+ A | - a | Visszaállít
2010. okt.
20
  Mindannyian indigógyermekek vagyunk - aztán felnövünk
Kategória: Ezotéria és hasonlók - Közzétette: Ernő
Bár az indigó-jelenség mára már kissé elcsépelt témának számí­t, mégis érdemes minden szülőnek elolvasni tényfeltáró cikkünket, mely számos tévképzettől mentesí­t minket. Emellett az is kiderül, hogy kezdetben minden gyermek indigó, ám csak nagyon kevesen maradnak azok!

- Gyakran hí­vnak lelkes szülők, hogy nézzem meg a gyermeküket, mert erős a gyanú, hogy csemetéjük igazi indigó – mondja Bognár Tas auraszakértő. - Jogos a feltételezésük, hiszen szinte minden indigókra jellemző jelenség elmondható kedvencükről. Mint kétgyermekes auralátó családapa, pontosan tudom, milyen helyzetben vannak gyermekes „sorstársaim”, megértem lelkesedésüket, de általában kettős választ vagyok kénytelen adni: igen, biztosan indigó a gyermek, de nagy valószí­nűséggel nem marad az egész életében. Hiszen mindenki indigóként éli le első néhány évét, de a társadalomnak csak 1-2 ezreléke marad indigó felnőtt.

Ennek némileg ellentmond Lee Caroll "Indigó gyerekek" c. könyve, mely szerint 1973 után az újszülöttek többsége újgenerációs, Föld-megmentő indigóként csöppen ide.
Teljesen megcáfolni nem tudom, hiszen lehet, hogy mindannyian az észak-amerikai földrészre születtek, de Magyarország esetében biztosan állí­thatom, hogy rendkí­vül ritka a pubertás kor utáni indigó.
Természetesen ez nem csak Magyarországra jellemző, hiszen ízsiában éltem öt évet hét országban, Európában is jártam hat országban, és mindenhol ugyanaz az indigó-helyzet, mint Magyarországon: rendkí­vül ritka jelenség.

Mindezektől függetlenül szükséges megemlí­teni, hogy mivel minden gyermek indigó, ezért nagyon fontos lenne őket az indigóknak megfelelően szeretni, nevelni, kezelni: partnerként, bölcsként, angyalként, világmegváltóként! Valóban minden gyermek rendelkezik az indigók rálátásával, bölcs kritikájával, angyali szeretetével, és ha partnerként kezeljük őket, akkor valóban nagyon sokat tanulhatunk tőlük, és ők is tőlünk. í‰s mivel ez a korszak, a „legszebb évek” általában csak rövid ideig tart, mindannyiunk számára fontos lenne a gyermekünkre való ráhangolódás, együttlét, szeretet, tisztelet és tolerancia.

Az igazi indigókról

A mellékelt sorozat egy indigó felnőttről készült, aki a Japánból származó reiki tí­pusú kézrátételes gyógyászattal kezelte magát mindössze 15 percig (ezért látszik a középső képen a kezelés közben zöldes, gyógyí­tó energia).
Az indigók általában alternatí­v, fejlettebb hozzáállással viszonyulnak elavult sémáinkhoz. Számukra teljesen természetes, hogy energiával gyógyí­tanak, felsőbb entitásokkal kommunikálnak, alternatí­v energiákat kutatnak, őszinteségről és szeretetről beszélnek. Ezzel viszik előbbre a világot minden szinten: a gének tudattal való átprogramozásától kezdve az egyén és a társadalom minden aspektusán keresztül a kozmikus változásokig. Emiatt azokkal a kapcsolatokkal általában konfliktusba keverednek (szülők, tanárok, barátok, stb.), melyek tudtukon kí­vül még a régi sémákhoz ragaszkodva próbálják a változó világ fejlődését visszatartani. Tehát az előző mondat az indigóknak is szól: az indigók környezete nem tudja a régi sémákhoz való ragaszkodása közben, hogy mit csinál valójában. Ha tudják is, akkor pedig nagyon nehezen válnak meg tőle.

Az indigók feladata a harmónia megtartása érdekében az, hogy ezeket az új megoldásokat ne tüntetve, konfliktust generálva próbálják beépí­teni a régi társadalomba, hanem inkább saját életükön keresztül példamutatással értessék meg az új sémák létjogosultságát.

Tehát inkább iratkozzanak be jógára, ahova biciklivel mennek, hogy megmutassák a kocsiban és a tévé előtt ülő szülőknek, hogy mindezek valóban alkalmazhatóak, és jók.

Az indigók egyik gyengesége a kommunikáció

Bár alapvetően konfliktuskerülők, de nem igazán tudják diplomatikusan kezelni azokat a konfliktusokat, amelyek mély igazságérzetüket sértik. Egyetlen módon segí­thetünk ezen a problémán: ha meghallgatjuk őket, és partnerként elgondolkozunk azon, amit mondanak. Rendkí­vül intelligensek, í­gy a közös gondolkodással saját problémáinkon is segí­thetünk valószí­nűleg, de gyakran az indigók naiv, idealista ötleteit is segí­thetjük „földi” keretek közé terelni, hogy azok ténylegesen megvalósulhassanak. Nem ritka, hogy egy indigó nagyszabású ötletével előáll, amely alapjaiban tökéletes, de a gyakorlatban kivitelezhetetlen. Nekünk, „földieknek” a dolgunk, hogy megértsük a lényeget, és segí­tsük azt gyakorlatilag kivitelezhetővé alakí­tani.
Tehát a kulcsszavak az indigókkal való együttműködésben: szeretet, nyitottság, partneri viszony, tolerancia, őszinteség. Mindezek hiányában ahelyett, hogy tanulnánk tőlük, még rosszabbá fajulhat a helyzet: kezelhetetlenné válnak. Ilyenkor hiperaktivitásuk erősödik, kommunikációjuk negatí­v és antikommunikatí­v formát vesz fel, és elveszí­tjük a lehetőséget, hogy ritka kincset adhassanak a kezünkbe. Ehelyett csak problémát fognak okozni, önszántukon kí­vül.

Betegségre való hajlamuk nincs

Biológiai hajlamuk nincs egyetlen betegségre sem, mégis, nagyon könnyen tudnak tüneteket produkálni, például ha nem akarnak iskolába menni. Tudatuk igen erősen teremtő, főleg saját testük tekintetében, ezért ha valami miatt nem érzik jól magukat lelkileg/tudatilag, az pszichoszomatikusan azonnal meglátszik testükön is. ím azt állí­thatom, hogy az indigót legkönyebben – aurájától függetlenül – arról lehet felismerni, hogy nincs betegségre való hajlama. Természetesen átesik minden gyerekkori betegségen, de a későbbiekben semmi nem gátolja, hogy kivitelezze küldetését.

Azért itt meg kell emlí­tsek egy hozzá nem értő, nem auralátó szakbarbárt, akit auralátó kollégáim hasonlóképpen kinevettek a kezdetekben, majd elszörnyedtek, amikor őket is tömegesen keresték meg aggódó anyukák egy cikkre hivatkozva, hogy "az indigók tényleg betegek, és korán halnak?"

A cikket í­ró, ám az aurához és az indigó témához abszolút nem értő hölgy í­rásából kiderül, hogy éppen a régi sémákat folytató generációba tartozik, aki kijelenti, hogy az indigókat "figyeltetni" kell, és a legjobb, ha nem is szülünk ilyen gyerekeket! Kijelenti, hogy "nem zsenik az indigó szí­nű gyerekek" hanem betegek.
A szülő képtelen nevelni őket, mert formálhatatlan, fegyelmezhetetlen gyerekek. ezek a gyerekek betegek! Jó lenne - mint í­rja -, ha a társadalom "más formában, más intézményi keretek között taní­taná őket."

És a hölgy továbbmegy: "A megelőzéshez az kellene, hogy ne ilyen gyermekek szülessenek, hogy egészséges életvitelt folytassunk, és a pihenőidőt valóban pihenéssel töltsük el."

Remélem szülőtársaim elhiszik egy auralátó családapának, taní­tványainak és kollégáinak, hogy az indigók nem halnak korán, nincs betegségre való hajlamuk, de nagyon betegnek tűnhetnek egy kiöregedett generáció begyepesedett szemszögéből. Az indigók legalapvetőbb tulajdonsága, hogy betegségre való hajlamuk nincs, maximum tüneteket képesek produkálni a környezettel való konfliktusok kereszttüzében!

Az indigók küldetése

Nehéz dolguk van! Ha például egy indigó bemegy a templomba, és a tömeg álszentségén kiakadva rákapcsolódik a „közvetlenre”, majd a templomból kimenet megjegyzi, hogy „hangot hallottam, aki megértett, meghallgatott”, a közönség ugyanúgy aggat rá kényszerzubbonyt, ahogy Jézust szögelték fel egy darab deszkára.

Küldetésük, hogy mindazt az erőt és energiát, amit hordoznak, alkotó irányban használják fel, és ne rombolásra.
Mi szülők ebben segí­thetjük őket, hogy elfogadással és szeretettel a megfelelő irányba tereljük kreativitásukat.

Mivel érzékenyek az álszentségre, hazugságra, átlátnak az emberek szí­njátékán, hajlamosak mindenben a rosszat észrevenni és ettől szenvedni, dühöngeni, ám ha figyelemre találnak, óriási változásokat, gyógyí­tásokat képesek végrehajtani, ami mindannyiunk fejlődését eredményezheti!

És még valami fontos: nem lehet egy indigót nevelni, ha mi magunk nem fejlődünk vele párhuzamosan!

Egy indigó gondolatai az indigók küldetéséről:

„Szerintem az a küldetésünk, hogy javí­tsuk, gyógyí­tsuk az életet itt a Földön, hogy több szeretet legyen és igazság. Nagyon nem bí­rom, ha az emberek nem őszinték, ettől nagyon dühös tudok lenni, de már kezdem látni, hogy csak félnek az igazságtól!

Ha elég szeretet és elfogadás lenne itt a Földön, nem lenne annyi hazugság, nem kéne félni a főnökünktől, hogy megtudja, hogy véletlenül hibáztunk, vagy a tanártól, hogy nem csináltuk meg a házi feladatot. Mert ha tudjuk, hogy alapvetően odafigyelünk egymásra, akkor nyilvánvaló, hogy ezeket nem azért csináljuk, hogy szándékosan rosszat tegyünk, hanem mert annyi minden másra is oda kellet figyelni. Az is jó lenne, ha elfogadnák egymást az emberek olyannak, amilyenek, és nem kéne másnak mutatniuk magukat, mert mindenki különleges lenne, ha megmutathatna minden jót, ami benne van, és csinálhatná azt, ami neki boldogságot okoz.

Szerintem minden problémát és háborút meg lehetne előzni, ha az emberek megpróbálnák megérteni egymást. Azt hiszem, az még fontos, hogy végre észrevegyük: ez egy nagy ajándék, hogy itt lakhatunk a Földön, és vigyázni kéne rá, nem pedig felrobbantani magunk alatt!

/L.ZS./
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák