuháj! Hujuháj! Huj!
Hallgasd, Nagy Szellem, nagyapánk!
Hujuháj! Hujuháj! Hujuháj! Hujuháj! Huj!
Felhők hasa duzzad, duzzad,
villámok hasgatják, mint vajúdót a fájdalom.
Hujuháj! Hujuháj! Hujuháj! Hujuháj! Huj!
Hallgasd, Nagy Szellem, nagyapánk!
Hujuháj! Hujuháj! Hujuháj! Hujuháj! Huj!
Vihar, vihar amarra menj! Amarra!
A hegyen túl sokan várnak, arra!
Nagy Szellem, nagyapánk, figyelj!
A vihart, hová mutattam, fúdd el!
Hujuháj! Hujuháj! Hujuháj! Hujuháj! Huj!
Vihar, vihar amarra menj! Amarra!
Ott sima lesz az utad, sima!
A hegyen túl sokan várnak, arra!
Menj el inne, nagyapánk is ezt akarja!
Hujuháj! Hujuháj! Hujuháj! Hujuháj! Huj!


Halálűző
(feketeláb)

Nagy Szellem, földnek ura,
látod ezt a halom csontot?
Látod ezt a sok-sok port?
A por csont volt valamikor,
a csont ember volt régen.
Ne engedd, hogy gyermeked csonttá legyen.
Ne hagyd, hogy fiad csontja porrá legyen!
A Halál rút fenevad,
űzd el, űzd el!
A Halál alattomos,
a sátrunktól zavard el!
Ne hagyd, hogy beosonjon,
éjsötétben élőt lopjon!
Űzd el! Űzd el! Űzd el!



VILíG és EMBER

Gyermekeim, legyetek jók! Tanuljatok meg mindent, s hagyjatok nyomot magatok után a világban!
íœlő Bika, sziú törzsfőnök tanácsa

Bánj jól a földdel! Nem a szüleidtől hagyták rád, a gyermekeidtől kaptad kölcsön.
Indián közmondás

Hallgass, különben a nyelved megsüketí­t.
Apacs közmondás

Minden állat többet tud, mint te.
Nez-perce közmondás

A föld megtaní­t…
(feketeláb)

A föld megtaní­t emlékezni.
Megtaní­t a csendre
ha fűszálak közt a fényt nézem.

A föld megtaní­t szenvedni.
Megtaní­t a kí­nra
ha gondolok a kövek álmaira.

A föld megtaní­t az alázatra.
Megtaní­t a tiszteletre,
legyek olyan, mint a fák rügye.

A föld megtaní­t törődni.
Megtaní­t a szeretetre -
adjak úgy, ahogy ő ad életet.

A föld megtaní­t a bátorságra.
Megtaní­t az kitartásra -
fákat mutat villámlásban.

A föld megmutatja: meghalhatok.
Megmutatja vége lesz erőmnek,
mint a hangya, kicsi vagyok.

A föld megtaní­t a szabadságra,
milyen is az, megláthatom
ha felhők között szárnyal a sas.

A föld megtaní­t az elmúlásra.
Milyen a halál, megláthatom
ha csendben lépkedek az avaron.

A föld megtaní­t az elfogadásra.
Megmutatja, fogadjam el,
mint tavasszal a hópihe.

A föld megtaní­t a hálára.
Megmutatja hogy sóhajt
a száraz föld ha végre ihat.


Vándorlások
(krí­k)

Ősidőkben, nagyon régen
a Föld megnyí­lt Nyugaton,
ott, ahol a száját leled.
A Föld megnyí­lt, s belőle
kiléptek az Emberi Lények.

Emberi Lények sátrat vertek,
vadásztak és éltek.
ím a Föld haragvó lett,
nagy mérgében felfalta őket.
Elindultak az Emberi Lények.

Elindultak az Emberi Lények,
nyugatnak tartottak,
de néhányuk elfordult keletnek,
ahol éltek, oda visszatértek.
Visszatértek az Emberi Lények.

Visszatértek az Emberi Lények,
ott éltek keleten.
De a Föld haragvó lett,
nagy mérgében felfalta őket.
Elindultak az Emberi Lények…



Vándorlások
(téva)

Régen, régen északon
a messzi, messzi északon,
az őseink ott éltek,
ott kezdtük meg az életet.

De most délnek tartunk,
hol a felhő virágot nyit,
hol az égen villám cikázik,
hol az eső bőven hullik.


Az Idegen Nép eljövetele
(pueblo)

Vadászok voltak, ösvények jártak,
nem voltak házaik,
nem voltak földjeik,
nem voltak puha ruháik.

Vadászok voltak, bőrruhát hordtak,
fejükre mohát tapasztottak,
gyermekiket kosárban vitték,
úgy jöttek, úgy jöttek közelébb.

Vadászok voltak, véznák és gyengék,
megették a vadkörtét,
megették a kaktuszt,
felfalták a füvet.
í‰heztek. Sokat szenvedhettek.


Altatódal
(navajó)

újszölütt, kisbaba,
a földön fekszik - pucéran.
Ott fekszik a kicsike,
Földanyánknak ölébe’.

Ott feküdt, hogy megtudja:
ki is az a Földanya.
Ott feküdt, hogy tanulja:
szeressese ki éltét adja.

újszülött, kisbaba,
ölünkbe vesszük, megetetjük.
Hazavisszük, elaltatjuk,
mindig, mindig szeretjük.

Szeretjük mí­g kicsiből
emberré fel nem nő.
Szép lesz a járása,
Erős lesz karja, háta.

újszülött, kisbaba,
ha tudja ki a Földanya,
boldog lesz amí­g él,
nem lesz fájó az öregség.

újszölütt, kisbaba,
a földön fekszik - pucéran.
Ott feküdt a kicsike,
Földanyánknak ölébe’.

újszülött, kisbaba,
a földön fekszik - pucéran.
Hogy ki az a Földanya
ő is hamar megtudja.


Hangok, mik széppé teszik a földet...
(feketeláb)

Hangok, mik széppé teszik a földet -
a felhők hangja, a vihar robaja odafent;
a tücsök hangja, emberek dala idelent.


A szikla
(cseroki)

Szikla hasal a földön.
í‰jjel is, nappal is.
A szikla csak létezik.

Szikla hasal a földön.
A bánatot nem ismeri.
A szikla csak létezik.

Szikla hasal a földön.
A szerelmet nem ismeri.
A szikla csak létezik.

Szikla hasal a földön.
Csak az időt ismeri.
A szikla tűr, de létezik.


Hóvihar
(feketeláb)

Az í‰szaki Szél korbácsolja előre,
a levegőben űzött hópor kereng.
A föld takaró alatt,
az ég nem látszik.
Ilyenkor minden elbújik.

A levegőben jégfullánkok,
előttem, mögöttem, felettem, alattam.
Széltől ki talál menedéket?
Jajongva sodródnak az állatok.
Csak a Szürke Farkas nevet.

Kik vagytok ti, kik a szelekben hemperegtek?
Kik vagytok ti, kik belém döfitek szúró nyelveteket?
Emberlények í‰szakról?
íllatlények í‰szakról?
Hólények, jégkarmosak?
í‰n a Dél leánya vagyok:
ajkam lágy, leheletem forró.
Szí­vem vadul dobol.
Hidegben én nem élhetek,
Jajongva sodródnak az állatok.
Csak a Szürke Farkas nevet.

Holnap három nap kel majd fel egymás mellett.
Mindent beborí­tó a fehér hó.
A világ hideg, hideg, nagyon csöndes.
Hóhant alatt hevernek az állatok.
De a Szürke Farkas csak nevet majd,
fut a havon, fürgén, három árnyékkal.


A szél
(kajova)

Ez a szél, ez a szél!
Tipimet rázza, tépi!
Dalt fúj, dalt fúj!
Azt hiszi, valaki fél itt?


Kikelet
(póni)

Kinyí­lt a tavasz, kitárult,
a sok virág a mezőn
kivirult.
Kinyí­lt a tavasz, kitárult,
mint szerelmet vágyó leány
kivirult.


A reggel harmatos füve
(feketeláb)

Tavasszal, ha megfürdetem lábam a harmatos fűben –
mosolyt látok a mezőkön.

Kék harangvirágra tapadnak a harmatcseppek -
szirmok csillognak a cseppektől.

Vén Pókanya szálai gyöngyhí­messé váltak, feszülnek –
ott vannak hová a nap be nem jön.

A Nap, ó, a Nap, hogy mosolyog, hogy nevet!
madárszányak pirosa, sötétje – látni öröm!

í–reg voltam, ahogy tábortűznél üldögéltem –
ifjú lettem, mert lábam harmatban fürdött.



Fák és vizek
(póni)

Sötéten festődik az égre -
hosszú csí­k a hajnalban.
Fákat látok, erdőt, szépet -
hajolnak és bólogatnak.

Fényesen festődik a völgyre -
hosszú csí­k a hajnalban.
Folyókat látok, vizet, szépet -
kanyarog a homokágyban.

Hallgass most!
Hallod?
Hallod ezt a csendet?
Erdő susog, folyó locsog.
Figyelnek a szellemek.


Délibáb
(feketeláb)

Léptek zaja hallik a prérin,
halkan, mint a fű zörgése.
A levegőben hang kering,
mint madárszárny repked.

Mik azok, amik délidőben mozognak?
Mik azok a hallhatatlanok, megfoghatatlanok?

Suttogón halk és forró,
csak a levegőt látom ott messze.
Semmi sincs a láthatáron,
azon túl: patak nyúlik fel az égbe.

Patak mellett ligetek -
Távolinak látom őket…

Emberek ezek, kik a csendből lépnek elő?
Istenek ezek, kik láthatatlan szárnyakon szállnak?


A nap utolsó sugara
(feketeláb)

Fent álltam a kék hegyen,
ahogy belemerült az í‰jfolyóba.
Felhőfaluk ragyogtak az égen,
alattuk csillámlott a sok patak.
Minden a Nap utolsó sugarait itta.

Búcsúzom tőled, Atyám, ragyogó!
Búcsúzom tőled, bárhová indulsz!
Vén törzsfőnök vagy te ott fent,
szeretőn simogatod a földet.


Szülősirató
(feketeláb)

Szomorú éjjelen
a tipim mellé leültem.
Az égre néztem.
Csillagot láttam, ragyogót,
s a csillag rámvilágí­tott.
A Hajnalcsillag fia lettem,
mert anyám, apám elvesztettem.


A halott éneke
(inuit)

Ha a hajnalfény,
ha a vöröslő nap
halkan felkúszik az égre - boldog vagyok.
Boldog vagyok, ha ezt láthatom.
De félek, reszketek a sötétben.
Félek, hogy a férgek megrágnak,
szérmarják csontomat,
kimarják szememet.
Félek, de csak fekszem.
í“, hol van a múlt, hol a földem?
Olyan szép volt odafenn...
Emlékszel még a nagy télre?
Emlékszel az éhí­nségre?
Emlékszel a nyárra?
Hát halálunk éjszakájára?
Félek és reszketek a sötétben.
Félek, hogy a férgek megrágnak.
szétmarják csontomat,
kimarják szememet.
Félek, de csak fekszem.
í“, hol van a múlt, hol a földem?
Tényleg szép volt odafenn?
Emlékszem még a nagy télre.
Emlékszem az éhí­nségre.
Emlékszem a nyárra.
Emlékszem halálunk éjszakájára.
Ha a hajnalfény,
ha a vöröslő nap
halkan felkúszik az égre - boldog vagyok.
Boldog vagyok, ha ezt látom.
Nekem már semmi sem árthat.


Könyörgés gyermekáldásért
(irokéz)

Hallgass!
Kicsi kis ember, ki most mér rejtőzöl,
figyelj!
Ott jön egy asszony, a hasába ugorj bele,
figyelj!
Ott jön egy asszony, kicsi kis ember,
figyelj!
A hasába ugorj bele, te leszel majd a gyermeke,
figyelj!


Az újszülött dala
(sziú/ponka)

Anyám felhőben szült,
anyám viharban szült,
anyám sátorban szült,
anyám népemnek szült.

Felhőben születtem.
Viharban születtem.
Sátorban születtem.
Népemnek születtem.

Felhőtől nem félek.
Vihartól nem félek.
Sátorban fekszem.
Népemért élek.


A gyermek megmutatása a világnak
(feketeláb)

Nyolcszor kelt fel a nap amióta
ez a gyermek megszületett.
Nyolcszor kelt fel a nap amióta
ez a gyermek ide eljött.
Nap, hold, csillagok - figyeljetek!
Egy új ember van a többi közt.
Nap, hold, csillagok - figyeljetek!
Az új embert útján segí­tsétek.
Segí­tsétek őt az útján,
hogy feljusson az első tí­z dombra.
Segí­tsétek őt az útján,
hogy felérjen a második tí­z hegyre.
Segí­tsétek őt az útján,
hogy feljusson a harmadik tí­z csúcsra.
Segí­tsétek, segí­tsétek,
hogy könnyű legyen majd halála.
Nap, hold, csillagok - figyeljetek!
Egy új ember van a többi közt.
Fák, állatok, madarak - figyeljetek!
Az útján őt végig segí­tsétek.


Anya - gyermekének
(inuit)

í‰n csak egy asszony vagyok,
látomásom sosem volt,
de most mégis elmondom,
mit tudok a világról.
Elmondom most, mit tudok,
erről meg más világról,
erről meg a többiről,
mikről nem is álmodok.
Ha álmodnék ezekről,
róluk tán többet tudnék.
Mert kik álmot látnak,
tudják, mi fontos még.
ílmukban az emberek,
elhagyják az életet,
s látnak olyan sokmindent,
mit én el sem képzelek.
í‰n csak egy asszony vagyok,
látomásom sosem volt,
de hiszem, hogy az álmok
megmondják a valót.
Tudom azt is, tudom jól,
gyermek anyjától tanul sokat,
tudom azt is, tudom jól,
í­gy ismerjük meg a dolgokat.


Dal a bú idejéből
(pajut)

Most minden daloló álmom tovaszállt,
De senki nem tudja, merre szöktek,
sem hogy mely ösvényeken
hagytak el engem.

Térjetek vissza, ó, szí­vemnek álmai,
daloljatok a Nyár alkonyában,
lent a friss pataknál,
a mandulabozótban.

Menedékem barátok vállán lelem
mióta az ének véget ért ereimben.
í‰g és föld megtagad engem,
mi segí­thet: egy barát keze.

A magas, fehér csillagok… barátságtalanok!

Túl édes a menedék a remélőnek.
Gyertek vissze ílmaim, énekeljetek!
Daloljatok, zúgjatok, halljam,
mí­g testemben az élet felriad.


Arató asszonyok dala
(navajó)

í‰rett napraforgót lengetek,
négy irányba magot hintek.
Vidám vagyok – szépek a dinnyéim.
Vidám vagyok – szépek a babjaim.
Vidám vagyok – szépek a tökjeim.

Leng a napraforgó,
leng a búzakalász,
leng minden a szélben,
Jaj, de vidám vagyok!

Remeg a napraforgó,
remeg a búzakalász,
remeg minden viharban.
Mégis vidám vagyok!

Arcom ragyog, nevetek,
s nevetett a Nap is
a búzatáblák felett.

A kalászokat, a dinnyét,
a tökjeim, a babot –
mindent a Nap adott.

Ta-wa oltárához
kék imapálcát viszek,
az oltár elé majd
búzaszemeket teszek.

í‰rett napraforgót lengetek,
négy irányba magot hintek.
Vidám vagyok – szépek a dinnyéim.
Vidám vagyok – szépek a babjaim.
Vidám vagyok – szépek a tökjeim.


Asszonyok dala a búzáról
(navajó)

Milyen gyönyörűek a búzakalászok!
Nyújtózkodnak a reggeli napfény felé,
nyújtózkodnak az esti napfény felé,
Nagyon szépek a hosszú búzakalászok.

Milyen gyönyörű a fehér búza!
Learatom, lisztet őrlök belőle.
Boldog vagyok, ha ezt teszem.
Milyen gyönyörű a fehér búza!

Milyen gyönyörű a fekete búza!
Atyámnak adom, anyámnak,
gyermekemnek, páromnak.
Milyen gyönyörű a fekete búza!

Milyen gyönyörű a tarka búza!
Mint az ég, kicsi felhőkkel.
Megeszem, s felnézek az égre.
Milyen gyönyörű a tarka búza!


A kukorica dala
(navajó)

“Szép, szép! Nézd a felhőt, ahogy megjelenik!
Szép, szép! Nézd az esőt, közelebb húzódik!”

Ki szólt?
A kukorica beszélt?
Ott magasan, a száron?
Ki szólt?
A kukorica beszélt?
Nem hiszem, de hallgatom.

“Szép, szép! Nézd a felhőt, feketedik!
Szép, szép! Hátha zivatar közeledik!”


Elmegyünk
(vintu)

Ahová elmegyünk - odafent van a hely.
í‰n és te.
Csillagösvényen együtt lépkedünk.
í‰n és te.
Virágösvényen együtt sétálunk.
í‰n és te.
Virágokat szedek majd -
én, neked.


Halkan alszik...
(vintu)

Halkan alszik a halleány,
ví­zben lebeg haja, farka,
a tó szélén öreg fa áll,
ágat hajt a halleányra.


A leggyönyörűbb leány
(moháv)

Szép az alkony fehér csillaga,
az ég mindig tisztább.
ha vége a napnak.
De ő, ő sokkal szebb, sokkal,
ő a leggyönyörűbb leány.

Messzi csillagok meghajoljank,
idelent tábortüzek csillagai ragyoknak.
Füst száll a préri felett.
A madarak aludni tértek,
éji sólyom rikolt csak –
a fáradt vadász hazatart.

Szép az alkony fehér csillaga!
Szép a hold is, a kerek
mi az ég peremére evez.
De ő, ő sokkal szebb,
megérdemli szerelmem.


A szenvedélyes szerető dala
(feketeláb)

Ne gyere álmaim közelébe,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne gyere álmaim közelébe,
mert szeretőm nem te vagy.

Izzanak álmaim,
mint égő bozót gallyai.
Szí­vem elrejtőzött,
elbújt dalaim között.

Ne gyere dalaim közelébe,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne gyere dalaim közelébe,
mert szeretőm nem te vagy.

Sajog a szí­vem,
hol szerettem megsebezte.
Sajog a szí­vem,
mást már nem szerethet.

Ne szí­dd be az illatom,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne szí­dd be az illatom,
mert szeretőm nem te vagy.

Ne hajolj szí­vem fölé,
te, ki szeretőm nem vagy!
Ne hajolj szí­vem fölé,
mert szeretőm nem te vagy.

Hagyd békén a szí­vem,
nem téged akarlak párul.
Hagyd, mert ha megvadul
elrabolja a szí­ved!


Dal a Vágyak Sátrához
(sziú/dakota)

A madár szépen énekel,
de én ember vagyok.
A madár talán örül,
én szomorú vagyok.
Boldog akkor lennék,
ha hallanád a dalom.
Boldog akkor lennék,
ha tudnám, szí­vesen hallgatod.

Sokat szenvedtünk,
sokat éheztünk.
Nehéz volt a tél.
De a nap mindig kisüt,
meleg és bő lesz az év.
Jut idő szeretni,
jut idő ölelni,
jut időd neked is tán
dalom meghallgatni.


Dal a gyönyörű leányhoz, ki előttem elhalad
(feketeláb)

Menj utadon, gyönyörű!
Menj csak a réten keresztül!
Harc és vadászat csak,
mi férfiszí­vet í­gy dobogtat.

Menj tovább titkos utadon!
Menj csak, menj a patakparton!
ígyékomban vágyak sarjadnak
ahogy rámveted pillantásodat.

Virágozz! Légy ily szép!
Menj tovább!
Más most, amihez erőm kell.


Nézd a férfit!
(arapahó)

Nézd a férfit,
tegnap még fiú volt.
Nézd a férfit,
járja a Naptáncot.

Nézd a férfit,
tegnap még gyermek volt.
Nézd a férfit,
szí­ve boldog.

Nézd a férfit,
nézd, milyen boldog!
Nézd ezt az embert!
Egyszer ő is vén lesz.


Kosártánc
(feketeláb)

Táncolj! Táncolj!
Már a pap is sárga
a napraforgó-liszttől!
Táncolj! Táncolj!
Szí­nes a ruhája,
hogy szólnak a csengők!
Táncolj! Táncolj!
felkel a nap,

Csengők csengnek
kis csengők, mind szí­nes.
Felkel a nap.
Talán dobok neked egy kosarat.
Talán beleteszem a szí­vem.

Emeld a kosarat s táncolj!
Ereszd a kosarat s táncolj!
A gyümölcsök érettek,
árnyékunk meghosszul.
Ragyog ránk a nap.
Akarod a kosaram?
Kapd el! Kapd el!
Utánam hiába futsz!
Hiába - engem nem kapsz el!


Szerelmesének
(odzsibve)

De jó lenne, de jó volna,
bejutni az ő sátorába!
De jó lenne, de jó volna,
sötétben belépni a sátorba.
De jó lenne, de jó volna,
odabent lenni ővele!
De jó lenne, de jó volna,
csendben eljönni reggel.


Fiatal lányok dala
(sziú/dakota)

Szép akarok lenni.
Szép, még ma.
A harcosok visszatérnek,
és ő is köztük van.
Szép akarok lenni.
Szép, még ma.
Az ifjú vadászok hazatérnek,
és a legjobb is köztük van.


Szerelmi dal
(feketeláb)

Szép leány!
Egyedül nézed a folyót,
egyedül figyeled tükrét.
Szép leány!

Szép leány!
Hullámzik a ví­z,
de melléd ülnék!
Szép leány!

Szép most a hold,
szép vagy te is.
Ahogy í­gy nézlek
holtomig nem feledlek.

Szép leány!
Sima ví­zen csónak siklik,
vörös lombú fák a parton.
Szép leány!

Szép leány!
A csónakba de beülnék,
veled messzire eveznék!
Szép leány!

Szép most a hold,
szép vagy te is.
Ha még soká figyellek
holnap asszonyommá teszlek.


Szerelmesét sirató asszony dala
(feketeláb)

Kegyetlen vagy hozzám,
kegyetlen, te élet!
Miért vetted el tőlem,
miért szerelmemet?
Pedig olyan szép volt!
Pedig olyan erős volt!
Pedig olyan bátor volt!
Mellette sosem éheztem.
Kegyetlen vagy hozzám,
kegyetlen, szerelmem!
Miért mentél el tőlem,
miért hagytál el engem?
Pedig olyan szép volt az élet!
Pedig olyan jó volt az élet!
Ki fogja most
lóra ültetni gyermeked?


A férfiavatás dala
(moháv)

Az arcom maszk csak.
“Semmit ne mondj” -
neki ezt parancsolom.

Az arcom maszk csak.
“Mit érzek eltitkold” -
neki ezt parancsolom.


Nő lett a kisleányból
(moháv)

Hol a Hajnalcsillag felszáll az égre,
láng jön keletről, záporként érkezik,
Eget vágó hegyek tövén, lent a réten,
megnőtt a kisleány, nővé érett.

Olyan az alakja, mint anyjáé volt régen,
olyan a járása, hogy szép a férfi szemében.
Eget vágó hegyek tövén, lent a réten,
megnőtt a kisleány, nővé érett.

Olyan a termete, akár az ifjú fáké,
olyan szí­n a két szeme, akár az éjszakáé.
Eget vágó hegyek tövén, lent a réten,
megnőtt a kisleány, nővé érett.


VADíSZOK, HARCOSOK

A csend gyümölcsei: az önuralom, a bátorság, a türelem és a méltóság és siker.
Ohijéza, dakota főnök
A föld, amin állunk, szent hely. Őseink vérét itta.
Sziklaököl, nez-percé főnök



A vadász elindul
(inuit)

Felkelek, mert aludtam,
gyorsan mozog a lábam,
gyorsan, mint holló szárnya,
indulok, hogy Wa-wát lássam.

Nyugodt éjtől, pihenéstől
arcom most elfordí­tom,
a napba nézek, fehér égre,
lándzsám megszorí­tom.


A vadász dala
(papagó)

Ott, messze, távol,
ott fut a vadász.
Fehérre festette lábszárát.

Ott, messze, távol,
tágul a cimpája.
Szeme a földet kutatja.

í–svényt talál, szagot érez,
elindul a préda nyomán.
Ha ügyes, zsákmányt szerez.
Ha balga? Kővel tölti zsákját.


A feketefarkú szarvas dala
(hopi)

Varázslatok sátrából,
sámán otthonából
dobszó hallik.
Agancsom ága közt,
szép dí­szem körött
szél örvénylik.

Dobszó hallik, szél örvénylik -
menekülj, te szarvas!
Dobszó hallik, szél örvénylik;
nyí­lvessző döf halálra.


A meglőtt szarvas éneke
(papagó)

Jaj, hogy futottam!
Levegőben repültem,
de vessző zizzent - megszédültem.

Jaj, hogy ugrottam!
De megbotlottam,
zizzenő vesszőtől elkábultam.


A halott szarvas éneke
(hopi)

Fehér Hajnal idején,
Fehér Hajnal idején
felkeltem és elindultam.
Kék Alkonyban még futottam.

Fehér Hajnal idején,
Fehér Hajnal idején
bozótról virágot téptem,
patakból ittam - elnehezültem.

így történt meg, hogy a vadász,
ki éppen arra járt,
nyilat lőtt a testembe,
agancsomat lemetszette.

Levágta az ékemet,
messzira hají­totta.
Levágta a lábamat is,
abból semmi haszna.

Hazavitte azt, mit akart,
biztos sokat evett.
Köröttem meg itt zümmögnek
vértől részegen a legyek.


Tunrit népe
(inuit)

Akkor, mikor ősatyáink erre a vadászföldre értek,
akkor Tunrit meg a népe már régen itt éltek.
Tunrit volt a legelső, ki tudta itt hogyan élhet.

Tunrit volt az, ki megmutatta, hogy lessük a karibukat.
Tunrit volt az, ki megtaní­tott, hogyan fogjuk ki a halat.
Mert ősatyáink addig ott laktak, hol a szél mezők fölött száguldhat.

Szerettük is vadászni a sok karibukat,
de Tunrit népe tudta: jobb a fóka húsa.
Kajakjukba beültek, sós tengerre kieveztek,
ott vadásztak fókára - ők voltak csak bátrak, bátrak!

Tunrit népe erős volt, de ember ellen nem harcolt.
Embert nem ölt, pedig medvét bátran vadászott.
Aztán egy nap egyikük megölte a főnök kutyáját.
Megijedt Tunrit népe, s elhagyta a hazáját.


Vadászok
(feketeláb)

Ketten vagyunk csak az ég alatt:
én, s kit megölni jöttem, a vad.
Halkan odamentem, őt figyeltem.
Semmit sem sejtett.
Felvettem a fegyvert.
Akkor megérzetem:
valaki figyel engem.
Hátranéztem.
Farkas szeme tűz volt a sötétben.
A fegyvert letettem.
Ketten halnak ma itt, megérzetem.
Ketten halnak:
én, s kit megölni jöttem, a vad.


Harci varázsének
(irokéz)

Hajujuhí­í­! Hajujuhí­í­!
A vörös csatabárdot kiástuk.
A harci ösvényen elindultunk.
A vörös csatabárdot emeltük,
kővé vált tőle az ő lelkük.
Hajujuhí­í­! Hajujuhí­í­!
A fekete csatabárdot kiásták.
A harci ösvényen elindultak.
A fekete csatabárdot emelték,
de a mi lelkünk tűz már rég!
Hajujuhí­í­! Hajujuhí­í­!
Csata dúl föld felett, föld alatt.
Odalent küzdenek, kik itt elhullnak.
Hajujuhí­í­! Hajujuhí­í­!
Fekete csatabárddal támadnak,
de ott lent is szolgái a halálnak.
Hajujuhí­í­! Hajujuhí­í­!
Hajujuhí­í­! Hajujuhí­í­!


Harci dal
(csipevé)

Délről jöttek a madarak.
Halld, halld szavukat!

Délről jöttek a madarak,
a rabélet teher csak!

Délről jöttek a madarak,
Manitú, erőt adj!

Délről jöttek a madarak,
szép ez a halálnap!


Harci dal 1.
(sziú/dakota)

Ha harc, ám legyen!
Senki sem győzhet le engem.
Arcom feketére festem.
A félelmet nem ismerem.
Most élek.
Harcolok.
Holnap tán meghalok.


Harci dal 2.
(sziú/dakota)

Seperd fel az ösvényt
szent tollcsomóval!
Seperd fel az ösvényt!
Indulok. Ez a föld az enyém!


A harcba induló
(irokéz)

í‰les a kése.
Vörös az arca.
Farkasbőr mokasszin.
Ne tartsd vissza!
A halállal van találkozója!

Feketedomb
(sziú/dakota)

Feketedomb - ott születtem.
Feketedomb - ott él népem.
Feketedomb - nagyon vigyázz!
Feketedomb - meg ne kí­vánd.
Feketedomb - az enyém.
Feketedomb - ne nyúlj felé.
Feketedomb - megvédem én.
Feketedomb - halok érte.


Buzdí­tás
(sziú/dakota)

Harcosok!
Induljatok!
Még a sas is meghal egyszer!


Pipa
(sziú/dakota)

Jó barátom, először
feléd nyújtom a pipát.
Téged illet, téged,
ki csatában haltál.
Füstöt fújok a hajnalért.
Füstöt fújok a holtakért.
Füstöt fújok a szépekért.
Füstöt fújok a bátrakért.
Füstöt fújok í‰gi Atyára.
Füstöt fújok Nagy Szellemre.
Jó nap ez a halálra!


A prérifarkas-harcos dala
(feketeláb)

í“, kék ég végtelenje,
nézd, hogy rohanok!
Ráléptem a hadiösvényre,
de magányos vagyok.
Egyedül benned bí­zhatok…
Védelmezz!


Győzelmi dal
(feketeláb)

Csaták Istene, atyánk, félelmes vagy!
Csaták Istene, atyánk, szörnyű vagy!
Csaták Istene, atyánk, szörnyű, félelmes,
nézd gyermekid táncát, örvendezz, örvendezz!
Harcba indultunk,
a halált szemen köptük.
Harcba indultunk,
győztünk, van sok jó lovunk.
Csaták Istene, atyánk, szörnyű, félelmes,
nézd gyermekid táncát, örvendezz, örvendezz!


Harcosdal
(feketeláb)

A félelem sötét pillanataiban
az őrület lovai tapodják az eget.
A szememen túl lévő dolgok közül
a Halált választom életemnek.

Halni készülők dala
(feketeláb)

Megszülettem.
Gyermek voltam - férfi lettem.
Férfi lettem.
Vadásztam és szerettem.
Harcos lettem.
í‰les a késem
Harcos lettem.
Félni elfeledtem.

Félni elfeledtem,
mert semmi sem örök,
csak a föld meg a népem.


Az utolsó látomás
(irokéz)

Az élet?
Tűzbogár a sötétben.
Bölénylehelet télen.
írnyék fent az égen.
Nappal, ha belevész az éjbe.


Tiszteld az ősöket!
(sziú/dakota)

Az ősök bölcsessége az,
amit örökül megkaphatsz.
Az ősök bölcsessége az,
ami mindig velünk marad.

Ha hallod szavukat: tiszteld az ősöket!
íœzeneteük megmaradt,
bár lábnyomaik már eltűntek.

Ha kimondod szavukat: tiszteld az ősöket!
Lábnyom-szavaikba ha lépsz
rossz útra nem tévedhetsz.


Ne feledd az ősöket!
(sziú/dakota)

Soha! Soha!
Ne feledd a zenét,
dobok szavát, ősök történetét!
Soha! Soha!
Ne feledd a régieket,
kik most már holtak, az ősöket!

Mindig! Mindig!
Mit mondanak az ősök,
azt kövesd, azt nézd!
Mindig! Mindig!
Ők azt mondják neked,
mit a Nagy Atya üzen.


Láttam…
(delavár)

Láttam egy embert.
Fehér volt az arca.
Láttam egy embert.
Füstöt fújt az orrán.
Láttam egy embert.
Fegyvert fogott rám.
Láttam egy embert.
A patakban úszott.
Láttam az úszót –
késem állt ki hátából.


A Lovas Nép
(csejenn)

Nézd, nézd hogy jönnek!
Sokan vannak.
Nézd lovaikat - ágaskodnak.
Sokan vannak.
Nézd lovaikat - nyerí­tenek.
í–lni akarják a Népet.


íœlő Bika dala
(sziú/dakota)

Harcos voltam, férfi.
Jött a fehér ember.
Harcos voltam, de vége.
Az idők most nehezek.


Keletről jött...
(vintu)

Keletről jött,
nyugatra ment.
Közben virágot szedett.
Sí­romról virágot tépett.

Keletről jött,
nyugatra ment.
Közben mindent megölt.
Mit talált, mindennel végzett.

Keletről jött,
nyugatra ment.
A sasok tolluk vesztik.
Kihalnak a bölények.

Keletről jött,
nyugatra ment.
A fehér ember megérkezett.
Dalom örökre elfelejtem.


Alázatban élünk…
(csejenn)

Alázatban élünk.
Alázatban élünk.
Alázatban élünk ezen a földön.
í‰gben Lakó Szellematya,
add, add meg nekem,
hogy Jézustól örök életet kapjak!


Fehér emberek városai
(apacs)

Azok az emberek házakat épí­tenek,
ássák a földet és épí­tenek;
kivágják a fákat és épí­tenek.
Dolgoznak. Nem pihennek.

Dombok magaslatairól
a felhőket figyelem –
ők is házat épí­tenek az égen.
í‰pí­tenek és lerombolnak.
Ők is szertefoszlanak.

A fehér emberek városai
nem gyönyörűek, mint a felhővárosok;
nem hatalmasak, mint az égben magaslók.

Csak egy széljárta tipi minden, amim van.


Remény
(komancs)

A nap sugarai kiszikkadnak,
a nap sugarai kiszikkadnak.
A nap sárga sugarai elfogynak,
a nap sárga sugarai elfogynak.

De mi élni foguk!
Mi élni fogunk!



Ha a fehér ember békében akar élni az indiánnal, legyen, éljünk békében! Legyen minden ember egyforma. Hadd éljenek, hadd sokasodjanak ők is! Mert minden embert a Nagy Szellemfőnök teremtett. Minden ember testvére a többinek. A föld mindannyiunk anyja, ezért ugyanazok a jogok illetnek meg mindőnket...
Joseph főnök


Remény
(nez-percé)

Amikor a Föld beteg,
amikor az állatok eltűnnek,
amikor ez megtörténik:
eljön a Szivárványharcos, és megment minket...

INDIíN Tí–RZSEK

Algonkin - F&otilde;bb népcsoport, ebbe tartozik pld. a csipevék, a delavárok, a rókák törzse.
Apacs - Arizona és új-Mexico &otilde;slakói, a navajók rokonai. A szertartásokat "táncnak" nevezték; volt esőtáncuk, avatótáncuk, aratótáncuk, szellemtáncuk. Gyakran imádkoztak. Hitük szerint az eltávozottak szelleme a bőség földjére költözik, ahol nem létezik a betegség, a szenvedés, a pusztulás.
Arapahó - Wyoming és Colorado államok, korábban a Red River környékén éltek, általában bölénybőr tipikben. A felnőttek gyakran böjttel próbálták elnyerni a szellemek jóindulatát. A böjt időtartama egy-hét nap volt, befejeztével megbeszélték, mit jelenthetnek az éhezés során látott álmok. Legfontosabb szertartásuk a Naptánc volt; a ceremónia hét napon át tartott.

Csejenn - Minnesota és í‰szak-Dakota. Póznavázas, földdelt tapasztott kunyhókban éltek, de vándorlásaik során bölénybőr tipiket használtak. (Tipijeik a többi törzséhez képest nagyok voltak, felépí­tésükhöz 10-22 pózna és 18-22 bölénybőr kellett.) A legfontosabb szertartásuk a Nyilak Imája. A totemoszlopba minden évben belelőttek egy szent nyí­lvesszőt. A törzs harcosai ezekhez imádkoztak, ezektől kértek szerencsét maguknak. Minden negyedik évben kihúzták a négy nyí­lvesszőt az oszlopból, hálát adtak a Nagy Szellemnek az életért, majd előlről kezdték a négyéves ciklust.

Cseroki (csalagi) - Nyugat-Carolina, í‰szak-Georgia és Kelet-Tennessee hegyes vidékén éltek, az irokézek rokonai, erre a területre a Nagy-tavak vidékéről vándoroltak le. Rezervátumba vonulásukat követően egyesültek a csiksó, a koktó, a krí­k és a szeminol törzsekkel, és megalapí­tották az í–t Civilizált Törzs Szövetségét. Jelentősek voltak a táncünnepeik. A többi irokéz eredetű csoporthoz hasonlóan egyetlen istenben hittek.
Dakota - A sziú népcsoport egyik törzse.

Delavár - A törzs eredetileg a mai New York és New Jersey államok területén élt.
Feketelábok - Három fő csoportjuk ismert: a szikszika, a kaina és a piéga. Nevüket arról kapták, hogy mokasszinjukat és lábszárvédőjüket hamuval szürkí­tették. A három csoport óriási területet foglalt el, "birodalmuk" a Saskatchewan-folyótól a Missouri-ig, a Nagy-tavaktól a sziklás hegység lábáig terjedt; tipikben éltek. Spirituális szempontból óriási jelentőséget tulajdoní­tottak az ú.n. "orvosságos zacskónak", amelyet mindegyikük valamelyik természetfölötti lénnyel való találkozás emlékeként őrzött. Csoportos szertartásaik közül a Naptánc és a közös pipázás a legjelentősebb.

Hopi - í‰szakkelet-Arizóna. A sosón-család tagja. A hopik vándorlásaik során szoros kapcsolatba kerültek a navajókkal és más pueblo-indiánokkal, valamint a prérilakókkal is, í­gy hitviláguk, vallá

[ Módosítva szo aug 11 2012, 03:45 ]
Vissza az elejére
Solyom
v júl 22 2012, 07:06
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
Oriah Hegyi ílmodó öreg indián verse....



" Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szí­ved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.

Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
Hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tieddel,
hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk
az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelkedet.

Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből
ered-e az életed.

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy IGEN !!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.

Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.

Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.

Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.

Azt akarom tudni,hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban."


[ Módosítva szo aug 11 2012, 03:46 ]
Vissza az elejére
Solyom
v júl 22 2012, 07:18
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
Rudyard Kipling

Ha...




"Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bí­zol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol – s becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbí­rod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból épí­tsék azok,

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz,
és szí­ved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: „Kitartani”,

ha szólsz a néphez, s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillantja
egy távfutás neked s te futsz ví­gan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és – ami több – ember leszel, fiam. "

(Kosztolányi Dezső fordí­tása)


[ Módosítva szo aug 11 2012, 03:46 ]
Vissza az elejére
 

Ugrás:     Vissza az elejére

Téma átvétele: rss 0.92 Téma átvétele: rss 2.0 Téma átvétele: RDF
Powered by e107 Forum System