Oldal:   <<        >>  
Moderátorok: nordi, fulldragon, Ernő, horpad, Róza
Szerző Üzenet
Solyom
p jan 18 2013, 09:11
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete

2013. Január 15.

Sheldan Nidle által

(a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
13 Chicchan, 13 Chicchan, 9 Eb


Dratzo! Visszatérünk! Világotok továbbra is előre halad a Mennyország által kiválasztott azon nap irányába, amikor megnyilvánul új valóságotok. Agarthai családunk arról tájékoztat minket, hogy ezen műveletben betöltött szerepük a végéhez ért. Szent titkos szövetségeseink is hasonlóképpen megerősítik, hogy tevékenységeik ahhoz a ponthoz értek, amit a Mennyország kijelölt számukra. Továbbra is lehetővé tesszük technológiánk használatát, hogy segítsünk mindenkinek biztosítani, hogy ez az összes egymással kapcsolatban álló művelet pontosan a terv szerint valósuljon meg. Számunkra már csak egyetlen dolog van hátra, hogy a zöld fényjelet megkapjuk a mennyei seregektől. Ezt a jelet hamarosan megadják nekünk. Addig várunk, őrködünk, és felügyeljük ami oly hamarosan történni fog. Eközben a sötétség pánikol, és azon töpreng, hogy mikor fognak a letartóztatások megtörténni. Jelenleg bizonyos aggodalomban vannak, mivel munkatársaik közül sokan egyszerűen csak "eltűntek". Teljes mértékben felfogják, hogy az ellenük irányuló fenyegetések valósak, és hatalmi pozícióik nem tartanak már soká. Hatalmas szerencséik megcsappantak, és az általuk kontrollált bankrendszer közel van a bezáráshoz.

Ahogy ezek a drámák lejátszódnak, világotok épp olyan zűrzavarosnak látszik a felszínen, mint azelőtt volt. De a sötétség tudja, hogy ennek a színlelésnek már majdnem vége van, és hogy az új kormányzás Amerikában a helyén van, és készen áll hatályba lépni. A helycsere egy sor bejelentéssel fog kezdődni, amik biztosan megdöbbentik legtöbbeteket. Aztán az új pénzügyi valóság a nagy megkönnyebbülés hatalmas sóhaját fogja elhozni mindegyikőtöknek, a nincstelenségtől és az aggodalomtól való megszabadulásként, ami lehetővé fogja tenni nektek, hogy örömbe és jólétbe térjetek. Az adósságérvénytelenítés ezen a skálán befogja gyógyítani a sok mélyen gyökerező repedést a társadalomban, mely már évezredek óta kiegyensúlyozatlan volt. A gazdagok és hatalmasok arra használták ezt a dupla-szabványos rendszert, hogy ütlegeljék a tömegeket, és arra kényszerítsék, hogy végrehajtsák az ő parancsaikat. Most mindez el lesz távolítva, és egy olyan játékmező váltja fel az igazságtalan világot, amire már oly régóta vártok. Ráadásul a szeretetetekre jobban vágyakozó kormányzás ezért az új dallamért kezd kiáltani. De tartsátok észben, hogy ezek a javulások a körülményeitekben csupán a beharangozói az eljövendő sokkal nagyobb változásoknak, a közzétételt is beleértve. Itt értek el ahhoz a mágikus pillanathoz, amikor hivatalosan bemutatkozhatunk nektek.

Az érkezésünk mindent megváltoztat. A globális identitásérzetetek azon a tényen alapul, hogy egyedül vagytok a kozmoszban. Valójában nem vagytok egyedül. Régen ezelőtt, mindenhonnan a galaxisból érkeztetek ide, hogy benépesítsétek ezt a világot. Eredeti Lemúriai kolóniátok volt a kezdete Gaia-n töltött időtöknek. Jelenleg amnéziába vagytok zárva, amit a korlátozott tudatosság teremtett, és a pillanat most elérkezett számotokra, hogy megszabaduljatok ebből a tehetetlenségből, és megtudjátok kik vagytok, és miért érkeztetek ide erre a szép kékes-zöld világra. Nekünk adatott meg amnéziátok eltávolításának feladata, és néhány évtizednyi előkészület után, készen állunk, hogy egy olyan felfedező utazásra vigyünk benneteket, ami visszajuttatja nektek azt az örömet és csodát, ami a teljes tudatosság. Ennek az utazásnak az első része a híradásunkkal kezdődik, melyben kifejtjük mi is fog történni. Rövidesen ez után, landolni fogunk, és egy nyílt és átfogó beszélgetésbe kezdünk veletek, ami technológia átadással párosul, mely el fog látni titeket az eredeti természetes állapototokba való visszatérésetekhez szükséges eszközökkel. Aztán elkezdhetitek az egyéni teljes tudatosság tréningeteket, ami lehetővé fogja tenni, hogy új csillag-nemzetetek felállításába kezdjetek.

A naprendszeretekbe való eljövetelünk fő oka nem csupán az, hogy őrködjünk felettetek, hanem, hogy visszajuttassunk titeket a ti spirituális és űrcsaládjaitokhoz. Agarthai őseitek is alig várják, hogy felvegyék saját szerepüket a tanácsadási eljárásban. Mostanáig a Mennyország visszatartotta őket sok olyan dologtól, amit meg kívántak tenni értetek, de most ezek a korlátok felemelkedtek, és arra számítunk, hogy nagy szerepet játszanak az új kormányzásnak való tanácsadásban, és sok politikai kiáltvány elkészítésében, az új bank és pénzügyi rendszer szabályzásának tekintetében. Létfontosságú, hogy gyorsan túljussatok új jólétetek első fázisain, és megtanuljátok hogyan lehet pénz szükségessége nélkül, mint olyan működni. Galaktikus társadalmaink úgy funkcionálnak, hogy közvetlenül manifesztálják azt amire szükség van anélkül, hogy otthont adó világunk energiaforrásaihoz folyamodnánk. Azt is megértjük, hogy élő világunk gondozása és támogatása a mi feladatunk, és a társadalmunk egy isteni kultúra, ami az isteni társteremtés valóban bámulatos részeként veszi ki a részét felettébb csodás galaxisunkban.

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Tovább folytatódik egy áldott új valóságba való előrehaladás. Szent társaink azon a ponton vannak, ahol a Mennyország áldásával egy új világ tud gyorsan megnyilvánulni. Ennek szent jóváhagyása rövidesen megadatik. A Mennyország ki fog nyilatkoztatni egy szent napot, és ez a valóság végül tovaszáll. A sötétség tájékoztatva lett róla, hogy az összes munkánk azon a napon gyorsan a végéhez ér. Ez tartalmazza az új kormányzást, és egy sor híradást, ami bemutatja nektek azokat a lelkeket, akik oly bátran dolgoztak azért, hogy új világotokat lehetségessé tegyék. Ennek a felettébb ambiciózus vállalkozásnak a sikere függött az Agarthaiak és az űrcsaládjainkból álló személyzet egy hálózatának a hozzájárulástól is. Mi Felemelkedett Mesterek, nagyon hálásak vagyunk mindazért ami el lett végezve, hogy előkészüljetek egy teljes tudatosságú Lényként való életre. A mi saját tanácsadásunk úgyszintén jól fog szolgálni titeket, ahogyan előkészít arra, amit az első kapcsolatfelvétel hozni fog.

Hogy elvezessünk benneteket a teljes tudatosságba, azt igényli, hogy eljöjjünk fizikailag közétek, és tanításba kezdjünk, hogy megértsétek hogyan működik ez a korlátozott tudatosságú birodalom. Mi magunk megtanultuk ezt, ahogyan kimunkáltuk feljutásunkat a tudatosság magasabb birodalmaiba. Fontos számotokra megismerni a 3D működését, mivel ez fekteti le az alapokat a magasabb dimenziók működéséről szóló nagyobb bölcsesség számára. Ez a tudás lehetővé teszi számotokra, hogy előkészüljetek arra, amit a metamorfózis hozni fog. Át fogtok kerülni egy misztikus hiedelmekkel körülvevő állapotból egy olyanba, ami teljesen átlátható és valóban bámulatos! Ez egy olyan átmenet, amit közülünk már mindegyikünk megtett. Most ti jöttök, és a legkedvesebben lesztek vezetve benne, hogy lehetővé tegyük nektek szent rendeltetésetek elérését.

Az ami rövidesen történni fog a felszíni birodalomban, több mint egy metamorfózis; egy jelentős bravúr lesz, ami által egy felettébb dicsőséges egységbe fogjátok integrálni különféle részeiteket, egyénileg, és kollektíven is. Ez az eljárás vissza fogja csinálni azt a kollektív megtapasztalást, ami közel 13.000 éven át tartott, és ez a tetőpontja a Mennyország által nektek tett szent ígéretnek. A sötétség és annak megszámlálhatatlan istenkáromlása tovaszáll. A Fény Új Kora fog pirkadni, és a Teremtő szent próféciái ismét láthatóvá válnak. Mindegyikőtök egy lehetséges próféta, és Jó Hírek kézbesítője! Egy olyan társadalmat fogtok formálni, ami a nagy Fényen alapul, mely a Teremtő iránti sokféle szolgálatban és dicsőségben fog ragyogni. Csatlakozni fogtok hozzánk, ahogyan végigvezetünk titeket azokon a szent ösvényeken, amiket a Mennyország csodálatos munkálatai és az isteni terv jelölt ki számunkra.

Ma átnéztük mi történik hamarosan. Felszíni birodalmatok az ő belső kiegészítőjével, a Belső Földdel való újraegyesülésének peremén áll. Ez az új egyesített birodalom lesz a teljes tudatosságba való metamorfózisotok és egy új csillag-nemzetetek megteremtésének színtere. Örülünk, és türelemmel várjuk ennek a dicsőséges időnek a megvalósulását. Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

forrás: Katt ide!
Vissza az elejére
Solyom
p jan 25 2013, 04:50
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete

2013. Január 22.

Sheldan Nidle által

(a Galaktikus Föderációval való közvetlen
összeköttetésen keresztül)
7 Eb, 0 Yax, 9 Eb


Dratzo! Visszatérünk! Világotok még mindig valóságállapotok közé van rekedve, ahogyan a Mennyország készül megadni az annyira várt zöld jelzést. Speciális összekötő csapatokat állítottunk fel, hogy figyelemmel kövessék ami rövidesen történni fog. A közelgő bejelentések az új kormányzásotok részéről, a sötét kontroll hosszú korszakának végét jelöli, mely alatt háborúk, gazdasági viszályok, és mindenféle más kellemetlenség jellemezte a rezsimek hullámvölgyeit ezen régi típusú kormányzás folyamán. Ezt egy átmeneti közigazgatással kell leváltani, ami előkészíti az utat egy helyes módon megválasztott kormány számára, és új szabályokat és törvényeket fog felállítani az első jog szerinti kormányok működési normáira. Az új szabályok között ott van az új pénzügyi rendszer, és a kemény-valután alapuló kincstári rendszer, nyílt bankszabályok, és hogy a nagy multiszolgáltató banktömörüléseknek véget kell vetni. Továbbá az út megnyílik egy hivatalos felfedési bejelentés számára, és a NESARA számos intézkedése lesz bevezetve és alkalmazva.

Az új bankrendszer véget fog vetni a hosszú ideje fennálló adósrabszolgaságnak. Helyébe egy olyan rendszer kerül, ami tiszteletben tartja lényeges szabadságotokat és szuverenitásotokat. Ez olyan megtörhetetlen törvényeket igényel, amik szuverenitásotok védelmére lettek kialakítva, és hogy véget vessenek az egyoldalú politikai pártoknak, és egy tájékozott és felelősségteljes választótömeg kiemelkedését támogassák. Ennek a választótömegnek minden egyes tagja olyan személy, akinek meg kell tanulnia nézeteit a környező világról végzett kiterjedt tanulmány alapján kifejteni. A kormányok mostanáig félrevezették a választókat, és gondosan elferdített retorikát alkalmazva álcázták azon tetteiket, amikkel valójában el voltak foglalva. Valójában az igazság az, hogy távol tartották ezeket a nyilvánosságtól bármilyen lehetséges eszközzel. Most szemtanúinak kell lennetek a közigazgatás működési eljárásai hátraarcának. Az új kormányzásotok a bizalomra fog alapulni, és azon elvre, hogy a megválasztott tisztviselőknek a nyilvánosság részéről gondos ellenőrzés alatt kell állniuk. A legerőteljesebb eszközötök a valódi átláthatóság lesz, ami be lesz építve az új szabályokba, és ez megköveteli a ti részvételeteket is, felügyelők és tanácsadókként. Ez egy teljesen új együttműködés a felelősség terén, ami a galaktikus társadalom irányába való izgalmas sétátokat jelöli.

Ennek az új kormányzásnak az egyik legfontosabb felelőssége a felfedés. Ez az egyedüli tett, megnyitja a kommunikációs vonalakat Agarthába, a Felemelkedett Mesterekhez, és természetesen hozzánk. Ezzel a bejelentéssel, a világotok megnyílik! És azok akik oly régóta vigyáztak rátok, most nyíltan előléphetnek. Képzelhetitek, hogy mennyire várjuk ezt a különleges pillanatot. Végre-valahára elmondhatjuk nektek, hogy miről is szól az első kapcsolatfelvétel, és bemutathatjuk áldott seregeinket ezen a teljes tudatosságba vezető utazáson. Egyikőtöknek sincs elképzelése valódi belső potenciálotokról. Valójában mindegyikőtökbe gátló hiedelmek vannak beleégve, melyek gyermekkorotoktól fogva ivódtak belétek. A mi mentoraink alig várják, hogy segítsenek átlépni nektek ezeken a korlátozott valóságkoncepciókon, és megtanítani, hogy kik vagytok valójában. Amint ezek az alapok elrendeződnek, szélesítenetek kell tudásotokat legutóbbi történelmetekről, és itt olyan dogokra lelhettek, amik feldühíthetnek benneteket. Mindazonáltal fontos emlékezni arra, hogy soha nem voltatok egyedül, és voltak intézkedések, hogy helyreállítsák azokat a szituációkat és eseményeket, melyek gyötrelmeteket okozták.

A közelgő idő a jólété, örömé, és a harmonikus együttműködésé. A béke fogja felváltani a háborút, és az általános fegyverletétel fog véget vetni a tömeges erőszak feletti aggodalomnak. Ahogy a tudatosságotok növekszik, meg fogjátok tapasztani egy igaz közösség igényét, és hogy helyreállítsátok a tiszteletteljes kölcsönhatást az emberek és kormány között. Ez eszmecserét igényel minden résztvevő között. Világotok jelenleg elfogadta, hogy a hatalom gyakorlását egyetemesen fejleszteni kell. A megosztottságot az egység fogja felváltani; a versenyt az együttműködés; és az előítéleteket az elfogadás. Ilyen ideálokat gyakran pártfogoltak a múltban, és most mindenkinek ezt kell megvalósítani és gyakorolni. Az egyik feladatunk az, hogy segítsük ezt olyan technológiák bemutatásával, melyek képesek a kommunikációs rendszereteket a következő, sokkal biztonságosabb szintre juttatni. Ahogy megnyílik tudatosságotok, és elkezditek biztonságban érezni életeteket, ez arra fog késztetni benneteket, hogy új gondolkodási és létezési módokat fedezzetek fel, melyek sokkal jobban összhangban vannak a társadalmatokat elárasztó új tudatossággal.

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Épp most, figyeljük társainkat, akik a Mennyországra várnak, hogy megszólaltassa a szent kürtöt, és az emberiség új korszaka megkezdődjön. A sötétség, a dolgok kisiklatására rendelkezésre álló számtalan terve ellenére, képtelen meggátolni a Föld titkos társadalmait, hogy véghezvigyék a rájuk kijelölt feladatot. Az új kormányzás, hasonlóképpen a helyén van, és arra vár, hogy előtérbe lépjen, amikor ezek a megszentelt hangjegyek megszólalnak. Áldjuk a Mennyországot, hogy mindenkit arra a pontra juttat, ahol megemelkedik a tudatossága azzal kapcsolatban, hogy milyen közel is van az új korszak. Készen állunk, hogy meghalljuk a különféle bejelentéseket, melyek beindítják szent vállalkozásunkat. A mi részünk ebben az áldott küldetésben az, hogy elvezessünk titeket azokhoz a szent igazságokhoz, amelyek évezredeken át állítólag "elveszettek" voltak. Azok a tanítások lesznek mások hírnökei, melyek megvilágítják az utatokat a teljes tudatosság felé.

Az új kormányzás ki fogja nyilvánítani a felszabadulásotokat azokból a különféle illegális szolgaságokból, amiket rátok róttak a sötét összeesküvés kegyeltjei. A népesség rabul ejtése és elerőtlenítése volt egy fő komponense az adós gazdaságnak, ami megteremtett egy kicsi, ultra-gazdag osztályt, aminek létezése mindegyikőtök teljes jóváhagyásától függött. A sötétség ezen őslakosai igen erősen kormányoztak, de semmi sem hasonlítható össze a Mennyország erejével, és annak zöld Fényével! A jelenlegi Fény megnyilvánulása át fogja alakítani valóságotokat, és egy új, isteni valóságot fog összekovácsolni. A fizikai állapot fejleményei és ezen naprendszer isteni előrehaladása alapján, a Mennyország felállít egy speciális időpontot. Ez a szent pont már igen közeli, és nagyon rövidesen egy nagy pillanat történik! Akkor ez a ragyogó élő gömb egy nagy csoda szemtanúja lesz, és a Mennyország szent Fénye fogja betáncolni őt, és mindent átalakít!

Ez az isteni ragyogás egy új korszakot fog adományozni az emberiségnek. Újra megismerkedtek majd az Agarthai és űrcsaládjaitok szeretetteli birodalmaival. A Mennyország nagy felmenői megjelennek, és kihirdetik nagy igazságaikat mindenki számára. És ez csak a kezdet! Oly sok mindent fogtok tanulni tőlünk, és űrcsaládjaitoktól. Sok igazság lesz elmondva eredetetekről, és a Mennyországnak tett szent szolgálatotok természetéről. Töprengjetek el ezen új valóságokon, érezzétek át a rezonanciáját magatokban, és tegyétek lehetővé számukra, hogy inspiráljanak benneteket, ahogy előkészültök a teljes tudatosságba való visszatérésetekre. Valójában újra hallani fogjátok angyali szárnyaitokat. Fizikai Angyalokként, egy sor új felelősséget fogtok magatokra venni, és az lesz a mi feladatunk, hogy tanítsunk és vezessünk titeket sok dologban, melyek isteni szolgálatotok alapjait fogják képezni. A mi kötelességünk a ti szerető felügyelőiteknek lenni, ahogyan előkészítünk titeket arra, ami előttetek áll.

Ma egy másik üzenetet adtunk nektek, hogy segítsünk jobban megérteni mi lett elvégezve annak érdekében, hogy kivonjunk a sötét birodalmakból, és visszajuttassunk a Fénybe titeket. A Teremtő örül annak, ami történik, és AEON szent rendelkezései készek átalakítani örökre valóságotokat! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

forrás: Katt ide!
Vissza az elejére
Solyom
h febr 04 2013, 11:40
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete

2013. Január 29.

Sheldan Nidle által

(a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
1 Cauac, 7 Yax, 9 Eb


Dratzo! Visszatérünk! Világotok egy szent átmeneti állapotban van tartva, és a Mennyország által adandó szent érintésre vár. A Mennyország egy rövid késleltetést rendelt el abból a célból, hogy ezen új energiákba való integrálódási periódust engedjen az emberiségnek. Régen, amikor az Anunnaki kívánt uralkodni felettetek, egy speciális megállapodást hoztak, ami kikötötte, hogy a sötét szabályzás csak 13 évezredre lenne engedélyezve. Ez az időpont elérkezett, és valójában már le is telt. A sok idővonal összeomlása volt a végső beigazolódása a sötétség kegyeltjei számára annak, hogy az átalakulás időszaka elérkezett. Most egy rövid átmenet van, mely során a sötétség katonáinak meg kell adnia magát, és lehetővé kell tenniük az új korszak megkezdését. A sötétség mint mindig, arrogánsan visszautasítja ezt az ajánlatot, és így a Mennyország szigorú parancsára sokat eltávolítottunk ezen ellenszegülők közül, és egy Agarthai és Föderációs személyzetből álló csoport felügyelete alá helyeztük őket. Ennek a csoportnak a biztos őrizete alatt van jelentős számú egyén, és a számuk kétségtelenül tovább emelkedik egészen addig, amíg az ügy teljesen meg nem oldódik.

Mint azt fentebb említettük, most egyfajta szent mozdulatlanság van. Erőink készek támogatni a törvényes jog szerinti változásokat a kormányzásban, és mi is elértünk sok megállapodást, melyek amint a szent jóváhagyás megtörténik, be lesznek iktatva. Ebben a tekintetben a különféle megváltozó kormányok törvényi és katonai szakaszai arról biztosítanak minket, hogy készen állnak, hogy a hivatalos jel megadásakor megindítsák a hatalomátvételt. Kegyesen megkértük mennyei vezetőinket, hogy nyugtassanak meg minket, hogy még mindig az eredetileg nekünk adott időbeosztás az egyetlen a műveletben; válaszul, azok akik a jelet fogják adni, ismételten arról tájékoztattak minket, hogy ez az időbeosztás valóban az az egyetlen, amit végre fogunk hajtani. Összekötő csapataink a helyükön vannak, és amikor a szent pillanat elérkezik, készen állnak meglátni, hogy minden a terv szerint halad. Ezen a fronton felvállaltunk egy sor hivatali feladatot, hogy ez a helyzet amilyen gyorsan csak lehet, megoldódjon. Természetesen a sötétséget továbbra is közelről figyelik, mivel arról ismeretes, hogy az utolsó pillanatban előrukkol egy késleltető taktikával!

Titkos szent szövetségeseink is készek lépni, amikor felszólítják rá őket, és mi felügyeljük világotokat, hogy semmi más ne történjen a világ szokásos ügyeinél. A sötétség és a kegyeltjei tülekednek világotok szerte, hogy módot találjanak arra, hogy pénzforrásokat lophassanak bárhonnan ahonnan csak tudnak, és bár ezek a kirohanások javarészt sikertelennek bizonyultak, egy kis biztosítékhoz mégis hozzájutottak. Ez megerősíti számunkra, hogy ezek a csibészek nem szándékoznak elfogadni soha semmilyen közöttünk lévő megállapodást, és hogy az összekötő személyzetünknek nagyon alaposnak kell lennie, amikor ezekkel a hajthatatlanokkal foglalkozik. Igazán feldobottan úgy véljük, hogy ez lesz az utolsó ilyen elkedvtelenítő eszmecserékre rendelkezésre álló idő! Elkészítettünk egy sor stratégiát, hogy amint a zöld fény megadatik, biztosítani tudjuk, hogy a műveletünk kezdeti fázisai gyorsan és biztosan megtörténjenek. Amikor az első fázis végbemegy, az új kormányzás, az új pénzek, és az új jólét szilárdan és biztosan a helyére kerül, és akkor mindaz amire szükség van az az, hogy ezt állandóvá tegyék.

Ez a társadalmi átmenet egy tonna igazoló dokumentummal van támogatva. A sötétségnek nem marad rugdalózója, és csak nagyon rövid idő van addig, hogy a szent trombita megszólaljon. Abban a pillanatban, egy nagy Fény fog szétterjedni Gaia-n, és egy új korszak fog hivatalosan megkezdődni. Fel akarunk állítani egy nagy kijelzőt világotok számos pontján, ami azt fogja jelezni, hogy mi következik. Évtizedek teltek el azóta, hogy először megkértük kormányaitokat épp a II. világháborút követően, hogy vessenek véget a titkolózásnak, és tegyék közzé a mi létezésünket, és fedjék fel azt a technológiát, amihez hozzájutottak. Egy embernek ezek a kormányok megtiltották, hogy így tegyen, és ezen korábbi kéréseink most mégis megvalósulnak világotokon. Ez egy vízválasztó esemény lesz. Akkor hivatalosan egy új történelem íródik, és valódi hozzáférés lesz eredetetekhez, és lehetővé teszi, hogy az összes hazugság, melyet gyermekkorotok óta mondanak nektek, egyszerűen tovaszálljon, és a helyébe az igazság lépjen. Ez egy olyan pillanat is számotokra, ahol tudomást szereztek a teljes tudatosság közelgő öröméről.

Sok áldás! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Ezen a napon informálni jövünk titeket arról, hogy egy nagy csoda készül megjelenni világotokon. Évszázadokkal ezelőtt, Szent Germain Gróf létrehozott egy speciális világalapot, ami össze lett illesztve Keleten Kuan Yin-ével. Ez a két kincstár most egy hatalmas gazdagságot fog kifizetni, ami jólétet fog hozni a földi sík számára. Örülünk mindannak, amit a Mennyország elrendelt, és elhoz az emberiségnek! Az új jólétnek át kell alakítania birodalmatokat, és el kell juttatnia titeket egy nagy tudatváltás peremére. Áldott munkánk, az Agarthaiak és űrcsaládjaink támogatásával, el fog vezetni benneteket a teljes tudatosságba. Együtt kell újraegyesítenünk Gaia most két különálló világát. Ebben a szent egységben, meglelitek az eszközeit annak, hogy kiemelkedjetek amnéziátokból, és újra felfedezzétek belső isteni igazságaitokat. Ezek az igazságok meg fogják változtatni jelenlegi hiedelmeiteket, és felállítják a színteret új galaktikus társadalmatok számára.

Ez az új galaktikus társadalom, a galaxis szerte gyakorolt különféle modellek egy keveréke lesz. Mentoraitok egyikeként, a mi szent feladatunk bölcsességünk alkalmazásával elvezetni titeket ezekhez a dolgokhoz. Röviddel a teljes tudatosságba való visszatérésetek után, bolygó szerte találkozókat fognak összehívni, hogy megbeszéljék saját galaktikus társadalmatok megszületésének alapmodelljét. Előre látjuk, hogy döntésetek bölcs lesz, és tudjuk, hogy ezzel a sablonnal gyorsan be tudjátok népesíteni majd a Vénusz, a Mars, és a Pax világait. Ez a sok bolygóból álló csillag-nemzet fogja aztán kezdeményezni az ő nagy küldetését: a béke megszilárdítását galaxis szerte! Ez lesz az első a sok művelet közül, mely kapcsolatba fog juttatni minket több tízezer közeli galaxissal. Amit együtt el fogunk érni, az olyan küldetések sorozata lesz, amik a Teremtőért végzett isteni szolgálatunk kifejeződései.

Ezen új energiában való kezdeti lépéseink hátralévő pillanatai, még mielőtt közös munkánk megkezdődik, elő fognak készíteni benneteket arra, hogy kifejtsétek ezeket az eseményeket családotoknak és közösségeteknek. Nekünk is megvan a magunk része a játékban. Sok áldott tényt kell megmutatni ennek a birodalomnak. Gaia társadalmai olyan hiedelmek csapdájában vannak, amiket azért sóztak rátok, hogy fenntartsanak vele egy két-lépcsős, sötétség-uralta társadalmat. Ez a mélyen gyökerező hitstruktúra csak az által állítható félre, amit mi tudunk tenni a megfelelő időben. A különféle titkos szent társaságaink egy speciális bejelentést igényelnek az új kormányoktól, hogy a dolgokat mozgásba lendítsék. Ez fog elvezetni a mi ismételt tömeges megjelenésünkhöz úgy, hogy ismét megtaníthassuk és kifejezhessük szent bölcsességünket. Ezek a tanítások eltörölnek sok olyan hiedelmet, amit most igaznak véltek, és megmutatják mindenki számára azt az utat, amit követni kell. Egy nagy öröm készül kitakarítani világotokat, és egy új korszakot teremteni az emberiségnek!

Ma egy másik áttekintést adtunk nektek arról, ami rövidesen történik. Sok szent frakció jön össze és állítják fel a terepet egy egyedülálló idő számára történelmetekben! A sokatokban tárolódó hiedelmek, hogy egyedül vagytok és egyedül álltok a kozmoszban, most örökre hatálytalanokká válnak. Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

forrás: Katt ide!
Vissza az elejére
Solyom
cs febr 07 2013, 04:25
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete

2013. Február 5. Sheldan Nidle által

(a Galaktikus Föderációval való közvetlen
összeköttetésen keresztül)
8 Cimi, 14 Yax, 9 Eb


Selamat Jarin! Visszatérünk és Jó Híreket hozunk magunkkal! A nagy pillanat ideje érkezik! A sötét összeesküvés fő elemei most letartóztatás alatt vannak, és azok akik a nagyszabású perek sorozatának megtervezői, most állítják fel ezen jéghegy csúcsát alkotó jelentős eseményekről szóló hivatalos tájékoztatás időpontjait. A bejelentésre való hosszú várakozás a végéhez közeledik, és nézzük, ahogyan a sötét összeesküvők rájönnek, hogy a rettegett pillanat testet kezd ölteni. Hogy elnyújtsák a most játszódó színlelést, kiagyaltak egy képet az amerikai helyi gazdálkodásról, mely "valamiképp" főnixként emelkedik ki az elmúlt néhány év hamvaiból. Valójában a végső csapásra vár. A világ gazdaságai egy kollektív adósságba merültek, mely sokszorosan meghaladja a világ teljes GDP-jét. A katasztrófa, mellyel világotok szembesül, nem könnyen söpörhető szőnyeg alá, és ez magyarázza az okát annak, hogy miért süllyed olyan gyorsan Spanyolország, és Németország sincs már messze tőle. Az összeesküvés az ő személyes "ínyencségeként" kezeli régóta világotokat, és elképzelhetetlen mértékű költekezésbe bonyolódott. A kiút, a globális adósságérvénytelenítés.

Ez a megoldás az, amit a sötétség nem helyesel. Félnek, hogy elveszítik óriási hatalmukat és vagyonukat, ha a globális adósságérvénytelenítést hivatalosan engedélyezik, és ezért a hatalmas képmutatás ezen nagy titánjai megtagadják, hogy engedélyezzenek még egy kevés szabadságot és méltóságot is a világ népeinek. Elkötelezték magukat az illegális bérrabszolgaság és mélységes adósság fenntartása mellett, mivel ez tart titeket biztosan a felügyeletük alatt. Ez az engedetlenség, mint az előre látható volt, valójában egy nagy adomány: ez tette lehetővé különféle Földi szövetségeseink számára, hogy bebiztosítsák az összeesküvés hatalomról való elűzésének a törvényes eszközeit. Jelenleg mi pótoljuk az általunk élet-és-fény helyettesítőknek hívott dolgokat azok számára, akiket hivatalosan börtönbe vetettünk, és mindez fel lesz fedve, amikor az új kormányzás átveszi a helyét. Addig kivesszük a részünket abban, hogy olyan simává tegyük ezt az átmenetet, amennyire csak lehetséges. Az óriási adósságot nyilvánosan fel kell fedni, és aztán teljesen érvényteleníteni, és ennek az elsődleges követelménynek bármely aspektusán civakodni teljesen felesleges. Ez a nemzeti adósság-üzlet nem több egy illúziónál, egy irányító mechanizmusnál, melyet a sötétség kétségbeesésében állított fel, hogy megtartsa adósság-vezérelte gazdaságát.

Az ügyek megszokott menetének színlelésére szolgáló különféle csereberék mellett, szorgosan azon vagyunk, hogy együttműködést kovácsoljunk közöttünk és azok között, akiknek le kell váltani a jogsértőket, akik minden egyes nap pénzből és javakból svindliznek ki benneteket, és akik húzzák-halasztják azokat a döntéseket, amiket nem az övéik hoztak. A napi szinten folyó törvénytelen tettek mértéke igazán megdöbbentő, és nem tudunk tovább várni arra, hogy kitegyék a szűrét ezeknek a csirkefogóknak! Ezzel szemben első látásra meglepő lesz számotokra az új kormányok átláthatósága, és hogy azok olyan hasznos és becsületes módon lesznek kapcsolatban veletek, amennyire csak lehetséges. A kormányt egy eszköznek kell tekinteni, mely sokkal inkább garantálja a ti szuverenitásotokat és jóléteteket, mint kizárólagos önkiszolgáló érdekeltségeit. Az új átláthatóság valamelyest közelíteni fog a galaktikus társadalomhoz, és ahogyan növekedtek tudatosságban, sokkal tájékozottabbak lesztek arról, hogy a kormánynak (míg olyan létezik) milyen körültekintő és szigorú felügyeletre van szüksége a nép részéről. Ez olyan dolog, amit majd nektek kell felügyelni, amíg a tömeges landolások meg nem történnek.

Ahogy alakultok, most ismert valóságotok teljesen mássá válik, melyben hasznos volna gondosan megfigyelni minden egyes új komponensét társadalmatoknak azzal a céllal, hogy megértsétek hogyan hathat ki az az egész világotokra. A változás gyorsan jön, amint a különféle darabkák, melyek jelenleg késleltetve vannak a Mennyország által, elkezdenek áramlani. Ez az időpont nagyon közeli. Egy szent megállapodást tett az Anunnaki közel 13.000 évvel ezelőtt, ami részletezett egy sor természetes eseményt, mely a megállapodás végét jelöli, és beharangozza egy új Fénykor kiemelkedését az emberiség számára. Ezek a jelek most kerülnek felszínre, és rövidesen egy új valóság fog ereszkedni világotokra, és megváltoztatja örökre azt. Ez a Mennyország szent fogadalma, és hogy biztosítja a régen elrendelt változások megjelenését. A Mennyország a jelenlegi korlátozott tudatosságú állapototokból a ti természetes teljes tudatossági állapototokba juttat benneteket. Természetes állapototokban olyan felelősségeket fogtok kapni, melyekkel együttesen arra fogtok vállalkozni, hogy állandósítsátok a jelenlegi galaktikus békemegállapodást.

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Örömben jövünk ma! Sok "természetes égi esemény" utalt arra ami ezt megelőzően jött és ment. Csak néhány történés van még, és mindez nagyon közel. Ahogyan megtörténnek, egyre közelebb hozzák világotokat szent végzetéhez. Ezek a dolgok egy Fénnyel, Szeretettel, és jóléttel teli új valóság isteni beharangozói. A Mennyország mindenütt készül egy energiakijelzővel üdvözölni minket, mely jelezni fogja új korszakunk kezdetét! Hasonlóképpen mi is készítjük elő társainkat közelgő időbeosztásunk bejelentésére, és hogy olyan kampányba kezdjenek, ami jelenlegi kormányotok megváltozását fogja eredményezni. Ez a változás vezet el szabadságotokhoz, és egy hivatalos kinyilatkoztatáshoz arról, hogy űrcsaládjaitok rövidesen landolni fognak a ti szépséges élővilágotokon. Az Agarthaiak, akik régóta elérhetővé tették otthonaikat számunkra, úgyszintén készülnek bejelenteni a becses Földanya belső birodalmaiban való jelenlétüket.

Ez a bolygó már oly régóta két különálló birodalomra van osztva: az egyik a lábaitok alatt létezik, és gyakran küld képviselőket, hogy csendben közöttetek éljenek; a másik a felszínen van, ahol ti éltek. A felszínre küldött Agarthai felfedezők nagy mennyiségű adattal térnek haza, amit bizonyos felettébb harmonikus módon használnak fel arra, hogy előkészítsék a felszíni emberiséget az Agarthai létezésről szóló ismeretekre. Mivel az Agarthaiak ott élnek, ők is a lehető legmegfelelőbb módon kívánnak hozzájárulni ezen információ leleplezéséhez. Ahogy ezek a bejelentések adásba kerülnek, mi a ti Felemelkedett Mestereitek, jó helyzetünket arra használjuk, hogy képbe kerüljetek jelenlegi vallási gyakorlataitokról és hagyományaitokról. Ezek az igazságok egy esélyt adnak arra, hogy többet tudjatok a teljes tudatosságról, és ezen megvilágosodott és isteni Létállapotba való visszajutásotok tervéről. Ebben az állapotban meg lesznek azok a tapasztalataitok, mint amik nekünk voltak hajdanán, amikor elértük azt a státuszt, amit most a Szellem halhatatlanjaiként élvezünk.

Ebben az egzaltált állapotban, újra fel fogjátok fedezni, hogy kik vagytok valójában, és honnan érkeztetek oly régen ezelőtt a Földanyára. Ez a tudás egy alapjául szolgál mindannak, amit véghez fogtok vinni a Nagy Egyért végzett isteni szolgálatban, és ezért készültünk elő a ti mennyei felügyelőitekként végzendő szerepünkre. Ezen szolgálat részeként, vezetni fogunk titeket, és előkészülünk a ti szent tanácsadóitokként betöltött szerepünkre, hogy több mindent megtanítsunk nektek a galaktikus társadalomban való kötelességeitekről. A Fény "tudja" hogy valószínűleg hogyan reagáltok erre a birodalomra, és napi szinten instrukciókat ad a földi emberiség kezdeti új szent társadalma feletti felügyelet legjobb módjával kapcsolatban. Újra fogtok egyesülni Agarthai családotokkal, és együtt fogjátok véghez vinni ezen új társadalom kezdeti kötelességeit, ahogyan kiterjeszkedünk a mi testvérbolygóinkhoz, és elkezdjük összehozni ezeket a világokat egy új csillag-nemzetté. Készen állunk, és örömmel várjuk közös isteni sorsunkat!

Ma arról beszéltünk, hogy mi várható, ha megváltoztatjuk társadalmatokat és előkészítünk benneteket a teljes tudatosságra. Mi is érintettek vagyunk új csillagnemzetetek megteremtésében. A mennyei seregek glóriája látható lesz és megnyilvánul mindenki számára! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

forrás: Katt ide!
Vissza az elejére
Solyom
h febr 18 2013, 06:54
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete

2013. Február 12.

Sheldan Nidle által

(a Galaktikus Föderációval való közvetlen
összeköttetésen keresztül)
2 Ben, 1 Zac, 9 Eb


Selamat Balik! Sok-sok mondanivalóval térünk vissza hozzátok! A Mennyország által felállított különleges határidő gyakorlatilag elérkezett. A sötétség tovább kutakodik zsugorodó világvalóságotok fenntartásának eszközei után, de a régi észlelések úgy halványulnak, ahogyan az újak magabiztosan ereszkednek le birodalmatokra. Csak a régi szent megállapodás az, ami összetartja azt a sötét, rideg világot, melyet születésetek óta ismertek. Ezt a világot most olyanná alakítják át, ami hosszú életet, örömet, és jólétet hoz nektek. Ahogyan minderre vártok, jelenthetjük, hogy a Mennyország felkért minket, hogy folytassuk a személyzetünk helyettesítési projektjét, amit a múlt héten említettünk, és hogy biztosítsunk mindenkit arról, hogy valóban kész egy új valóság a virágzásra, amint a régi megállapodást hivatalosan beszüntetik. A változás igényének lendítőereje Gaia, aki alig várja, hogy átalakítsa az ő felszíni világát, és magára öltse azt a fényűzést, amit oly régen hajdanán birtokolt. Ez a felszíni átalakítás, része az ő külső és belső világai dimenziós integrálási eljárásának. Az Agarthaiak is mélyen vágynak rá, hogy hivatalosan bemutatkozhassanak, hogy egy ezidáig "tiltott", széleskörű tudást hozhassanak.

Mindez a horizonton van, és ahogyan a sötétség beavatkozása csökken, a valóságotok egy iránytű tűjéhez hasonlóan, az ő igazi mágneses pólusa felé fordul, és ott az összes öröm és csoda megtalálható. Alig várjuk ezt a pillanatot, és szorgosan közbenjárunk a mi szent felügyelőink felé, hogy ezek az események olyan egyértelműen nyilvánuljanak meg, mint ahogyan azt AEON elrendelte. Összekötő csapataink és diplomáciai testületünk közelről figyeli a bolygó összes nemzetét, ahogyan sorosotok magába foglalja globális kormányzásotok átformálását, és a teljes tudatosságba való visszatéréseteket is. Mindez egy bevezetője galaktikus társadalmatok feltámadásának, és eljövünk végigvezetni titeket amilyen gyorsan csak lehetséges az utazásotok végső lépésein. Az egyéni mentoraitoknak választott személyzet minden éjjel meglátogat a Medikus Csapatotokkal titeket azzal a céllal, hogy sikerüljön jobban megismerniük benneteket. Egyéni dossziéitok egyre csak dagadnak, és csodálkoznátok rajta milyen összetettek és átfogóak. Medikus Csapataitok szorosan együttműködnek azokkal, akik napi szinten programozzák bele ezt az összetett adatmennyiséget személyes Fénykamráitokba.

Világotok ezen hatalmas átalakulásának előkészítési eljárására összpontosítunk a hét minden napján 24 órában. Gaia türelmetlenkedik viharvert felszínének az érintetlen állapotába történő visszaállítási eljárásával kapcsolatban, de ennek az átrendezésnek a mértéke azt igényli, hogy először egy biztos menedékbe legyetek helyezve. Ez az, amiért az Agarthaiak azonnal felajánlották szülőföldjüket olyan lakhelyek hálózatának a felépítésére, melyek tartalmazzák egyéni Fénykamráitokat. Ez is lehetőséget és eszközöket ad számukra, hogy megmutassák nektek, hogyan és miért mi népesítettük be elsőként a Földanyát, és a sötétség miért volt olyan tántoríthatatlan abban, hogy mindezt eltitkolja! Valódi ősi történelmetek újra felfedezése a kulcs ahhoz, hogy ismét emlékezzetek rá kik vagytok valójában. Ez a tudás képes azzal a környezettel szolgálni, ami lehetővé fogja tenni számotokra, hogy átlássatok a sötétség alapvető hazugságain, és elfogadjátok az igazságot valódi eredetetekről. Az Agarthaiak is alig várják, hogy saját kezűleg mutassák meg nektek, hogy ezen naprendszer bolygói üregesek. Néhányotok számára ez ijesztően hangozhat, de ez csak a tudomásotokra kerülő alapinformációk első körét jelenti.

Az a jólét, amit hamarosan birtokolni fogtok, egy következő lépés e rövid utazáson. Ebben a tekintetben, emlékezzetek, hogy egy új valóságra készültök, egy olyanra, ami azt igényli, hogy megértsétek, hogy a sötétség miképpen használta fel a pénzt annak eszközéül, hogy kontrollálja a gondolkodásotok és viselkedésetek módját. Most ti arra használhatjátok ezt az eszközt, hogy megtervezzétek jövőtöket, és megtegyétek amit kell ahhoz, hogy segítsetek a családnak és a barátoknak a szemléletváltásban, és a nagyon új valóságotokban való élethez történő sikeres alkalmazkodásban. A mi mentoraink feladata, hogy annyira felgyorsítsanak benneteket, hogy jobban tudjátok befogadni és megemészteni mindazt ami kell, hogy magatokra öltsétek isteni rendeltetéseteket. Az új pénzügyi rendszer lehetővé fogja tenni számotokra, hogy bármit megtegyetek, amit szükségesnek éreztek, észben tartva, hogy egy átmeneti társadalmat teremtetek, ami végül galaktikussá fog alakulni. Amint eléritek a teljes tudatosságot, a mi vezetőségünktől azt várják, hogy mentor legyen, és ne döntéshozó. Az a szerep a ti isteni jogotok, melyet kollektíven kell használnotok, hogy felépítsétek galaktikus társadalmatokat.

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Áldott Földanyátok folytatja fokozatos előkészületét, hogy az ő életet hordozó felszíni világát összekösse az ő bővelkedő Belső Földi birodalmával. Az Agarthaiak kegyesen részt vesznek ezekben az átalakulásokban, és sok mindent elvégeztek, hogy előkészüljenek az emberiség közelgő áthelyezésére. Felettébb hálásak vagyunk ezen csodás Lényeknek, akik nem csak fontos bázisokkal szolgálnak évezredek óta számunkra, hanem megosztották velünk belső birodalmuk biztonságát és békéjét is, hogy segítsék teljes tudatosságú Lényekké való visszaalakulásotokat. Gaia most az ő végső előkészületei peremén áll, mielőtt komolyan elkezdi az ő felszínének a megváltoztatását. Ez elrendeli, hogy a megnyitó drámák a felszíni világban azonnal elkezdődjenek. A Mennyország arról tájékoztat minket, hogy az áldott égi események, melyek riadóra szólítják szent társainkat, megtörténni készülnek. Gyorsan elérkezik az idő egy sor csodálatos esemény számára, mely beköszönt ezen az áldott bolygón mindenütt.

Szent társaink most tudják, hogy milyen csodálatos dolgok jelennek meg a Mennyekben. Ezek fogják jelezni nekik, hogy az idő elérkezett az új kormányzás és a mindenki számára véget nem érő bőség elhozatalához. Ez az eseménysorozat fogja biztosítani azokat a különleges bejelentéseket, amik elkezdik megvalósítani a NESARA kikötéseit, és megkezdik a visszaszámlálást a felfedéshez és a Belső Földi családotokkal való újraegyesülésetekhez. Ez az újraegyesülés indít be egy sor híradást, mely űrcsaládjaitoktól érkezik, és hivatalosan bemutat minket Felemelkedett Mestereket nektek. Oly sok közölni való információnk van számotokra, és ami lényeges, hogy előkészítsen benneteket a teljes tudatosságba való gyors, és véső utazásotokra. A sötétség évezredeken át hazudozott nektek és manipulált benneteket, hogy társadalmatokat utálkozás, háborúk, és viszályok közepette tartsa. A mi tanításaink ezt át fogják alakítani Szeretetté, békévé, és egy új globális egységgé.

A közvetlen előttetek álló időben, a Mennyország elhoz nektek egy nagy pillanatot, ami nagy fejleményekhez vezet egészségetek és különösképpen épelméjűségetek terén! A jelenlegi kormányaitok által régóta titokban tartott technológiák teljesen közzé lesznek téve, és elérhetővé teszik mindenki számára a betegségekből, a rokkantságból, a függőségekből, és az általános pszichológiai egyensúlytalanságból és szorongásból való kigyógyulást. Így szabadságotokhoz olyan eszközök társulnak, melyek átalakítják világotokat az által, hogy kiürítik a kórházakat és börtönöket, és száműzik az összes felesleges félelmet, amiket a betegség, szegénység, és a tudatlanság okozott. Régóta ezért az isteni pillanatért imádkozunk. Az emberiség végre magához veszi a Mennyország áldott gyümölcseit, és a Mennyország akkor örvendeni fog, és még nagyobb áldásokat küld ennek az átalakuló birodalomnak. Ez lesz a hálaadás és a csodák ideje! Egy olyan idő, amikor a vadon keresztül vezető utatok egy felettéb örömteli véget ér!

Ma egy másik részletet hoztunk nektek a jelenlegi és a jövőbeli világotok eseményeiről. Ezek az üzenetek addig folytatódnak, míg a Mennyország fel nem állít egy új módszert a körülöttetek folyó dolgokról szóló tájékoztatásotokra. Legyetek örömben, és készek elfogadni azt a sok ajándékot, ami vissza fog juttatni titeket a teljes tudatosságba. Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)


forrás: Katt ide!
Vissza az elejére
Solyom
p febr 22 2013, 04:15
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete

2013. Február 19.

Sheldan Nidle által

(a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
9 Ahau, 8 Zac, 9 Eb


Dratzo! Visszatérünk! Világotok még közelebb került a sötétség feletti győzelméhez! Mindenütt jelei mutatkoznak annak, ami rövidesen megtörténik. Szent titkos társaságaitok összeállították a törvényes eszközöket a világotok fő kormányainak lemondásra kényszerítéséhez. Ezzel összhangban, ezen nemzetek katonai és rendőri erői titokban összejöttek, hogy bejelentsék, hogy több mint készen áll mindegyikük arra, hogy hatalmi bázisaikat felhasználva ne hagyjanak más választást saját kormányaik számára a lemondásál, majd amikor ezen tettekre felszólítják őket. Ehhez a jelet akkor fogják megkapni, amikor a Mennyország azt mondja nekünk, hogy elérkezett az idő ennek megtételére. Az összes kapcsolattartó személyzetünk készen áll rá, hogy kiadja az annyira várt parancsot mindenki számára. Közben várakozunk, és mennyei tanácsadóink azon jelére várunk, hogy itt a megfelelő idő a sötétség térdre kényszerítésére. Ez az egyetlen utasítás lehetővé fogja tenni a bőség kiosztását, ami cserébe azt indikálja, hogy bolygótok sok sötét kormányának le kell mondania. Egy rakás törvényes okirat alá lett írva hetekkel ezelőtt, és készen áll, hogy egy pillanat alatt kibocsátásra kerüljön! Magszabadulásotok már nincs messze!

Ezek a sötét kormányok, ahogy most beszélünk, most is terveket szőnek arra, hogy valami kiskaput, vagy további eszközöket találjanak az elkerülhetetlen kivédésére, mely képessé tenné őket, hogy egy kivezető utat varázsoljanak maguknak a jelenlegi dilemmájukból. Közelről figyeljük őket, és nem kívánunk tolerálni semmilyen további engedetlenséget. A nukleáris opciók, amiket észak-kelet Ázsiában tesztelgetnek, a legutóbbi példa a fent említett "további eszközökre". Ne aggódjatok: nagyon gondosan felügyelve vannak, és teljes mértékben számítunk ennek a valóban elmebeteg lépésnek a szándékára és természetességére. Legyetek biztosítva, hogy ebből nem lesz semmi. Senkinek sem lesz engedve, hogy ezeket a primitív fegyvereket egymás ellen használja. Az összeesküvés egy felettébb nyers és barbár játékként alkalmazza azt a szabját, amit mi péppé tudunk zúzni, amikor azt megfelelőnek ítéljük. Ezt figyelmeztetésnek szánjuk: nem teszünk eleget az összeesküvésnek, és mindenféle ravaszkodásának és szószegésének; egyszerűen figyelünk és várunk, és amikor eljön a tettek ideje, határozottan lépni fogunk. Ez még nem érkezett el. Fontos megkapni a zöld jelet a Mennyországtól, és aztán a többi már gyorsan fog következni.

A személyzetünk, mely ki lett jelölve ezekre a szent feladatokra, több mint készen áll, hogy megteremtsen egy új, áldott valóságot számotokra. A sok szent társaság és azok szövetségesei eltervezték olyan alapvető változások sorát, melyek át fogják alakítani a jelenlegi terhekkel teli birodalmatokat. Addig arra kértük társainkat, hogy tartsák tiszteletben a világot úgy, ahogyan az van. Ne hagyják belerántani magukat semmilyen sötét ostobaságba, mivel hamarosan véget ér. Nyilvánvaló, hogy a birodalmatokat vezérlő sötét összeesküvők pánikban vannak, de különféle kísérleteik arra, hogy tönkretegyék a jelenleg folyamatban lévő dolgokat, épp meghiúsulni készülnek. Készen állunk, hogy összeszedjük őket és elszállítsuk a megfelelő helyekre, ahol várhatják kiérdemelt sorsukat. Ti egyébként már felkészültetek rá, hogy teljes tudatosságú Fénylényekké váljatok. A Mennyország felállított egy menetrendet arra, hogy ez megtörténjen, és mi itt vagyunk, hogy kivitelezzük ezen nagy és szent terv végső fázisait. A sötétség már nem kerül összeütközésbe a mieinkkel, és napi szinten szembenéz a Fény képességeivel és technológiáival, melyek könnyen aduval ütik azt, amit ezek a sötét lakosok kínálnak.

Igazán úgy illik, hogy örömben, és boldog várakozásban legyetek! A Mennyország rátok mosolyog, és a Teremtő létrehozta az eszközöket számotokra, hogy elérjetek egy áldott visszatérést a teljes tudatosságba. Kineveztek minket, hogy biztosítsuk ezen vétkesektől való megszabadulásotokat; piszkos tevékenységük ki lesz űzve birodalmatokból, és a Mennyország veszi aztán párfogásba az új Fénnyel teli világotokat, és kiterjeszti hozzátok az eszközöket ahhoz, hogy újra csatlakozzatok űrcsaládotokhoz, és különösképpen spirituális családjaitokhoz. Ezek a "közelgő látványosságok" szent események, melyek megszabadítanak benneteket azoktól, akik maguknál kevesebbnek tartanak titeket, és féktelen őrültségeik örök szolgáivá szándékoznak változtatni benneteket. Ez vezetett végül halálos áldozatok hatalmas számához, ami arra lett tervezve, hogy lecsökkentsék a globális népességet nagyjából a jelenlegi szám egytizedére, és azok akik életben maradnának, irigyelnék a halottakat. Ez nem fog megtörténni. A Mennyország rendelkezése által, gyorsan az öröm, jólét, és az egyéni szuverenitás iránti tiszteletet tanúsító birodalomba kell költöztetni benneteket. Az idő elérkezett, hogy mindez megvalósuljon a Földön!

Az Egészség és Öröm Áldása Mindenkinek! Jóléti programjaitok különféle elemei készek kiemelkedni abból a csöndből, amit a Mennyország követelt meg tőlünk. A II. világháború vége óta létrehozott fő szervezetek törvényesen feloszlottak. Most arra használjuk áldott energiáinkat, hogy előkészítsük szent társadalmainkat rá, hogy a mieink váltsák fel a jelenlegi vezetőket. Ez rövidesen várható. A Mennyország informált minket is, hogy felszólítsa azokat, akik a jelenlegi gazdasági rendszer azonnali átvételére készülnek, hogy álljanak tettre készen, mivel épp a jelenségek véső sorozata ülepedik le a mennyekben. Ezek az események fogják előidézni a közel 13.000 évvel ezelőtt aláírt megállapodás hivatalos megszüntetését. Egy felettéb bámulatos idő peremén álltok áldott történelmetekben. A Mennyország kegyes áldásai most fognak megnyilvánulni, és egy szempillantás alatt juttat benneteket egy Szeretettel és Fénnyel átitatott valóságba!

Tartsátok észben, hogy új gazdasági rendszeretek csupán egy kisegítő megoldás. Arra lett tervezve, hogy elfogadjátok a végtelen jólétet, és megtanítsa nektek, hogy az adósgazdaság az ő sok váratlan visszásságával és bizonytalanságával együtt egy módszer arra, hogy a sötétség kontrollálni tudjon benneteket. Ez a birodalom valójában egy nagy illúzió volt, amit ünnepélyes ígéretekkel hirdettek a kormány részéről, hogy csökkentik a nemzet adósságát és ideiglenes jólétet hoznak nektek. Valójában a globális jólét már a kezdetektől mindig is lehetséges volt, és az egy illúzió, hogy mást hisztek. A rendelkezésre álló aranymennyiség manipulatív célok érdekében el volt rejtve, és ugyanez igaz a gyémántra, és az úgynevezett nemesfémekre és drágakövekre is. Ezen cikkek elérhetősége úgy volt korlátozva, hogy megteremtse a gazdagság kitalált definícióját, és a szegénység, hiány, és az adósság koncepcióját erősítse. Megvan a képességetek, hogy megteremtsétek a gazdagság bőségszaruját, és luxus életet élvezzetek. A kulcs az, hogy megtanuljátok Szeretni egymást és gondoskodni egymásról!

Ebben a csodálatos világban, ami készül megjelenni előttetek, képessé váltok mélységesen törődni egymással és a Földanyával. Belül van az otthonotok Agartha, ami egy 5D-s birodalom. A Mennyország most lehetővé teszi a Földanyának, hogy kiterjessze ezt a birodalmat az ő felszíni világára. Ez azt jelenti, hogy mindegyikőtök teljes tudatosságú 5D-s létállapotúvá való átalakulást igényel. Ez az átalakulás folyamatban van, és azok az áldott változások, melyek munkálkodnak bennetek, a valódi eszközei annak, hogy ezzé az isteni és halhatatlan Lénnyé konvertálódjatok. Sok mindent fognak igényelni tőletek. Új kötelességek tárházát fogjátok magatokra venni, és ebben felkészültünk sok mindent megtanítani nektek, ami annak a kulcsa, hogy megértsétek kik vagytok és kikké váltok. Felkérünk benneteket, hogy fogadjátok el ezt a vállalkozást, és hajítsátok el vidáman mindazt az ostobaságot, amivel a sötétség etetett titeket korokon át. Használjátok belső bölcsességeteket arra, hogy érvényre juttassátok azokat az igazságokat, amiket a Mennyország fog megmutatni nektek, és megértésétek, hogy az Istenség mily bámulatos gyermekévé válásotok a rendeltetésetek!

Ma több információt hoztunk nektek arról, hogy mi történik világotokban. Spirituális és űrcsaládunk itt van, hogy véghezvigye valóságotok Mennyország által megáldott és szent körülmények közé való visszaalakításának isteni feladatát. Egy felettébb jól megérdemelt áldás pillanata ért el benneteket! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

forrás: Katt ide!
Vissza az elejére
Solyom
cs febr 28 2013, 07:22
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete

2013. Február 26.

Sheldan Nidle által

(a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
3 Manik, 15 Zac, 9 Eb


Selamat Balik! Nagyon érdekes hírekkel érkezünk ma! A sötétség továbbra is csőlátás módban próbál kétségbeesetten előrukkolni valami olyan módszerrel, ami késlelteti azt, amit elkerülhetetlenként ismernek. A mennyország a megjelenésére szólító égi jelre vár, és amint ez a jelenség megtörténik, gyors cselekedetre számíthatunk, mellyel a sötétség kegyeltjeit olyan helyre juttatjuk, ahol nem tudnak több kárt okozni. Ez szűk időkeretet biztosít számunkra a megtörténése előtti időszakra, és így duplán ellenőrizzük különféle szövetségeseinket, hogy biztossá tegyük, hogy ami rövidesen történik, az mind indulásra készen álljon, amennyire csak lehetséges. Összekötő személyzetünk készít egy rövid névsort, és megerősíti, hogy minden csoport teljesen felkészült. Valójában leginkább azt kívánják, hogy ez a dátum inkább előbb legyen, mint később, de a frusztráció ellenére, a különféle csoportok a fő kormányokban nagy türelmet tanúsítanak azzal kapcsolatban, amit már oly régóta várnak. A hajóink napi szinten rögzítik a sötétség egyre növekvő kétségbeesett globális kártevését, és így a helyrehozatali munkával vagyunk elfoglalva azon kárral szemben, amit ezek a gaztettek eredményeznek.

Közben Agarthai családunk is a Fénykamráitok beállításainak napi frissítésével foglalatoskodik. A célunk az, hogy egy pillanat alatt készek legyünk áthelyezni titeket Agarthában lévő Fénykamra lakhelyetekre, ahogy a Mennyország megadja nekünk a zöld fényt. Addig a pillanatig, számos előkészületi tevékenységet kell végrehajtania az új kormányzásotoknak. Ezek tartalmazzák megdöbbentő bejelentések sorát, amit olyan politikák bevezetése követ, melyek alaposan fel fogják rázni világotok üzemeltetését. A legfontosabb, hogy meg fogjátok kapni a közzététel egy hivatalos kiáltványát, ami lehetővé fogja tenni számunkra, hogy egy sor üzenetbe kezdjünk, mely előkészít benneteket az első kapcsolatfelvételi landolásainkra. Ezek a utolsó pillanatok világotokon még az izgalmas idők előtt, mivel világotok átalakulásának folyamata magába foglalja az évtizedek óta tartó "UFO" álcázás végét, ami igazán fel fogja pörgetni jelenlegi valóságotokat. Jelenleg a Mennyország a teljes tudatosságba vezető utazásotok utolsó pilléreit állítja fel, ami egy személyes vezetőt fog igényelni mindegyikőtök számára. Ez olyan valaki, akiben teljes mértékben megbízhattok, hogy megtanítja nektek azt a számtalan igazságot, amik ellentmondanak annak, amiket már gyermekkorotok óta mondogattak nektek.

Spirituális felnőttségetekre való lediplomázásotok része az, hogy tisztán megértsétek, hogyan csapott be benneteket évezredeken át az Anunnaki, és a jól képzett kegyeltjei. Arra használták fel az akkoriban újnak számító halandósági állapototokat, hogy megteremtsenek egy fojtogató félelemhálózatot arra, hogy engedékenyen és irányíthatóan tartsanak benneteket. Ez az engedelmesség lehetővé tette számukra, hogy alapvetően féktelenkedhessenek felettetek, és világotokat kedvükre csűrjék-csavarják. Ez a sötét konstrukció most véget ér, és helyette képesek lesztek a 13 évezred során először, egy olyan világot teremteni, ami nagy örömet okoz nektek. De emlékezzetek, hogy ez csak egy átmeneti birodalom lesz, ami alatt teljesen informálva lesztek arról, hogy mire számíthattok, és hogyan alkalmazkodjatok a teljes tudatossághoz. Ez egy hatalmas lépés! Ahogyan ez az átmeneti birodalom kialakul, számos felelősséget vesztek magatokra. Ezekre elő kell készülnötök, mivel azok gyorsan egy megvilágosodott életbe juttatnak benneteket, ami lehetővé teszi, hogy megtapasztaljátok létezésetek valódi természetét, és hogy tisztábban megértsétek hova is tartotok. A korlátozott tudatosságban való esztelen bolyongás egy felettébb örömteli végeredményhez érkezik!

Ez az emelkedettebb életmódba való felemelkedés az, amiről a következő időszak szól. Ez a nemesebb környezet jobban elvezet ahhoz, hogy magatokévá tegyétek, amit meg kell tanítanunk nektek. A Felemelkedett Mestereitek egy sor tanításba kezdenek, hogy tisztázzák a Lélek alaptermészetét, és hogy az miként virágzik, amikor éri a Fény. Az lesz a hozzájárulásunk, hogy elmagyarázzuk nektek a teljes tudatosságot, mivel nagyon tisztában kell lennetek azzal, hogy mi áll előttetek. Olyan élvezet teljes tudatosságú Lénynek lenni, ami felülmúl mindent amit jelenleg el tudtok képzelni. Együtt a Felemelkedett Mesterek és mi készítünk elő benneteket erre az új életre; a Fénykamrák csak a végső ecsetvonások. Egy spirituális orientáltságú lény vagy, és integrálnunk kell a fizikai részed az érzelmi és a mentális részeddel, és ez az amit ezek a Fénykamrák tesznek. Mindegyikőtök nagyon összetett természetű egyedülálló beállításokat igényel. Ez a feladat közös törekvés lesz, és a küldetéseitek első sorozatában, a Mennyország által a vezetésetekre kijelölt Felemelkedett Mesterek útmutatása alatt, elhozzátok az állandó békét a galaxis számára.

Sok Áldás! Jó Hírekkel térünk vissza! Közeledik a nagy esemény a Mennyekben. Ez a jelenség nagyon különleges, és az érkezése állítja fel egy új nap kezdetét mindenki számára, ezen az isteni gömbön. Amikor ez az esemény beindul, megszabadultok a sötétség fojtogató miazmáitól. Új kormányzásotok lesz, jólétetek, és a legfontosabb, hogy szabadságotok. Az új kormányzásotok egy sor bejelentést fog tenni, ami megváltoztatja világotokat, és akkor megkezdhetjük új szolgálatunkat az emberiség iránt. Azon a napon, amikor az új valóság megszületik, fel fog gyorsulni az átalakulás, ami újra bevezeti a szentséget életetekbe, és lehetővé teszi számotokra, hogy tanúi legyetek a csodák idejének. Ez az, amikor Angyalok fognak újra megjelenni, és a Teremtés hangja mindenütt ismét hallhatóvá válik. És ez az amikor végre kiemelkedtek hosszú amnéziátokból, és emlékeztek arra, hogy kik és mik vagytok valójában.

Szolgálatunk egyik aspektusa az, hogy tanítsunk benneteket a fizikaiság isteni természetéről, és lehetővé tegyük, hogy emlékezzetek arra az összes tudásra, amit elfelejtettetek amikor a teljesből a korlátozott tudatosságba kerültetek. A természetes állapototokba való visszatérésetek ünnepleve lesz a Mennyeken át, és egy olyan próféciát fog beteljesíteni, amit az áldott Mihály Arkangyal tett eónokkal ezelőtt. Ez kimondja, hogy a sötétség idejének kellett lennie ebben a birodalomban, melynek börtönéből 13.000 évvel később kell kiszabadulnotok a Mennyország nagyszerű munkája által. Ez az idő most van! Ez a felszabadulás és az öröm pillanata! A sötétség és a kegyeltjei félre lesznek söpörve, és egy új nap pirkad a Földre. Örvendezzetek Fiú és Lánytestvéreim! Hamarosan a megszabadulás nagy harsonája fog mindenütt hangozni; a Mennyország Fénye ragyog elő, és a valódi csodák ideje megkezdődik!

Megszabadulásotok jelöli a minden iránti új szolgálatotok kezdetét. Sok tanítani valónk van számotokra, és nektek sok tanulni valótok van. Az amnézián át kitörni ebből a hosszú időszakból, nagy szorongást jelenthet sokak számára közületek, ahogy teljes mértékben felfogjátok, hogy amiben hittetek, és amit ezen hiedelmek nevében tettetek, nagy valószínűséggel az okozta a gyötrelmeket. Következésképpen, mi Felemelkedett Mesterek emeljük fel a megbocsátás és a kegyelem nagy hullámát, és az végigsöpör az egész Földön, és eljut minden szenvedő szív szegletébe. Vonzd ezt a gyógyító Fényt magadba, és engedd meg neki, hogy megbékítse a sötétség által rátok sózott rémségeket. Aztán szívetek legmélyéről engedjétek el azt Szeretettel. Engedjétek, hogy az egység és öröm új Fénye borítson be mindannyiótokat, mivel ebben a csodában érkezik el szent módja annak, hogy a teljes tudatosság csodájába való visszautazásotok végső lépéseit járjátok. Hallelujah! Hallelujah!

Ma heti üzeneteinket folytattuk. Elérkeztünk egy speciális ponthoz, ahol a nagy csodák végre megtörténnek. Kulcsfontosságú részéhez érkeztünk ennek a hosszú utazásnak, ami számunkra akkor kezdődött, amikor arra utasítottak bennünket, hogy készüljünk fel egy tömeges első kapcsolatfelvételre. Most jön voltaképpen a távozás, és azzal együtt a szent sorosotokba való séta öröme! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

forrás: Katt ide!
Vissza az elejére
Solyom
sze márc 06 2013, 11:48
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete

2013. Március 5.

Sheldan Nidle által

(a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
10 Ix, 2 Ceh, 9 Eb


Dratzo! Ismét eljövünk, hogy beszéljünk veletek! Egy nagy égi esemény történik rövidesen a mennyekben. Ez az utolsó esemény azon jelenségek sorában, melyek az Anunnaki és a Fény között régen megkötött szent megállapodás végét jelzik. Ez egy olyan isteni terv része, ami előkészíti az őseiteket és benneteket a teljes tudatosságba való visszatérésre. Ezzel összhangban, elláttuk a sötétséget világotokon olyan dokumentumokkal, melyek kimondják, hogy elérkezett az az idő, amikor az érdeketekben hivatalosan beavatkozhatunk valóságotokba. Ez a közbenjárás egyszerűen támogatni fogja szent titkos társaságaitokat és azok szövetségeseit abban, hogy véghezvigyék a fő kormányaitok törvényes átvételét. Ez az eljárás egy egyetemes bőségkiosztásához vezet, amit jelenleg számos helyen, titkosan tartanak bolygótok szerte. Az elmúlt néhány hónapban, áthelyeztük ezeket a forrásokat olyan helyekre, ahol azok biztonságban vannak, és alkalmazhatóak az új pénzügyi és kincstári rendszer biztosítására. Szolgáltatunk egy általánosabb szervezeti biztonságot is, hogy lehetővé tegyük az új kormányoknak a híradást azon tényekről, hogy mik történnek az országokban világszerte.

Az első bejelentéssorozat fel fogja fedni a különféle új programokat, melyek ahhoz társulnak, amit általánosságban NESARA-nak hívnak. A bevezetett intézkedések mindegyikének a témája sok nemzeti megbeszélés lesz. Sugározni fogják ezeket a rádióban, televízióban, és az Interneten, és itt lesz szükség a mi biztonsági szaktudásunkra. A mi felelősségünk megóvni ezen kommunikációs csatornák integritását az elektronikus beavatkozásokkal, vagy blokkolásokkal szemben úgy, hogy a népesség megfelelően informált legyen ezekről az áttörést jelentő kérdésekről. Az aggodalmunk abban gyökerezik, hogy sokan tanúsítanak világotokon ellenállást, és ráadásul rosszindulatú hozzáállást bármivel szemben, ami szűk látókörű terveiket fenyegeti. Hosszú távon ezen egyéneknek lehetőségük lesz változtatni a hozzáállásukon, amint elkezdenek a személyes tanácsadójukkal együtt dolgozni. Tisztán látható, hogy ezek a hozzáállások előfordulhatnak, és ezért készek vagyunk megtenni a szükséges technikai ellenintézkedéseket. A mi szerepünk azonnal előlépni, és tiszta kormányzati kommunikációt biztosítani, majd elmagyarázni nektek, hogy mire számíthattok a földreszállásunkat követő első napokon.

A tömeges földreszállás forgatókönyv valójában nem más, mint a teljes tudatosságba való visszatérésetek utolsó fázisa. Találkozni fogtok személyes tanácsadótokkal, aki tökéletesen ismer benneteket, mivel ő egy rég elveszett barátotok. A belső telepatikus képességeitek gyorsan helyreállnak azáltal, hogy kapcsolatba kerültök velünk, és lehetővé teszik a könnyű és hatékony párbeszédet közöttünk anélkül, hogy félreértések, vagy kétértelmű kijelentések akadályoznák azt. A telepátia elehetővé teszi a nyíltság és megértés mély megnyilatkozását, ami elsőre egy kicsit furcsának tűnhet, mivel nem tesz lehetővé titkokat közöttünk. Ez azt jelenti, hogy nagyon gyorsan hozzánk szoktok, mindent el fogunk mondani nektek arról, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, és a személyes klánunk történetét. Megválaszolunk bármilyen kérdést amit szeretnétek, és gyorsan megláthatjátok, hogy ránk bízhatjátok legmélyebb aggodalmaitokat. Ez a pár nap életetek legőszintébb és legbecsületesebb tapasztalata. Ellenséges kulturális környezetetek arra tanított benneteket, hogy nagy titoktartással óvjátok magatokat, és a telepátia visszajuttat egy olyan mértékű Egységbe, melyben a bizalmatlanság leginkább csak a múlttá fog válni számotokra. Olyanok leszünk nektek, mint a nyitott könyv, miközben lehetővé tesszük, hogy a félelemmel teli, védekező programozásotok tovaszálljon.

Sok éven keresztül tanulmányoztuk széleskörű kultúráitokat, és elsőre ijesztőnek találtuk változatosságát. De miután megosztottuk a sok felfedezésünket egymás közt, rájöttünk a legjobb módszerre, hogy felülkerekedjünk a számtalan kulturális akadályon, ami a társadalmaitok velejében gyökerezik. Mind kifejlesztettetek túlélési rendszereket, amikkel lehetővé teszitek, hogy toleráljátok a különféle kultúrát és vallást, és a mi célunk először az, hogy segítsünk nektek ezeket félretenni, mivel azok szükségtelenek. Tudjuk, hogy ez nem könnyű számotokra. Gyermekkorotoktól kezdve fejlesztitek ezeket a túlélő készségeket, míg azok megszokottá nem válnak. Mindazonáltal ezek a szokások az elválasztottságon alapulnak, és az eljövetelünk bevezet benneteket ismét abba, hogy megnyíljatok az Egység számára. Ráadásul, a nyugati kultúráitok részben nagyon mentális orientáltságúak, és sokan közületek megtanultátok a kemény módját annak, hogy lezárjátok szíveteket. Mi hozzászoktunk ahhoz, hogy egy szívtől-szívig alapon foglalkozzunk egymással, és a legtöbb dologról mély szinten kommunikáljunk. Tudjuk, hogy ez elsőre nehéz lehet nektek, de biztosak vagyunk benne, hogy ahogy megérzitek Valódi Önmagatokat, elkezdtek kiemelkedni a kulturális "fegyverzetetekből", és úgy veszitek ezt a szabadságot, "mint kacsa a vizet"!

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Azok akik ismerik a Mennyország módszereit tudják, hogy elérkezett az idő a sötétség és kegyeltjei sokaságának a nagy távozására. Közel 13.000 éve üzemeltetik ezt a korlátozott tudatosságú birodalmat, és ezen idők során számos Aranykor, és a sötétség számos furcsa rendelkezése fémjelzi ezt az időtartamot. A közelgő pillanatok jelölik ennek a periódusnak a végét. Emelkedtek frekvenciában, ami azt jelenti, hogy a benneteket kontrolláló tevékenységnek vége. Az ebből származó szabadság lehetővé teszi számotokra, hogy örömet érezve fogadjátok spirituális és űrcsaládjaitokat, miközben tudjátok, hogy a szomorú hosszú éjszakák véget érnek. Mindenütt nyilvánvalóvá válik ezen szabadságba való kis bepillantás. Az elmétek most elfogadja a szabadság lényegességét, így lehetővé teszi egy új valóság megszületését. Ezen új valóság közepette, bámulatos változás formálódik. Kormányok megbuknak, és új jólét jön létre.

Ez az az időszak a próféciában, melyben a Mennyország áll mindenek felett! A Fény megérkezik, és egy új út születik. Az Isteni kegy formált minket, és adományozta az isteni ösvényt Lelkeinknek. Csodáljátok meg mit hoznak AEON rendelkezései! Többé nem tagadjátok meg az igaz tudást, és megismeritek a sötétség által régóta használt hazugságokat és manipulációkat. Ezek a felfedezések elhozzák nektek az Igazságokat, amiket régóta kerestek. Kegyesen kiszabadultok azok karmaiból, akiknek az önhittségét és ostobaságát teljesen fel fogják fedni számotokra. Ennek fényében, összefonódtok új szövetségeseitekkel, akik ebből a szent körből érkeznek, és akiket a Mennyország küldött el hozzátok. Mi vagyunk azok, akik már sok életidőn át megtanultunk felemelkedni, és akik tudása vezetni fog benneteket utazásotok végső nyúlványán, melynek szent célja a teljes tudatosságotok feltámasztása.

A testi és lelki feltámadást nemzedékeken át félelemmel szemlélték. Valójában ez egy olyan felettébb összetett és fárasztó művelet, melyre egyénileg mindegyikünk képes. Ezen a ponton történelmetekben, ami ehelyett történik az egyedülálló, nagyon különleges, kollektív felemelkedés, melyet a Mennyország rendelt el. Ebből a célból, űrcsaládotok és Belső Földi családjaitok egy csodálatos felemelkedett technológiát fognak használni egy élő bio-gépezet formájában, amit arra terveztek, hogy visszaalakítson mindegyikőtöket a teljes tudatosságba. Ez három napot fog igénybe venni. A Mennyország fogja behangolni és felügyelni ezeket a speciális csoda-eszközöket, és ő végzi a különféle kalibrálásokat, melyek specifikusak minden egyes egyénre. Ily módon, egy egész emberi populáció tud egy olyan Angyal-szerű állapotba emelkedni, ami általában csak sok élet alatt érhető el. Gondoljátok csak át jól azt az isteni kegyességet, ami lehetővé teszi mindannyiunk számára, hogy visszatérjünk a mi Mindenható Teremtőnkkel való Egység csodálatos állapotába! Hosanna! Hosanna!

Ma átnéztünk néhány részletet a felszabadult és jóléti állapototokba való visszatérésetekről. Röviden megvizsgáltuk azt a szent ösvényt is, melyre a Mennyország küldött, melyen kegyesen visszajuttat benneteket a teljes tudatosságba. Sok minden fog történni. Csodás események várakoznak a színfalak mögött, és a Mennyország isteni kegye és AEON felettébb öröme általi csodák válnak lehetségessé! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

forrás: Katt ide!
Vissza az elejére
Solyom
cs márc 14 2013, 10:50
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete

2013. Március 12. Sheldan Nidle által

(a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
4 Imix, 9 Ceh, 9 Eb


Selamat Jarin! Több hírrel érkezünk! Jelenleg bizonyos események folynak a mennyekben. Amikor ezek véget érnek, minden érintett számára jelezni fogják, hogy elérkezett a pillanat valóságotok nagy átalakítására! Ennél a pontnál, a Galaktikus Föderáció fogja felügyelni a kormányzásotok hivatalos átadását a mi szent titkos szövetségeseink számára. Örömmel várjuk ezt a mindannyiótok számára különleges pillanatot. A sötét összeesküvés és annak látszólag számtalan és mindenütt jelenlévő követői, akkor el fognak tűnni. A nyomdokukban egy sor bejelentés fog következni, és egy hatalmas jólét globális kézbesítése. Ez az a jólét, ami egy új és igazságos pénzügyi és kincstárrendszerrel kombinálva, örökre megváltoztatja világotokat! Ezek a változások nyitottabb irányelvek életbe léptetését teszik lehetővé, ami lehetségessé teszi a mi jelenlétünk felfedését, és ez az ami felállítja a terepet utazásotok végső lépésére, vissza a teljes tudatosságba. Ezen a ponton az Agarthaiak és a mi szövetségeseink a Földanyával dolgozhatnak, hogy újra egyesítsék az ő felszíni és belső birodalmait, így egy egyesített világot teremtve, ami a ti igazi jövővalóságotok.

Ebben az új világban, szabadon megtanuljátok a Nagy igazságokat, melyek vagy meg lettek hamisítva, vagy teljesen vissza lettek tartva tőletek eónokon át. Ezek a tények válnak új átmeneti társadalmatok alapjává. Elkezditek megismerni valódi földön kívüli eredeteteket, és megkezdtek újra összekapcsolódni a spirituális és űrcsaládjaitokkal. Tartsátok észben, hogy egyszerre egy világközösséget, és egy szent mennyei családfát is képviseltek a csillagokban. A Mennyország minden egyes része birtokol olyan Adminisztrációkat, melyek tartalmazzák ezeket a családfákat. Mindegyikőtöknek ősi kötelékeitek vannak ezen családfákhoz, és a Mennyország és mi itt vagyunk, hogy segítsünk nektek emlékezni, hogy kik vagytok valójában. A "ki vagy valójában" meghatározásnak pontos jelentése fel lesz fedve, amint visszakerültetek ismét a teljes tudatosságba. A mentorok, akik már ki lettek jelölve a tanításotokra, gondosan átgondolják, hogy a legjobb megértetni veletek ennek jelentőségét. Jelenleg még mindig tudatlanok vagytok annak mértékéről, amit mindegyikőtök megtanul a mennyei őrzőitek szeretetteli felidézésében. Mindezek a dolgok rátok várnak, amint visszakerültök a teljes tudatosságra.

Ahogy elkezditek megszerezni az igazságot arról, hogy kik vagytok, jobban képessé váltok megérteni, hogyan lehet megoldani a Földanya nehézségeit. Elkezditek egyértelműen látni, milyen létfontosságú a társadalmaitok természetének átalakítása, melyekben éltek, és így rendkívül sürgetővé válnak olyan reformok, melyek a környezet pusztításával kapcsolatosak. Ez azt teszi veletek, hogy igyekeztek támogatni a Föld öko-rendszerét, míg alaposan felülvizsgáljátok tudományaitok alapelveit, és ismert történelmetek eltitkolt idővonalát. Ez egy tiszta látásmódot igényel azzal kapcsolatban, hogyan jöttek létre a tudományotok alapelvei, és elfogadott történelmetek. Ez az "átvizsgálási" törekvés létre fog hozni egy valóban teljesen más alapot új társadalmaitok számára! Ennek a közelgő átalakításnak kilátása rémiszti évtizedek óta a sötétséget, és ennek a tudatosságnak a feltörése még soha nem volt letagadható! A tudatossági mozgalom olyan szövetségeket kovácsolt, melyek túl erősek ahhoz, hogy könnyen lerombolható legyen a sötétség nagy hatalmi struktúrái által. És nincsenek híján a próbálkozásnak!

Ezen különféle változások egyik célja az, hogy segítsen nektek újra létrehozni együttműködéseteket a Belső Földi családotokkal, és megadja nektek az eszközöket spirituális és űrcsaládjaitok fogadásához. Minden tradíció, mely galaxis szerte létezik, egy speciális üdvözlő ceremóniát igényel, hogy visszakerüljetek a csapatba. Ezek közül néhány bonyolult lehet, és az a feladatunk, hogy segítsünk nektek ezekben a protokollokban. Mindegyikőtök ilyen, vagy olyan módon részt vesz ebben az összetett és mindent magába foglaló ceremóniában. Ez az amiért a mi eredeti címünk a veletek való kapcsolatfelvételre az "üdvözlégy otthon" küldetés, és alig várjuk a pillanatot, amikor igazán visszafogadhatunk benneteket teljes jogú tagjaiként a Galaktikus Föderációnak. Ez egy isteni pillanat, amit örömmel várunk! És ahogy közeledik az idő a közzétételre, vidámsággal töltekezünk, mivel tudjuk, hogy rövidesen landolni fogunk, és elkezdődik a teljes tudatosságba vezető szent utazásotok végső nyúlványa, velünk az oldalatokon, a ti örökké szerető mentoraitokként.

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Ismét Jó Hírekkel érkezünk! Világotok sebesen halad ahhoz a ponthoz, hogy új kormányaitok és a hozzájuk társuló jólét megnyilvánuljon. A mennyekben folyó események rövidesen véget érnek, és akkor a bolygótok átalakítására szolgáló dekrétumokat kibocsátják. Nagy örömmel várjuk ezt. Egy felettéb örömteli jutalmat kell kapnotok, és megadatik azon adósrabszolgaságból való kiszabadulásotok, ami generációkon át uralta életeiteket. Előnyös helyzetünket arra használtuk, hogy korlátozzuk a sötétség rosszindulatú rendelkezéseinek hatását, és végre ezek a rettenetes kiáltványok nullává és semmivé válnak. Akkor megszerzett bölcsességünket alkalmazva vezetünk be titeket a Mennyország módszereinek jobb megértésébe, és annak mindenki számára áldott jutalmaiba. Elérkezik a pillanat, hogy megtanítsunk és elmagyarázzunk sok dolgot nektek, melyek korábbi vészjós mestereitek által meg voltak tagadva tőletek.

Az első témák egyikének azt szánjuk, ami a halál leselkedő árnyékát elkezdheti elűzni valóságotokból. A halál nem más, mint a korlátozott tudatosság mellékterméke. Ez tartott már elejétől kezdve félelemben titeket, és számos érzelmi és mentális sérelemhez vezetett. Ez egy kiváltképp erőteljes eszköz a sötétek számára, és jövedelmező volt számukra, hogy a markukban tarthatták ezt a helyzetet! A felemelkedés elvezet ennek a fizikai testből való kiűzetéséhez, megkönnyíti a fizikai sűrűséget, és újraegyesíti a testet annak spirituális eszenciáival. A végső felemelkedési eljárás az egyik legfárasztóbb és legösszetettebb folyamat, melyet felvállaltok, és gyakran vesz igénybe generációkon keresztüli mély koncentrációt és óriási mennyiségű emlékezést. És mi vagyunk az élő bizonyítékai, hogy mégis meg lehet csinálni! Mindazonáltal amit a Mennyország most felajánl nektek, az egy élő technológia, ami kihagyja ezt a küzdelmet, és visszaalakít benneteket természetes állapototokba mindössze három nap alatt!

A technika tartalmaz egy különleges élő gépezetet, amit minden egyes személyre kalibrálnak és felügyelnek a spirituális és űrcsaládotokból való mentoraitok. A testetek RNS/DNS-e jelenleg olyan "jelekkel" van blokkolva, ami visszatart benneteket a teljes tudatosságba való könnyed átalakulástól, és ez a gépezet arra lett tervezve, hogy kiigazítsa ezt, és helyreállítsa eredeti gén-bázisotok károsodását, ami a korlátozott tudatosságba taszított benneteket. El fogunk látni titeket specifikus spirituális tanításokkal, melyek bepillantást nyújtanak abba, hogyan emeljétek testetek vibrációs alapmintázatait, és ami mélyen gyökerező félelmeiteket örömállapottá konvertálja, ami szükséges ahhoz, hogy újrahangoljátok mentális, érzelmi, és spirituális testeteket. Az élő gépezet, szó szerint "újraindítja" az RNS/DNS-eteket, és lehetővé teszi, hogy elérjétek a Megvilágosodás kimondhatatlan pillanatát, amikor "rákapcsolódtok" a Valóságra! Örökre megváltoztok, mivel öröm és megértés árasztja el a Lényeteket! Hallelujah! Hallelujah!

Ma tovább informáltunk titeket arról, hogy milyen öröm vár rátok. Egy nagy változás nyilvánul meg felettetek és körülöttetek, ami a sötétséget és annak számtalan kegyeltjét letaszítja a betegesen szerzett kakasülőjükről. Szemtanúi készültök lenni egy valóban csodálatos eseménynek: egy Igazságon, Szabadságon, és Jóléten alapuló új valóság kiemelkedésének! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

forrás: Katt ide!


[ Módosítva cs márc 14 2013, 10:53 ]
Vissza az elejére
Solyom
szo márc 23 2013, 01:12
Regisztrált tag #67
Regisztrált: szo okt 16 2010, 11:34
Üzenetek: 3096
A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete

2013. Március 19. Sheldan Nidle által

(a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
11 Lamat, 16 Ceh, 9 Eb


Dratzo! Ismét eljövünk! Világotok tovább inog egy új birodalom peremén. A sötétség kegyeltjei nagyon is tudatában vannak, hogy milyen közel áll valóságotok egy felettébb jelentőségteljes átalakuláshoz. Figyelemmel követünk számos olyan fejleményt, amit a sötét egyének visznek színre abból a célból, hogy valahogyan megváltoztassák sorsuk alakulását. Az Anunnaki "gyermekei" vitathatatlan módon uralták életeteket közel 13 évezreden át, de ez a hosszas kellemetlenség most véget ér. Mostanáig mindig találtak rá módot, hogy valahogyan kiléphessenek a kínos helyzetekből, és még mindig azt remélik, hogy valamilyen eszközzel átformálhatják jelenlegi helyzetüket. Híreink vannak számotokra sötét arrogánsak: "Ezúttal amit elterveztetek, az nem fog megmenteni benneteket. Figyelemmel követjük a legutóbbi ügyetlen kísérleteiteket arra, hogy olyan incidenseket teremtsetek, amik lángra lobbantják széleskörű konfliktusok sorozatát. Ezúttal sötétek, nem lesz megengedve nektek, hogy felforgassátok a világot. Szent szövetségeseink most olyan pozíciókat foglalnak el, hogy képesek hatékonyan lekorlátozni azt, amiben mesterkedtek. Mi is létrehoztunk egy olyan hálózatot, ami képes beavatkozni ez ellen, amikor az szükséges. A hatalomról történő előre elrendelt eltávolításotok ideje valóban sebesen közeledik!"

A Mennyország rendelte el jövőtöket, és a mi feladatunk végrehajtani ezeket a szent döntéseket, amikor azt jelzik, hogy úgy tegyünk, ahogyan mennyei tanácsadóink mondják. Amikor Atlantisz az ő tüzes vizes sírjába hullt, az Anunnaki kiemelkedett és speciális felhatalmazást kapott a Mennyországtól, és mint arra gyakran emlékeztetünk titeket, ez a felhatalmazás egy előre meghatározott időkorláttal is rendelkezett. Ez a kegyes pillanat a távozásotokra itt van. Rövidesen dicsőséges események történnek! A Fény lehetővé fogja tenni számunkra, hogy eljöjjünk és egy nagy győzelmet biztosítsunk nem csak a Fény számára, hanem a régóta szenvedő nép számára is, akik a felszíni világban élnek ezen a szent bolygón. A sötét és félelmetes technológiátok már nem tudja visszatartani az elkerülhetetlent. Ennek az élő birodalomnak és valójában az egész naprendszernek égető szüksége van olyan elsöprő változásokra, melyek egy felettébb illő bevezetést biztosítanak egy 5-D-s valóságba való felemelkedéshez. Különleges feladatunk megkönnyíteni ezeket az átalakulásokat, és elküldeni titeket a hatalomról. Teljesen eltökéltek vagyunk ennek megtételében. Ezen új valóságunk beharangozását várjuk, és akkor átfogóan leszámolunk a régi ósdi paradigmával és azokkal, akik azt elkövették.

"Ez a várakozási időszak gyorsan véget ér. Ti tudjátok ezt, és mégis tovább fontoskodtok és arra kényszerítitek a félrevezetett szövetségeseiteket, hogy továbbra is álljanak ellen az elkerülhetetlennek. A személyzetetek eltávolításának ideje közeledik. Szövetségeseink szorgosan írják hozzá a neveket az őrizetesek már amúgy is hosszú listájához. A különleges bíróságok, melyek azért lettek összehívva, hogy levezessék a pereiteket, a helyükön vannak és iratjegyzékeik a kihirdetésre várnak. A szent események, melyekről a Mennyország beszélt, most történnek, és egy felettébb bámulatos erősödést hoznak létre! Elmebeteg uralkodásotok vége közel van, mivel ez a szent "óra" elkerülhetetlenül a változás irányába ketyeg. Felettetek sötétek, egy hatalmas flotta rejlik, mely garantálja megjósolt végeteket, úgyhogy ne gondoljatok még egy percre sem arra, hogy milyen olyan kis ténykedés marad rendelkezésetekre, ami valahogyan meg tudja akadályozni az események ezen isteni fordulatát! Mindeközben ostromoljátok az atmoszférát és drasztikusan módosítgatjátok Gaia öko-rendszereinek alaptermészetét. Ezek a tetteitek tovább erősítik annak szükségét, hogy mennetek kell, és most."

A Galaktikus Föderáció Főtanácsa több mint két évtizeddel ezelőtt beidézett minket, hogy hajtsuk majd végre azt amire a Mennyország most utasít minket, név szerint személyzetünk tömeges landolását Gaia szent partjain. A sötétség már ennek csak a gondolatától is szenved; mindazonáltal ez a pillanat már majdnem elérkezett. Számtalan gyakorlatot és megannyi finomhangolást és átdolgozást végeztünk, és nagyon készen állunk rá, hogy tömegesen eljöjjünk és meglátogassunk benneteket. Ez a küldetés sok inkarnáción át folytatódott, és készen állunk rá, hogy elhozzuk szeretett testvéreinket ebbe a világba egy nagy ajándékkal együtt: egy most teljesen megnyílt, a teljes tudatosságba vezető országút végső nyúlványát azok számára, akik Gaia felszíni birodalmában élnek. Mindegyikőtök sorsa az, hogy újra megtapasztalja a teljes tudatosság örömét. Még a sötétség legvaskalaposabb kegyeltjei is végül újra fognak kapcsolódni ezzel a felettébb dicsőséges Létállapottal! Ez egy igazi bolygószintű váltás! A naprendszeretek és mindegyikőtök ennek az új csillagnemzetnek a tagjává fog válni. Aztán újra csatlakozhattok Agarthai családotokhoz, és visszatérhettek szépséges otthonotokba, a Fényt egyesítve!

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Örömmel érkezünk Szívünkben, és felettébb ragyogó Fényben, mely vezet minket! Nagy Ügyintézőink a Mennyekben arról informálnak, hogy egy felettébb kedvező idő közeledik! A Mennyek elkezdenek oly módon cselekedni, hogy a Legfelsőbb Teremtő szent szándékait tükrözzék. Ez azt jelenti, hogy most a változások küszöbén vagyunk. Ha a szívetekben rejlő tudásra hallgattok, érezni fogjátok, hogy valami igazán hatalmas dolog történik. A Mennyek egy hatalmas interdimenzionális birodalom. Az alacsonyabb rezgésű birodalmakban a Mennyország egy fizikai aspektust kezd formálni, ami ahogyan leereszkedik, fizikaivá válik. Mi most felfelé mozgatjuk a fizikaiság egyik aspektusát, és az visszamenőleg újraformálja azt, ahogyan a fizikaiság kibontakozik. Ahogy ez az eljárás folyik, képesek vagyunk érvényre juttatni áldott kegyünket, és úgy tevékenykedni, mint ahogyan egy isteni megbízott társteremtő a fizikaisággal általában.

Egyetlen célból említjük most meg ezt: meg kell értenetek mi történik itt, ami nem csak valami "villanás az éjszakában (flash in the night)". Az itteni fejlemények egy magas spirituális és fizikai céllal rendelkeznek. Vissza fogtok kerülni a természetes teljes tudatossági állapototokba úgy, hogy megfelelő módon segíthettek nekünk egy felettéb különleges és szent szolgálatban. Ez az az idő, amikor nehezen megszerzett bölcsességeteket jóra használhatjátok, hogy átformáljátok a fizikai állapotot és segítsétek annak kibontakozását. Erre a jövőbeli küldetésre számított a Mennyország, amikor engedélyezte a sötétségnek, hogy végrehajtsa drasztikus hamisítások sorát a tudatosságotokkal. Ez magyarázza miért olyan létfontosságúak ezek az idők. Ez az amikor nem csak visszaveszitek eredeti képességeiteket, hanem nagyban kibővítitek azokat, a sötétség árnyékbirodalmain át vezető hosszú látogatásotok alatt megszerzett bölcsességetek eredményeként. Ez a fájdalmas munka olyannyira megedzett benneteket, hogy most nagy osztalékkal szolgál annak tekintetében, ahogyan a fizikaiság átalakul az előttetek álló időben.

A külső és belső változás ezen folyamata az oka annak, hogy miért kapott felmentést azoknak a lelkeknek a nagy kollekciója, akik ti vagytok. Egy spirituális energiából álló felettébb ígéretes vegyes csoport vagytok. Valójában ti vagytok az emberiség krémje! A Gaia-n töltött időtök előkészített benneteket arra, hogy a legszentebb Lények egyike legyetek a fizikaiságban. Ebből a csoportból jöttünk mi, a ti Felemelkedett Mestereitek, és most rövidesen majd mindegyikőtök. Ráadásul ott van Agartha szentélybirodalma. Amint mindannyian összekapcsolódtunk, a szent Mennyei Ügyintézőink kegyével végre fogunk hajtani egy csodálatos megbízást a fizikaiság összessége számára. Ez arra késztet benneteket, hogy nagyot gondoljatok és vegyétek igénybe a türelem és állhatatosság minőségeit. Tartsátok ezt fenn, nézzétek meg, hogy mi került már felszínre körülöttetek, és segítsetek megteremteni ezt a Teremtőtől származó felettébb kitűnő ajándékot: a teljes tudatosságot. Mi ott leszünk, hogy elvezessünk titeket sorsotokhoz. Hallelujah! Hallelujah!

Ma arról beszéltünk, hogy birodalmatok miképpen fog átalakulni. Sok minden történik, ami igen rövidesen meg fogja változtatni az általatok ismert világot. A sötétség fennhatóságának ideje már majdnem véget ért, és a Fény ideje fog most körülöttetek megnyilvánulni! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

forrás: Katt ide!
Vissza az elejére
Oldal:   <<        >>   

Ugrás:     Vissza az elejére

Téma átvétele: rss 0.92 Téma átvétele: rss 2.0 Téma átvétele: RDF
Powered by e107 Forum System