:: Fórumok :: Az összeesküvés-elméletek :: Teóriák
 
<< Előző téma | Következő téma >>
Szerződéskötés az idegenekkel
Moderátorok: nordi, fulldragon, Ernő, horpad, Róza
Szerző Üzenet
Fox Mulder
p aug 13 2010, 10:21
Regisztrált tag #19
Regisztrált: cs máj 13 2010, 01:25
Üzenetek: 103
50 éve köttetett Eisenhover és a Idegenek között az első hivatalos egyezmény




1954. február 20-ról 21-re virradó éjjelen, miközben Dwight Eisenhover elnök éppen szabadságát töltötte Palm Springsben, Kaliforniában, különös események történtek. Az Elnök ugyanis egyszerűen eltűnt! A dolgot többen azzal magyarázták, hogy a „hiányzó időben” az Edwards Légibázisra vitték egy megbeszélésre. Amikor végül a másnap reggeli misén újra megjelent Los Angelesben, a riportereknek azt mondták, előző este folyamán sürgősségi fogászati beavatkozásra volt szüksége, emiatt el kellett mennie a helyi fogorvoshoz. A fogorvos este meg is jelent egy tájékoztatón és úgy mutatkozott be, mint az a bizonyos fogorvos, aki az Elnököt ellátta. A hiányzó éjszakai és hajnali órák miatt különböző szóbeszédek keltek lábra, miszerint az Elnök az egész fogorvosos esetet csak mint fedőtörténetet tálalta a nyilvánosság felé, egy hihetetlen fontosságú eseményt leplezvén. Ez az esemény pedig a sokkal jelentősebb volt, mint eminek amerikai elnök valaha is részese lehetett: állí­tólag ekkor került sor az „Első Találkozásra” földönkí­vüliekkel, mindennek pedig a Légierő Edwards támaszpontja adott helyet (korábban Muroc Légibázis néven volt ismert), majd az első találkozót újabb összejövetelek sorozata követte különböző földönkí­vüli fajokkal Ezen megbeszélések eredményeképpen született meg az „egyezmény”, amit aztán később alá is í­rtak. Erre az egészen fantasztikus Első Találkozásra bő fél évszázada került sor. Az Eseményekkel kapcsolatban Michael Salla í­rt részletes beszámolót. Ebből idézünk részleteket.





Dwight Eisenhover



A jelek és a bizonyí­tékok arra utalnak, ezen a bizonyos Első Találkozáson a földönkí­vüliek „északi tí­pusú” faja vett részt. A megbeszélések folytatásaként, az idegenek részéről több faj is bekapcsolódott, a tárgyalások végül a „szürkéket” is magába foglaló egyezmény aláí­rásával végződött. Felvetődik a kérdés, vajon miért tartják mindezt a legnagyobb titokban, s vajon további hivatalos találkozásokra is sor kerülhet-e a közeli jövőben?



Közvetlen bizonyí­tékok a földönkí­vüliekkel való találkozóra

Közvetlen és hivatalos bizonyí­tékok sora áll rendelkezésünkre arra vonatkozóan, hogy Eisenhover elnök földönkí­vüliekkel találkozott, e történelmi esemény pedig több idegen faj bevonásával aláí­rt egyezmény megkötéséhez vezetett. Itt van mindjárt ez az állí­tólagos téli pihenés Palm Springsben, Kaliforniában 1954. február 17-24 között. Az „elnöki vakációzást” meglehetősen hirtelen jelentették be, alig egy héttel annak megkezdése előtt, mindössze egy héttel azután, hogy az Elnök visszatért „fürjvadászattal” töltött szabadságáról, Georgiából. William Moore ufókutató szerint mindez teljességgel szokatlan, és arra enged következtetni, sokkal többről volt szó, mint egyszerű „kikapcsolódásról” Palm Springsben.





Dr Edwin Nourse



Másodszor: azon a bizonyos február 20-i, szombati napon, az elnök valóban eltűnt, emiatt pedig különböző sajtótalálgatások keltek lábra súlyos megbetegedéséről, sőt, esetleges haláláról. A hirtelenjében összehí­vott sajtókonferencián az Elnök sajtótitkára bejelentette, Eisenhover egyik fogáról leesett a korona miközben sült csirkét evett, ezért kellett sürgősen elvinni a helyi fogorvoshoz. A helyi fogorvost aztán be is mutatták a február 21-én, vasárnap összehí­vott sajtótájékoztatón, mint „azt a fogorvost, aki ellátta az Elnököt”. Moore az esettel kapcsolatos oknyomozása feltárta, a fogorvos meglátogatása szimpla fedőtörténet.

Következmény: Eisenhover Elnök egy teljes estén át hiányzott, ennyi idő pedig bőven elég lehetett ahhoz, hogy Palm Springsből a közeli Edwards Légitámaszpontra szállí­tsák. A nagyhirtelenséggel bejelentett elnöki extra-szabadság, a hiányzó Elnök és a fogorvosról szóló fedőtörténet közvetlen bizonyí­tékként szolgál arra, hogy a Palm Springs-i pihenésnek a nyilvánosság számára titkolt célja volt. A földönkí­vüliekkel elkezdett találkozó-sorozat megnyitása kellő indok minderre.



Az állí­tólagos találkozóra utaló első forrás

Gerald Border 1954. április 16-án kelt, Meade Layne, az akkori Borderland Tudományos Kutatóintézet (manapság alapí­tvány) igazgatójának í­rt, azóta nyilvánosságra jutott levelében azt állí­tja, résztvevője volt annak delegációnak, mint közösségi vezető, mely idegenekkel való találkozón vett részt. Később újságcikkek is megjelentek, mindenekelőtt egy bizonyos Light nevű közösségi kommunikációs szakember tollából, ezekből már azt is tudni lehet, kik voltak az Elnök mellett a delegáció további tagjai.





Meade-Layne (1883-1961)



Nézzük a sort:

Dr. Edwin Nourse, az Eisenhover kormányzat gazdasági tanácsadója, az ő feladata volt az idegenekkel való kapcsolatfelvétel gazdasági következményeinek tisztázása. James Francis MacIntyre kardinális, s Los Angeles-i katolikus egyház feje. Ő volt az első, XII. Pius Pápa által, a nyugati partra kinevezett bí­boros, í­gy kapcsolatai igen jónak voltak mondhatók a Vatikánnal, szerepe pedig az idegenekkel való találkozás vallási aspektusainak feltárása volt. A sorban meg kell még emlí­teni Franklin Withrop Allent, az egykori riportert, aki 80 éves volt az állí­tólagos találkozó idején.

A delegáció tagjainak összeállí­tása egyfajta „bölcsek tanácsa” elképzelést tükröz, és talán azt is felvethetjük, mindez a történések későbbi nyilvánosságra hozatala érdekében történt í­gy.



További források

William Cooper a Haditengerészeti Hí­rszerzésnél dolgozott parancsnoki beosztásban 1970 és 1973 között. Ezalatt az idő alatt számos titkos dokumentumhoz férhetett hozzá, hogy megalapozott döntéseket hozhasson. Emlékirataiban visszautal arra, 1953-ban csillagászok tekintélyes méretű, a Föld felé tartó objektumokat fedeztek fel. Ezekről később kiderült, nem aszteroidák, hanem űrhajók. A Sigma Project keretében rádiójelzéseiket is sikerült elfogni. Amikor az objektumok elérték a Földet, az Egyenlí­tő felett húzódó igen magas körpályára álltak. A Plato Project keretében dolgozták ki számukra a leszállási paramétereket. E program emellett a kapcsolatfelvételre irányuló törekvéseket is tartalmazta. Az idegenek a nukleáris fegyverarzenál teljes megsemmisí­tését követelték, elsődleges tárgyalási feltételként. Megtagadták a technológia-cserét, mivel – szerintük – úgyis egymás elpusztí­tására használnánk. íllí­tásuk szerint az önmegsemmisí­tés felé haladunk, abba kellene hagynunk egymás legyilkolását, a Föld szennyezését és ásványkincsinek kifosztását, és meg kellene tanulnunk harmóniában élni. Inkább a spirituális, mint a technikai fejlődést erőltették.





Philip Corso



A találkozó mégis létrejött. Ezt állí­tja annak az egykori haditengerészeti parancsnoknak a fia is, aki szerint apja egyik résztvevője volt annak a bizonyos első találkozónak 1954. február 20-21-én. Charles L. Suggs nyugalmazott Haditengerészeti tiszt apja, Charles L Suggs (1909-1987) Haditengerészeti parancsnok, megosztotta fiával élményét és leí­rást adott a találkozón részt vett idegen fajról. Eszerint: „Két, fehérhajú, északi tí­pusú, azaz fehér bőrű, kék szemű és szí­ntelen ajkú idegennel találkozott.” Egy 1991-es riport alkalmával a fiú részletesen elmesélte a találkozó pontos menetét is.

Az eseményekre további igazolást ad a hí­res Lear Jet megalkotója, William Lear, egykori Lockheed L-1011 kapitány, aki több, mint 150 különböző kí­sérleti repülőgéppel repült és 18 sebességi rekordot állí­tott fel 1960 és 1980 között. CIA gépeket is vezetett, í­gy került közeli ismeretségbe a CIA akkori igazgatójával, William Colbyval. Az ő állí­tása szerint: „1954-ben Eisenhover Elnök találkozott a földönkí­vüliek egy másik fajának tagjaival a Muroc – ma Edwards - támaszponton, akik felajánlották, segí­tenek nekünk megszabadulni a szürkéktől, ám Eisenhover visszautasí­totta ajánlatukat, mert semmiféle technológiát nem kí­náltak ezért cserébe.”

Talán még egy hiteles forrást érdemes megemlí­teni, Robert Dean, aki katonai pályája során a legkülönbözőbb területeken töltött be parancsnoki posztot, szintén hozzáféréssel rendelkezett szigorúan titkos dokumentumokhoz. Ő is különböző idegen fajokról í­r, illetve a velük való magas szintű találkozásokról.





Az Edwards Légibázis



Az idegenekkel kötött 1954-es megállapodás részletei

A február 20-21-i találkozó tehát sikertelen volt, az Elnök visszautasí­totta az idegenek ajánlatát. 1954 vége felé, a Föld körüli pályán tartózkodó nagyorrú szürkékkel mégis sikerült egyezményt kötni. Ők, állí­tásuk szerint, az Orion csillagképben található Betelgeuze nevű vörös óriás egyik bolygójáról érkeztek. íllí­tásuk szerint otthonuk haldoklik, és valamikor, a pontosabban meg nem határozható jövőben, alkalmatlanná válik az életre.





William Colby



Ezzel az idegen fajjal való találkozókra a Holloman Légibázison került sor, új Mexikóban. Velük kötötték meg aztán azt a bizonyos egyezményt. Ez kimondja: az idegenek nem avatkoznak bele belső ügyeinkbe és mi sem az övéikbe. A Földön való jelenlétüket titokban tartjuk. Ellátnak minket fejlett technológiával és elősegí­tik technikai fejlődésünket. Nem kötnek egyezményt egyetlen másik földi nemzettel sem. íltaluk kiválasztott – korlátozott számú - embereken orvosi és élettani vizsgálatokat végezhetnek, figyelemmel kí­sérhetik fejlődésüket, azzal a kikötéssel, hogy semmiféle kárt nem okozhatnak az embereknek e vizsgálatok során, vissza kell őket vinni „eltérí­tésük” helyére és törölni memóriájukat. Emellett, az idegenek saját tevékenységükről tájékoztatják a Majestic 12 csoportot.

Az itt felvázolt szerződésbeli pontok létét megerősí­ti Phil Schnider geológus, Don Philips egykori Légierő alkalmazott, és Philip Corso, aki Eisenhover Elnök Nemzetbiztonsági Tanácsának tagja volt. Ő a megállapodás olyan pontjairól is emlí­tést tesz, mely az emberiség számára kifejezetten hátrányos .

Ha valóban létezik ilyesfajta szerződés, több aggályos kérdést is felvet: vajon az USA miként ruházhatta fel olyan jogokkal saját magát, melyekre senki sem hatalmazta fel őket? Miként „dobhatják oda” embertársaikat idegenek által végrehajtott vizsgálatok céljára? Hogyan formálhatnak kizárólagos jogot bizonyos technológiai ismeretekre? í‰s végül: mi a céljuk mindezzel, miközben a Földünk éghajlata, légköre, élővilága, stb. a teljes összeomlás felé halad?....





UFO a Holloman Légibázis felett



Forrás:

Michael Salla: Eisenhoever and ETs

Vissza az elejére
nordi
p aug 13 2010, 12:20
a ' r e b e l l i s

Regisztrált tag #4
Regisztrált: h jan 11 2010, 02:14
Üzenetek: 960
kösz, hogy feltetted, mert benne van az én véleményem amit egy rakás topikban próbálok kinyögni
magamból, itt tiszta és érthetö:

..." Ha valóban létezik ilyesfajta szerződés, több aggályos kérdést is felvet: vajon az USA miként ruházhatta fel olyan jogokkal saját magát, melyekre senki sem hatalmazta fel őket? Miként „dobhatják oda” embertársaikat idegenek által végrehajtott vizsgálatok céljára? Hogyan formálhatnak kizárólagos jogot bizonyos technológiai ismeretekre? í‰s végül: mi a céljuk mindezzel, miközben a Földünk éghajlata, légköre, élővilága, stb. a teljes összeomlás felé halad?...."

annyit még hozzátennék, mi van ha a felek nem tartják be,pl. a szürkék nem adják át a modern technikát (nézz meg egy százéves robbanómotrot, és a mai "modern" autók motorját, alig van különbség)

[ Módosítva p aug 13 2010, 12:22 ]
Vissza az elejére
Fox Mulder
szo aug 14 2010, 12:06
Regisztrált tag #19
Regisztrált: cs máj 13 2010, 01:25
Üzenetek: 103
Ugyan kérem, ne álszenteskedjünk! Mindannyian tudjuk, hogy mindez a hatalomról szól és ez í­gy megy már ősidők óta. Gondoljunk a Római birodalomra, Nagy Sándorra stb. de nem fogom felsorolni a történelmet.
"Miként „dobhatják oda” embertársaikat idegenek által végrehajtott vizsgálatok céljára?" Falra mászok az ilyen kérdésektől, de komolyan. A szavak játékával próbálják hiteltelenné tenni az egész ufó kérdést és ez felháborí­t. Egy cseppet gondolkodjunk. Mennyi embert gyilkoltak meg az inkvizí­ció alatt? Tették persze mindezt Isten szent nevében! Hitler hány millió ember végeztetett ki, zsidókat, cigányokat, négereket stb? Na és Sztálin? Az ilyen erkölcsi kérdések minden évben, minden nap megállják a helyüket. Miért csodálkozunk azon vagy miért elfogadhatatlan, hogy az USA eladta az állampolgárait? Sokat csak sejtünk, de sokról tudunk, hogy milyen embertelen kí­sérleteknek vetették alá az állampolgárokat és ez kivétel nélkül igaz szinte az összes államra. "Háborút úgy nyerhetsz, ha a legaljasabb módon harcolsz!"
A kizárólagos jog a technológiai ismeretekre is a hatalomból ered. Joggal érezhette magát az USA a II.világháború után a legfejlettebb államnak, ráadásul náluk volt az atombomba, erre még pluszként hatott, hogy egy fejlett idegen civilizáció is őket keresi meg, vajon miért? Gondolj bele, mekkora lehetett az egyébként amúgy sem éppen kicsi egójuk! Lehet, hogy a szürkék megkeresték a Szovjeteket is? Elképzelhető, erről nem tudni semmit, de minimum két okuk is volt, hogy az USA-t válasszák. Az egyik a már emlí­tett világhatalmi pozí­ció, atommal a kezében, a másik pedig inkább politikai jellegű, ez pedig az ellenőrzésen alapul. Az egyéb titkosszolgálati szervek sokkal jobban tudták ellenőrizni az állampolgárokat mint Amerika, ebből adódóan hamarabb kiderült volna a turpisság. Az pedig volt, és itt meg kell erősí­tsem Nordi véleményét, miszerint alig kaptunk technikai segí­tséget. Morzsákat csöpögtettek csak a kormánynak, olyannyira, hogy a részleges és apró információk feldolgozása és kipróbálása közben sokan meg is haltak, és itt az ufó meghajtásra gondolok. Az évek teltek és szinte semmi eredménye nem volt,alig-alig tudott felemelkedni az ember által vezetett "ufó". A szürkék tevékenysége viszont koordinálatlanná vált, tömegesen vittek el embereket akik ráadásul emlékeztek is hogy valami történik velük. A szerződés gyakorlatilag fel lett rúgva, ki lett használva az emberi naí­vság. Itt megjegyezném, hogy a korábban emlí­tett szovjet, szigorúbb állampolgári ellenőrzés végett az idegenek az oroszoknál nem tudták volna évekig húzni ezt a szintű átverést. Az USA addig-addig kí­sérletezett a repüléssel, mí­gnem egyszer sikerült egy hosszabb utat megtenni, de ez is kudarcba fulladt, lezuhant a gép. Ez egy kritikus pont volt. Ezt az eseményt Kecksburgi esetként jegyzi az ufológia. Rengetegen számoltak be ufó észlelésről az emberek, csak ugye azt nem tudhatták, hogy a katonaság emberei vezetik a gépet. Persze mindezt felvállalni nem tehette a drága kormányzat, hiszen akkor kiderül a rengeteg turpisság, í­gy maradt minden a régi mederben, azaz majdnem minden. A kormányzat stratégiát váltott. Ekkor már voltak kapcsolatai pozití­v földönkí­vüliekkel is és olyan eszközt kerestek, hogy valamilyen szinten tájékoztatni kell az emberiséget, de úgy, hogy a lepel azért ne hulljon le. A kiszivárogtatást választották, apró morzsákat szórtak szerte szét úgy, hogy az egész ufó história üljön meg az emberek között és amikor eljön az elszámolás ideje, már nem lesz semmi meglepő. A mai napig ez művelik. Ilyen kiszivárogtató a neves kutató Stanton Friedman, aki gyakorlatilag kormányalkalmazott és semmi köze az ufókutatáshoz.
í‰s a végére egy hajmeresztő elméletet szeretnék felvázolni. Az elmélet arról szól, hogy nem is volt hidegháború. Kezdeném a legvégéről. Valamikor a hetvenes évek elején-közepén, Ronald Reagan bejelenti, hogy a világűrből érkező, a földet fenyegető veszély esetén közösen lépnek fel a szovjetekkel! Már ez önmagában is érdekes. Milyen fenyegetésre gondolhatott? Aszteroidára? Na neee? Annak lehetősége, hogy két szuperhatalom egyezséget kössön - már jóval korábban, mint a bejelentés dátuma - két okra vezethető vissza. 1:világméretű katasztrófa, 2:közös ellenség. Azt kell mondjam, hogy bizony adva volt mindkettő. A globális klí­maváltozásról és annak hatásairól a földre nézve már régen tudtak, és ki is dolgoztak három lehetséges tervet. Hozzáteszem, hogy a klí­maváltozás katasztrofális idejét 100 évre vagy többre becsülték. 1.megpróbálják helyrehozni - technikai tudás hiányában és annak lehetőségeként, hogy csak rontanak a helyzeten, elvetették ezt az ötletet. 2.föld alatti bázisokat létrehozni, ahol az emberiség egy része megmenekülhet - gyakorlatilag nem oldja meg a problémát és mi a biztosí­ték, hogy valóban túléli az emberiség a föld alatt. 3.az emberiség -persze a kiválasztottak- átköltöztetése más bolygó(k)ra, a tervben a Hold és a Mars szerepelt. Az utóbbit nevezik 3-as Alternatí­vának és el is kezdtek ezen dolgozni a szovjetekkel dolgozni, karöltve. Van olyan információ, miszerint 1962-ben sikerült nekik leszállást végezni a Marson. A youtubon megtekinthető és természetesen kritizálható a valóságtartalma, de maga az elv az Alternatí­vákról tényeken alapul és í­gy magyarázatot kapunk egy jóval korábbi USA-SZovjet megállapodásról. Az idegenek kérdése pedig a fentebb vázolt események alapján szinte adott. A későbbiekben pedig már érdekek is vezérelték őket, hiszen Amerika tisztában volt azzal, hogy nem Gagarin az első űrhajós, a szovjetek pedig azzal, hogy nem úgy történt a holdra szállás, mint ahogy nekünk tálalták, mert a holdon már 1957-ben jártak. Tudom merész kijelentések ezek, de sok apró dolgok ezeket támasztják alá. Na és ugye a pénz. A hidegháború látszatának fenntartásával rengeteg pénzhez jutottak, amiből finanszí­rozhatták a titkos kí­sérleteiket. Ezeket a dolgokat nem azért í­rtam le, hogy elhiggyétek, hanem hogy tudjátok.
Vissza az elejére
nordi
v szept 05 2010, 09:57
a ' r e b e l l i s

Regisztrált tag #4
Regisztrált: h jan 11 2010, 02:14
Üzenetek: 960
..........Tudom merész kijelentések ezek, de sok apró dolgok ezeket támasztják alá. Na és ugye a pénz. A hidegháború látszatának fenntartásával rengeteg pénzhez jutottak, amiből finanszí­rozhatták a titkos kí­sérleteiket. Ezeket a dolgokat nem azért í­rtam le, hogy elhiggyétek, hanem hogy tudjátok...."


.......itt nem a kijelentések merészségével van a baj, hanem, hogy reális dolgokkal, Hitler és Sztálin népirtását véve alapul, próbálunk alátámasztani egy (söt több) összeesküvés elméletet. Természetesen többnek is van némi igazságtartalma, pl a szürkék nem adtak át technikákat, nem tartották be az eltéritésekkel kapcsolatos egyezséget ( de könyörgöm, miért kellett volna betartaniuk?, és miért kellett volna egyezkedniük?) ha már felvettük a kapcsolatot a pozitiv földökivüliekkel, akkor azok miért nem segitenek kitakaritani a szürkéket?

a másik dolog a klimaváltozás elmélete amit odadobtak a népnek ,hogy rágódjanak rajta, (ua. mint a H1N1 virus, csak átverés) hisz az USA már kb 10 éve tudja hogy a klimaváltozáshoz a földi technológia fejlödésének semmi köze...a széndioxid kibocsájtás meg az Eu.-s kóták egy nagy szivatás, egy gumicsont mert a természet automatikusan szabályozza ezt a dolgot.....ha ez nem igy volna akkor már a klimaváltozás katasztrófális méreteket öltött volna.....


[ Módosítva v szept 05 2010, 10:05 ]
Vissza az elejére
 

Ugrás:     Vissza az elejére

Téma átvétele: rss 0.92 Téma átvétele: rss 2.0 Téma átvétele: RDF
Powered by e107 Forum System