Az emberrel szinte egyidős az a vélekedés,miszerint a Föld belül üreges. Sok nép mitoszai és legendái tanúskodnak erről. Igy gondolták az eszkimók, a vikingek, a maják, az inkák és többi európai nép is. Európában már a XVII. Század óta folynak az elmélettel kapcsolatos viták az angol Edmon Halley jóvoltából.1672-ben kezdett foglalkozni a Föld mágnesességével. Komoly kutatást végzett részben más kutatók eredményeinek és saját utazásai során tett megfigyeléseinek felhasználásával.

Halley más jelenségre is felfigyelt:a kutatásait megelőző években történt iránytű leolvasásokból kiderült, hogy a hosszúsági fokokhoz képest az oldalirányú kitérés változott. Ennek alapján hihetetlen feltevést fogalmazott meg: lehetséges, hogy több mágneses pólus is étezik. Ebből a hipotézisből jutott arra a gondolatra, hogy a Föld szerkezetét voltaképpen egy külső burok és egy különálló belső mag alkotja. Ezeknek a koncentrikus geodioknak (föld-alakok) mindeggyike saját forgási tengellyel, valamint északi és déli sarkkal rendelkezik.

Ezek a tengelyek azonban egymáshoz képest kissé elhajlanak. Ha pedig feltételezzük, hogy forgási sebesség nem teljesen azonos, magyarázatot kapunk az í‰szaki-sark lassú elmozdulására, lévén hogy különböző pólusok mozgás közben igyekeztek össze kapcsolódni. Halley 1683-ban jutott erre a következtetésre. 1692-ben egy másik művet is közölt a földmágnesességéről, amelyben kifejtette, hogy a Földet két héj alkotja. A tanulmányban azt is leirja, hogy mintegy hétszáz évre van szükség ahhoz, hogy a külső héj forgásában egy egész kört veszitsen vagy nyerjen a belső maghoz képest, mig a mágneses változások megfigyelésére csak egy évszázad állt rendelkezésére. Véleménye szerint korai lett volna megfogalmazni bármilyen mennyiségű elméletet a jelenség kapcsán.

A nehézségek ellenére Halley egy sor kisérletet végzett, hogy kideritse, hogyan változik a mágneses erő a távolság függvényében. Nem jutott eredményre, a kérdést csak 1760-ban oldotta meg J.T. Mayer, aki kideritette hogy ezt a távolság négyzetének forditottja határozza meg. Miután azonban ez a hipotézis nem adhatott magyarázatot minden mágneses anomáliára, Halley további belső földeket tételezett fel a kinai dobozokhoz hasonló elv szerint. Ez utóbbi elképzeléshez oly mértékben ragaszkodott, hogy 1692-ben a londoni Royal Society előtt még a nagyságukról is határozott véleményt fejtett ki. Ezek a koncentrikus Földek szerinte a Vénuszhoz, Marshoz és a Merkúrhoz hasonló méretűek. Azt vetették ellene, hogyha ezek lakott földek, akkor lakóiknak fényre van szükségük. Halley erre azt válaszolta, hogy belső légkör nyilvánvalóan nincs hiján fénynek, és hogy a sarki fény az í‰szaki-sarkot takaró vékony kérgen átvilágitó, ragyogó fénynek köszönhető.

Nem sokkal Halley elméleteit a nagy svájci matematikus Leonhard Euler elevenitette fel. A sokoldalú tudós elvetette a Föld belsejében elhelyezkedő további bolygókról szóló elméletét, és helyette megfogalmazta azt az elképzelést, miszerint egyetlen nap szolágltatja a meleget és a fényt a földalatti civilizáció lakóinak. Euler és Halley nem maradt követők nélkül az üreges Föld elméletének megfogalmazásában.

Fontos eleme volt ennek a mí­tosznak, hogy úgy hitték, a hatalmas és bölcs földalatti nép tagjai néha előjöttek, hogy a mi világunkat járhassák. Hitler megszállott terve, hogy kiválasztott és tökéletes „északi” fajt tenyésszen ki, arra ment ki, hogy a germán emberek lehessenek az a kiválasztott faj, akiket majd érdemesnek tartanak arra, hogy közösülhessenek a földalatti szuperemberekkel, hősök, félistenek és tökéletes emberek új faját hozzák velük létre.
Meg aztán ott van ez a legenda… hogy a végső napokban sikerült megszökniük… í‰s az ebben hí­vők szerint a Szövetségesek felmérése szerint vagy kétezer német és olasz tudós is eltűnt, meg vagy egymilliónyi egyéb ember. Talán még mindig ott élnek a Föld mélyén?

/eoldal.hu/