:: Fórumok :: Saját alkotások :: Irások
 
<< Előző téma | Következő téma >>
KOCSIS FERENC VERSEI A TEREMTí‰SRŐL-KOZMOSZRí“L....
Moderátorok: nordi, fulldragon, Ernő, horpad, Róza
Szerző Üzenet
Baba
szo okt 13 2012, 12:15
Regisztrált tag #241
Regisztrált: h jún 20 2011, 01:11
Üzenetek: 47



1. A Lí‰NYEGED DALA

Szellíµs nyári napon a békés ligetben
ketten ültek csendben nagy-nagy figyelemben.
A lombkoronán átszökíµ fénysugarak
a hajlongó fí»szálakkal játszadoztak.
A tudásról beszélt az öreg taní­tó
zsongó szavakkal taní­tványt szólí­tón.
Az ifjú csela fontos lépéshez érkezett.
Elméllyült magában, fontolva kérdezett.
-Mond nékem mester ki tudod a lényeget,
mi hajtja egyre a lelki fényemet
nyughatatlanul tovább és tovább
ha tudom, hogy az élet illanó délibáb?
Mi ad értelmet a változásoknak,
a világreformáló lázadásoknak?
Hol találok békét melyben pihenhet
ví­gasztalan lelkem hol kaphat kegyelmet?
Elnémultak a csicsergíµ madarak,
hogy a válasznak helyet adhassanak.
-Túljutottál látom a legtöbb vizsgaponton,
az utólsó választ elíµtted kibontom.
Zengjen hát a szférákban minden harsona,
feltárul elíµtted az önvaló tarsolya.
Leomlik a békétlen Jerikó fala
ha felcsendül elíµtted a lényeged dala.
Kevesen részesülnek ebben a kegyben,
figyelj hát nagyon, mert vizsgázol is egyben!
Levél se rezdült, az egész táj figyelt
várva a választ, még az idíµ sem telt.
-A lényegi természet magában vala,
önmagán belül tükrözíµdik maga.
Csak í• van egyedül a teljességben
megnyilvánulva minden jelenségben.
Nincs oka, nincs célja, kezdete, vége,
önmagát kutatja minden élíµ képe.
Egybíµl születik számtalan formája
változásigényét szüntelen táplálva.
A selymes fí»szálak lágyan ringatóztak
a szavak áramában lepkék hallgatóztak.
-Te adsz értelmet önnön létednek
mikor a bensíµdben kérdések ébrednek,
hisz célra van szükséged mely felé tarthatsz,
akadályra, mi ellen eríµvel hathatsz.
A gátak és problémák elmédben vannak
melyek tudatodnak láthatárt szabnak.
Nincsen kétség, mert semminek sincs fala,
tenmagad vagy a lényeged dala!
A zengíµ szavak mind elröppentek,
növények, állatok az értelmén töprengtek.
Szellíµs nyári napon a békés ligetben
ketten ültek csendben nagy-nagy szeretetben.
A lombok közt átbújó fénysugarak
a fí»tenger felszí­nén játszadoztak.
Tudta mindkettíµ, hogy majd egyszer
a cselából is lesz taní­tómester.
Az önvaló hangja az ifjúhoz érkezett,
örömmel hallgatta, többet nem kérdezett.

Készült: 1994. szeptember 6.





2. ENTITíS VAGYOK

Szellemem kozmosza örökké ragyog,
önálló és teljes entitás vagyok.
Mennyei hajlékom magamból épí­tem,
életterveim magamnak készí­tem.
Varázsos világomban egyedül járok,
társaságot szülnek nekem az álmok.
Kedves testvéreim a tükörfalak
unatkozni többet sosem hagynak.
Felosztom magam vagy egyesí­tem,
individumaim lelkesí­tem.
Tudom, több vagyok mint részeim összege,
megfoghatatlanul terjedek szétfele.
De tudni szeretném mi lesz a cél
ha rezgíµ halmazom végre célba ér.
Szellemem ereje addig is ragyog,
végtelenül pontnyi entitás vagyok.

Készült: 1994. szeptember 30.






3. KOZMOSZ

Mindent átfogó, mindent elnyelíµ
határtalan térség a kozmosz,
mint egy hatalmas fekete bendíµ
melyben élet tapad a csillagporhoz.

A fekete mélységbe hintett magok
pörgíµ csomói szétterülnek,
legyenek bármily hatalmas nagyok,
szétsugárzódva lassan lehí»lnek.

Születíµ csillagok a ködök mélyén
fátylukat szétfújva berobbannak,
új lámpások a galaxis szélén
a spirális karokba kapaszkodnak.

Máglyák lobognak lebegve az í»rben
az izzó hidrogént énekeltetve,
transzmutáció zajlik a tí»zben
az elemeket sorba rendezve.

Apró labdacsok tapadnak össze
pályára állva a törvény szerint,
összeütköznek egymást legyíµzve
átformálódnak megint és megint.

Gázbolygók születnek, sziklatömbök,
a hí»líµ anyagot egybefogva,
a csillag nyakékén dí­szes gyöngyök
keringenek sok titkot hordozva.

í‰let lebeg a fortyogó levesben
az igazi, nagy kalandra várva,
hogy a földön elterjedhessen
anyagbéklyóit sorra lerázva.

í–ntudat ébred a molekulákban
kutatva az okot és eredetet,
mit csinált még a nagyvilágban
az eríµ mely megszülte a kezdetet.

Elhagyva végül a bölcsíµt és otthonát
megtér a gyermek a csillagokhoz,
körbejárva öreg univerzumát
testvéreivel mindenen osztoz.

Az ifjú csillagok körül majd egyszer
új élet tapad a csilagporhoz,
egyre táguló végtelen rendszer
a mindent magába foglaló kozmosz.

Készült: 1994. október 3.






4. Kí‰TSOROSAK

Egységbíµl kiválva sokszí­ní» szirmot bont
pontból áradva az eseményhorizont.

A terem búráját körém gerjesztve íµ
múló világom alkotja a teremtíµ.

Rohanj csak körbe, hogy magadhoz juss,
egy idíµegységnyi a térciklus.

Egészbíµl ha kivál egy fél elem
megjelenik benne a félelem.

Az ám csak az igazi élvezet
ha rájössz, hogy utadon í‰l vezet.

Azért nézzetek tisztelve egymásra
mert minden élíµ ember az Egy mása.

Minden alatta lakozó lény ege
egyazon égbolt, hisz ez a lényege.

Múltat magából a forrás folyton ont
szférái jelene maga a középpont.

Történjék bármi, a bölcsnek mindegy
mi lesz a vége, hisz számára mind egy.

Belátni nem kell szerintem tenger ész,
testhajónak kapitánya a lélek tengerész.

í•seinktíµl általvett drága örökség,
hogy reánk vár a magasban az örök ég.

Visszanézni múltamba micsoda ötlet!
így gondolta az Atya és egybíµl hat lett.

Lombja dús fán ahogy í­zes gyümölcs terem,
úgy burjánzik szerteszét idíµm és terem.

Szerencse folytán a káoszból ha kiníµ,
kiterjesztett eríµsségí» a téridíµ.

Kvantumját hét forrás szüli, ez kérem tény,
hogy világos van ott, ahol árad a fény.

Teremtéshúrokon a tudás pengve száll,
gyöngysorként csillogva megköt az idíµszál.

Annak mi alkotja világod
kincsét a lótuszban találod.

A piciny fénykvantum ha nem elég éber,
foglyul ejti hasában egy ikozaéder.

Múltszféráját árasztva a jelenkapun
cikázik a káoszban a marutkinun.

Készült: 1998. június-július.





5. A Lí‰LEKNEK

A test csak ruha rajtad
s ha magad mögött hagytad
önmagad vagy te lélek,
belíµled sarjad az élet.

Lelki részecskéd a test
mely magának testet fest
anyagvilág vásznára,
dolgos élete számára.

Szellemed palackjából
kiárad, tudatodból
í­gy lesz másokért való
megnyilvánuló önvaló.

Szerezz tapasztalatot,
ismerd meg az anyagot,
léted célja, munkája
az új létrehozása.

Készült: 1998. augusztus 1.





6. LEHETNí‰K

Bárcsak í‰nok lehetnék,
mit akarnék meg tehetnék
létre váltva álmaim,
teljesí­tve vágyaim.

Bennem okforrás ketyegne
szentélyem szí­vén lebegve,
az élet vizét árasztva
teremtés káprázatára.

Magam volnék az eríµsség,
forgó kint és bent levíµség
végtelenen innen és túl
káoszban ha téridíµm gyúl.

Lábaimnál a szerencse
szép istenníµje heverne,
s kezében a bíµségszaru
lenne csodás, nagyhatalmú.

Tíµlem eredne az élet,
mint a végtelen történet,
melyben bármerre haladok
azt teszem, amit akarok.

Elég lenne kimondanom,
kí­vánságom kiáltanom
s mozdulna az univerzum
minden pontja, mint a talkum.

Létem titkát csak én tudnám,
történetem magam í­rnám
szabadság szelére bí­zva
én az Isten, Allah, Krisna.

Készült: 1998. november 2.





7. AZT KíVíNTAM

Gyerek voltam még, mikor azt kí­vántam
én legyek az az egy, aki ismer
tégedet szerte az egész világban
a számtalan lény közül ki rád figyel.

Hallván kérésem talán csodálkoztál,
hogy ölelhetnélek át egészen
zsenge tudatommal mint egy virágszál
Napra nézve boldogan a réten.

í‰s ittam a tapasztalatokat,
akár a szomjazó föld az esíµt,
kicsí­ráztatva a kapott magokat
hasznosí­tottam az életeríµt.

Jó voltál hozzám, figyelmesen kegyes
támaszt nyújtva mí­g fává serdültem,
s értelmem nem lett eléggé ügyes
szentélyed titkaiba elmerülten.

í‰s láttam az érme mindkét oldalát
forogni tengelyén, akár a világ,
mint zengi a páros örökké dalát
sörögve, táncolva egymásért kiált.

Nem voltak elíµttem rejtelmes titkok
ponthalmazodban bármerre mozogtam,
szemem számtalan csodára nyitott
rám váró ajtókat emléktárodban.

í‰s beteljesedett amit kí­vántam,
csillapul bennem a vágyó rohanás,
mert célba értem, bár mit se csináltam
mikor elért a megvilágosodás.

Készült: 1998. november 4. - 1999. január 26.







8. BENTRí•L KIFELí‰

Palackba zárt szellem vagyok,
hullámtenger mely magában kavarog.

Tükörpalotában lakom,
hol ezernyi képemet létben tartom.

Belíµlem ömlik az idíµ,
forrásrendszerembíµl ami csak kiníµ.

Szentélyem körül a cellák
rétegekbe rendezíµdíµ cizellák.

A tapasztalás kibélel,
megtelik lassan az ikozaéder.

Héjamon a nyolc csatorna
kifelé tizenhatra kódolódna.

A testet fogó interfész
az idegsejten át kapcsolatra kész.

Aurámban a matéria
hologram vezette biokémia.

Fénytojás közepén ülök
és emberként a világba révülök.

Egy sejt vagyok az Istenben,
kiáradó szellem a végtelenben.

Készült: 1999. július 5.







9. AZ EMBERHEZ

Feneketlen mélységbíµl fakad a létem,
oly furcsa vagyok, magam sem értem.
Alattam az örök íµsidíµk kútja,
felettem a teremtés burjánzó húrja.
Szerte ágazom önnön tereimben
lótusz ágyamon, fraktál kertjeimben.
Csoda vagyok, titok és ezer rejtély,
a létem dallamát zengíµ szentély
minden pontjából fényem árad
beteljesí­tve az emberi vágyad.
Kérdezheted rámvetett szemeddel
mivégre élsz a földön te ember,
s kutathatod hová nyúl gyökered,
énhozzám vezetíµ idíµszál köteled.
Nem találsz mást pontomon kí­vül,
a végtelenbe lelked csak beleszédül,
hisz lebegsz énbennem, s én magamban
egzisztálok í­m örök lankadatlan.

Készült: 1999. október 8-11.


[ Módosítva szo okt 13 2012, 12:26 ]
Vissza az elejére
 

Ugrás:     Vissza az elejére
Téma átvétele: rss 0.92 Téma átvétele: rss 2.0 Téma átvétele: RDF
Powered by e107 Forum System