+ A | - a | Visszaállít
2011. okt.
30
  Ez az első kí­sérlet augusztus vége óta - Fellőtték a Progressz teherűrhajót
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: fulldragon

A Moszkva melletti földi repülésirányí­tó központ közölte: sikeresen felbocsátották a világűrbe a Progressz M-13M orosz teherűrhajót vasárnap a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről.
Ez az első fellövés azóta, hogy augusztus végén leállí­tották a Szojuz hordozórakétákkal történő felbocsátásokat a Progressz M-12M teherűrhajó elvesztése miatt, amelyet a hordozórakéta meghibásodása okozott.


A Progressz M-13M több mint 2,6 tonna terhet szállí­t a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A teherűrhajó sikeres felbocsátása enyhí­ti az ISS jövőjével kapcsolatos aggodalmakat.

Az orosz teherűrhajók jelentik ugyanis az egyetlen szállí­tási lehetőséget az űrállomásra azóta, hogy az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) júliusban leállí­totta az űrsiklóprogramot.
A Progressz M13-M a tervek szerint november 2-án kapcsolódik össze az űrállomással.

A teherűrhajó több mint 2,6 tonna terhet - többek között élelmiszert, vizet, oxigént, üzemanyagot, különböző berendezéseket - szállí­t az űrállomásra.
Szintén feljuttatja az ISS-re az orosz tudósok által kifejlesztett Bí­bic-M mikroműholdat.

A Progressz M13-M elökészités közben

A légköri viharjelenségek tanulmányozására épí­tett szerkezet össztömege közel 40 kilogramm, a benne rejlő tudományos berendezésé pedig mindössze 12 kilogramm.

A Progressz M-13M-at, miután lekapcsolják majd az űrállomásról, a Földtől 480-500 kilométeres távolságba emelik, s ekkor "lövik ki" róla a mikroműholdat.

Az űrállomás személyzete az élelmiszerek között 13 kilogramm friss gyümölcsöt - almát, narancsot és grapefruitot - is kap, valamint 1,5 kilogramm vöröshagymát és fél kilogramm fokhagymát. A zöldséget és a gyümölcsöt olyan konténerekbe csomagolták, amelyekben hónapokon keresztül megőrizhetik frissességüket. Az orosz űrhajósok esetében változik az étrend: ezentúl tizenhat naponként kapják ugyanazt az ételt az eddigi nyolc helyett. Az orosz kozmonautákat két éve más étrend alapján táplálták, mint a többieket, s viszonylag egyhangú koszton éltek.


Az űrhajósok a családtagoktól és a pszichológusoktól is kapnak csomagokat, bennük csokoládét és aszalt gyümölcsöt, amelyek nem csupán az étrendet teszik változatosabbá, hanem az "égi lakók" hangulatát is javí­tják.

forrás:/ma.hu/

Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2011. okt.
30
  Ábrahám bölcsességei I. – Személyes energiánk irányí­tására a mindennapi életben
Kategória: Ezotéria és hasonlók - Közzétette: fulldragon
1. Soha, senkit nem taní­thatsz meg arra, hogy miként rezegjen, és nem is formálhatsz a képedre senkit, hogy úgy rezegjen, mint te. Nem az a feladatod, hogy megjaví­tsd őket: nem romlottak el. A Te feladatod, hogy válassz abból, ami neked a legjobban esik és szilárdí­tsd meg önmagadban annyira, hogy élvezetet és örömet adjon neked. Ahogy ezt teszed, egyensúlyba kerülsz a saját forrásod energiájával és egy lenyűgöző tapasztalatban lesz részed. Csak azt kell elkerülnöd, hogy a saját örömöd mások megéléseitől függjön, mert akkor mindig ebbe menekülsz majd.

2. Van, aki szerint nem törekedhetsz pénzszerzésre, mert a pénz iránti vágy nem spirituális, hanem materiális. De szeretnénk, ha emlékeznél arra, hogy egy nagyon is anyagi természetű világban élsz, ahol a lélek testesül meg. Nem tudod magadat elválasztani spirituális lényedtől, és amí­g testben vagy, a fizikai, anyagi világtól sem. Minden fizikai természetű dolog, ami a környezetedben lenyűgöz, valójában spirituális természetű.

3. Nem azon kell dolgoznod, hogy az önmagad számára természetes magas rezgésszinten légy, hiszen ez természetes a számodra. Ehelyett fel kell hagynod azzal, hogy olyan gondolatokat hordozol, amelyek leviszik a vibrációs szintedet. Ennek a titka, hogy többé nem irányí­tod olyan dolgokra a figyelmedet, amelyek megakadályozzák, hogy elengedd magad és harmóniában rezegj valódi önmagaddal.

4. Vannak, akik azt mondják, hogy ha egy kellemetlen dolgot elég sokáig csinálsz, idővel kellemessé válik. De mi nem ezt hirdetjük. Sokkal inkább az egyensúly megteremtésének, majd a cselekvésnek a hí­vei vagyunk. Mindig azt hirdetjük, hogy a félelemtől meg kell szabadulni; nem szeretnénk, hogy olyasmit végezz, ami félelmet kelt benned. Lehet, hogy a legkisebb (belső) ellenállás érdekében nem szabad lóra ülni. Az is lehet, hogy a legkisebb ellenállás érdekében csak másik lóra kell szállni – de a félelem miatt végül soha sem cselekszünk.

5. Ha azt látod, hogy valaki valamilyen szörnyűséget él meg, elkezdesz erőteljesen vágyni a helyzet megoldására, és annak a rezgései törnek elő belőled... Amikor csak a változtatásra összpontosí­tasz, máris jobban érzed magad. Ezzel annak az áramlatnak a részévé váltál, ami a megoldás egy darabja.

6. Egyáltalán mi a rossz? Rossz az, ami különbözik attól, amit én akarok. Ki dönti el, hogy mi a rossz? Jerry és Esther a tojómadarat figyelte, ahogy rendezgette a tojásokat a fészekben, amí­g a szomszéd macskája megette az egyik tojást. Eszter azt mondta: 'rossz macska'! A macska azt mondta: 'jó kismadár'!

7. Ha az emelkedettségre, a bőségre vagy a jólétre gondolsz, feltöltődsz pozití­v érzelmekkel. Ebben az érzésben úgy megbí­zhatsz, mint egy iránytűben, ami mutatja, hogy az adott dolog (ami a valóságban mindig két dolgot jelent) melyik oldalán állsz. Legyen szó pénzbőségről, vagy a pénz hiányáról, az egészségről, vagy annak hiányáról, egy társról, illetve annak hiányáról - amikor jó érzéseid vannak, mindig akkor vagy abban a állapotban, hogy bevonzod, amit akarsz.

8. Nem az évekről, a korról, vagy a fiatalságról van szó, hanem a lejtőn való megindulásról. A hanyatlás az összhang meglétéről, vagy hiányáról szól. A lejtőn való megindulás attól függ, hogy a jelen pillanatban az elágazás melyik ágán indulsz? Most melyik úton induljak? Most melyik úton induljak? Erről szól ez az egész.

9. Van a gondolat, a formát öltött gondolat és a testet öltött, megjelení­tett gondolat. A megjelení­tést mindig az adott személy nézőpontja alakí­tja. Az a tér-idő valóság tehát, amit észlelünk, nem más, mint vibrációs értelmezés. Igy az a gondolati forma, amely az emberre vonatkozik, egy tágabb perspektí­vából származik és folyamatosan fejlődik minden tapasztalás által, amit az emberek itt, a bolygón megtapasztalnak. Amit mi embernek vagy humán lénynek látunk, az valójában vibrációs értelmezés. Nos, a majmoktól származik-e az ember? Nem, az ember egészen más elképzelést takar. Akkor hát hogyan alkalmazható ide az evolúció elmélete? Mi azt mondjuk, hogy mivel minden faj gondolati formája, illetve a megélt tapasztalatai szerint ölt testet, a létezésük eszméje terjeszkedik. A terjeszkedést a gondolat legmesszebb ható kitörései végzik és ezt támogatja a Forrás energiája, ami mindenhol ott van, ahol a gondolat.

10. A fizikai tapasztalás a gondolat élenjáró, legmesszebbre kiható szí­ntere, a gondolat legtávolabbra törő kiterjedése. Nem a kezdőpontnál állsz, hanem itt, az áttörés legelső frontján és megéled a gondolataid megjelení­tését. Ahogy megtapasztalod ennek a manifesztálódásnak az ellentmondásait, új vágyakkal állsz elő, amelyek behí­vják az Életerőt.

11. A világ minden vallásának, amiből egyébként sokkal több van, mint amennyiről tudomásod van, megvan a lehetősége a tökéletes kiteljesedésre. Amikor azonban azt gondolod,hogy be kell bizonyí­tanod, hogy a tied az egyetlen igazság "és ítélkezően szegülsz másokkal szembe" elválasztod magad a Kapcsolatodtól, amelyet az í­télkezésed előtt megtaláltál a vallásodban.

12. Nincs jobb annál, mint egy boldog helyre kerülni, bevonzani egy boldog embert és boldogan élni vele az idők végezetéig, ahelyett, hogy egy negatí­v helyen egy negatí­v ember társaságában próbálsz a boldogságra törekedni.

13. Abban a demokráciában, amiben élsz, a társadalom nagy része ugyanolyan kötöttségeket él meg, mint más fennállómásféle rendszerek lakosai. A kötöttségek ugyanis nem a kormányzat jellegétől függenek, hanem attól, hogy az egyén mennyire kapcsolódik olyan rezgéshez, amelyek megakadályozzák a jólét áramlását.

14. Az életben elért siker mércéje nem a megszerezhető javak. Nem a pénz, vagy a vagyon. Hanem a megélt boldogság mértéke.

15. Nem létezik a rossz, vagy a jó, a betegség, vagy az egészség áramlata. Csakis a Jólét áramlata létezik. A kérdés, amit fel kell tenned magadnak, nem más, mint hogy 'Ebben a pillanatban beengedem-e a jólétet a világomba, vagy sem? Megengedem, hogy ide jöjjön, vagy sem?'.

16. A megengedés művészetét gyakoroljuk. Ez azt jelenti, hogy alapnak a legjobb érzést kiváltó gondolatot vesszük, nem pedig a legigazibb, vagy a leginkább valódinak tűnő gondolatot. Ha kimondod, ahogy épp bejön, az szembesí­t azzal, hogy hányadán állsz magaddal: 'A francba is, elmondom úgy, ahogy van. Azért úgy mondom, ahogy van, mert mindenki azt akarja, hogy azt mondjam, ahogy van.' Mondd úgy, ahogy van, ha szereted, ahogy van. De ha nem szereted, ahogy van, akkor ne úgy mondd, ahogy van – hanem úgy mondd, ahogy szeretnéd, hogy legyen. Ha elég sokáig mondod úgy, ahogy szeretnéd, hogy legyen, akkor elkezded úgy érezni, ahogy akarod, hogy legyen. És ha úgy érzed, ahogy akarod, hogy legyen, akkor úgy is lesz, ahogy akarod.

17. Az Univerzum nem büntet és nem ajándékoz. Az Univerzum válaszol arra a rezgésre, amit kibocsátasz. Minél örömtelibb vagy, annál tökéletesebb bőség áraszt el - te választod meg ennek a bőségnek a mikéntjét.

18. Nem koncentrálhatunk valakinek a gyengeségeire annak érdekében, hogy a felszí­nre hozzuk az erősségeit. Ha azt szeretnéd, hogy jó érzés árasszon el, ne arra gondolj, hogy ők szerinted mit csinálnak rosszul. Ehelyett azt kell sugároznod, ami téged boldoggá tesz, amikor sugárzol magadból. Ha ezt teszed, képes leszel jeleket küldeni, ami segí­ti őket, hogy újra kapcsolatot teremtsenek önmagukkal.



19. Azokat a dolgokat keresd, amiket ebben a pillanatban nagyra értékelsz. Ettől olyan állapotba kerülsz, amikor mindent megengedsz magadnak, akkor is, ha még nem tudott testet ölteni a vágyad. 'Sokan vannak olyanok most is, akik azt az álmot tapasztalják meg, amit én is szeretnék, akik egykor ott voltak ahol most én tartok. Rajta vagyok az utamon. Semmi sem hibádzik. Minden kibontakozik a maga tökéletességében. Itt vagyok tökéletes, ahol vagyok, és afelé tartok, ami még tökéletesebben kielégí­ti minden vágyam.' Ez az a hozzáállás, ami megengedi a kiteljesedést.

20. Ha valami letaglóz, az azért van, mert nem akaródzik azon a fordulatszámon pörögni, amit Te magad kértél az Univerzumtól. Az Univerzum válaszolt a kérésedre. Te egyszerűen még nem állsz készen arra, hogy befogadd.

forrás:/sewaja/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2011. okt.
30
  Lekapcsolták a Progresst az űrállomásról
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: fulldragon
Lekapcsolták a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) szombaton a Progressz M-10M teherűrhajót, s azt a Föld légkörébe irányí­tva megsemmisí­tik - közölte az orosz űrprogram Moszkva melletti repülésirányí­tó központja.

Az űrhajót, amelyet az utóbbi időben az űrállomás hulladékaival töltöttek fel, a közlés szerint közép-európai idő szerint 11:04-kor kapcsolták le a Föld körül keringő ISS-ről.

Maradványai mintegy négy óra elteltével a Csendes-óceánba zuhannak, az óceán déli részének előre kijelölt térségébe.

A Progress M-10M űrhajót fél éve, április 27-én bocsátották fel a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről, két és fél tonna hasznos teherrel, amelyben az űrállomás üzemanyag- és élelmiszer-utánpótlása mellett tudományos berendezések is voltak.

Az eredeti tervek szerint már augusztus végén, a váltásként felküldött Progress M-12M érkezése előtt meg akartak válni tőle, ez utóbbi teherűrhajó azonban a hordozórakéta harmadik fokozatának hibája miatt megsemmisült, í­gy a Progress M-10M még két hónapig az űrállomáson maradt - szemétgyűjtőként.

Azóta az ISS három orosz kozmonautája, Andrej Boriszenko, Alekszandr Szamokutyajev és Szergej Volkov még több mint egy tonna hulladékot és kiszolgált berendezést rakodott be az űrhajó rakterébe.
Boriszenko és Szamokutyajev, valamint az amerikai Ronald Garan szeptember 16-án visszatért a Földre.
Az ISS-en Volkov mellett még Michael Fossum amerikai és Furukava Szatosi japán fedélzeti mérnökök dolgoznak jelenleg.

forrás:/inforadio/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2011. okt.
30
  A belső órák összhangját zavarhatja meg az óraátállí­tás
Kategória: Életmód - Közzétette: fulldragon
A szervezet központi órája mellett számos szervnek, sejtnek van saját belső ritmusa. A tökéletes működéshez e perifériális óráknak szinkronban kell működniük a mesterórával. í“raátállí­táskor, többórás időeltolódáskor, váltott műszak során ez az összhang borulhat fel.

"Biológiai óránk működési mechanizmusát elég jól ismerjük. Tudjuk, hogy a központja, azaz mesterórája az agy úgynevezett szuprakiazmatikus magja.

Ma már az is ismert, hogy sok sejtnek és szervnek szintén van belső órája, azaz meghatározott napi működési ritmusa. ím hogy a központi óra és a perifériás belső órák között pontosan hogyan alakul ki az összhang, arról egyelőre nem sokat tudunk" - mondja Détári László, az ELTE í‰lettani és Neurobiológiai Tanszékének vezetője.

Détári korábban holland együttműködésben patkányokon vizsgálta a szuprakiazmatikus mag működését. Kutatásaik során elsőként szolgáltattak adatokat a mesteróra sejtjeinek hosszú távú, több napos működéséről és fényimpulzusokra adott válaszairól szabadon mozgó állatokban. A Nature Neuroscience folyóiratban közölt cikkükben azt is leí­rták, hogy a biológiai óra által szabályozott alvás-ébrenléti ciklus visszahat az óra sejtjeinek működésére.

így működik a belső központi óra

A szuprakiazmatikus mag az agyalapon, az agy középvonalában található. Rizsszem nagyságú, páros sejtcsoport. Közvetlenül a látóideg felett helyezkedik el, és az ebből leágazó rostok útján folyamatosan információt kap a fény és a sötét váltakozásáról.

"Biológiai óránknak azonban a fény és sötét váltakozásáról tudósí­tó külső információk nélkül is van egy meghatározott napi ritmusa. íllandó körülmények közé helyezett embereken, például űrhajósokon, sarkkutatókon végzett megfigyelésekből tudjuk, hogy ez a belső, úgynevezett szabadonfutó napi ritmus közel 25 órás. Mivel azonban normális körülmények között a belső ritmus szinkronizálódik a külső fényviszonyokhoz, biológiai óránk periódusideje 24 órásra rövidül, azaz megegyezik a Föld tengely körüli forgásának idejével" - magyarázza Détári.

A fény-sötét váltakozás kiemelt szinkronizáló szerepe magyarázza, hogy a vakok többségében, ahol csak a társas kapcsolatok jelentik a szinkronizáló erőt, a napi ritmusok egy része szabadonfutóvá válik, és periódusideje eltér a 24 órától.

Több mellékóra is ketyeg a szervezetünkben

A szuprakiazmatikus magban működő mesteróra mellett számos szervünk, í­gy a tüdő, a máj, a hasnyálmirigy, a vese, a lép, a csecsemőmirigy is rendelkezik saját belső órával. Ezek működésének összehangolását a mesteróra által szabályozott magatartási és a hormonális ritmusok biztosí­tják.

"így például az emésztőenzimek és a táplálkozással kapcsolatos hormonok már - a megszokott időpontban megkezdett - étkezés előtt elkezdenek termelődni a gyomorban és a hasnyálmirigyben. Ezért is érdemes az étkezéseinkben a ritmikusságot fenntartani, és minden nap ugyanabban az időpontban étkezni" - mondja Détári.

Időeltolódáskor, váltott műszakban a különféle órák nincsenek szinkronban

"Egyórányi időeltolódás, például óraátállí­táskor nagyon kevés, a szervezet alig érzi meg, persze az életkorral az alkalmazkodás képessége is romlik, í­gy időskorban a szervezet már kicsit lassabban áll át. Egy három vagy több órás időeltolódás hatását viszont már mindenki egyértelműen megérzi, ilyenkor ugyanis az egyes élettani folyamatokat szabályozó belső órák ritmusa különböző sebességgel áll át az új fény-sötétség viszonyokra. Ez rossz közérzetet, fáradtságot, figyelemzavart eredményez" - mondja Détári László.

Ugyanez a probléma a váltott műszakkal is. "Elméletben a szervezetet rá lehetne venni, hogy megfordí­tsa a biológiai óráját. A szociális hatások, a társas kapcsolatok, az átálláshoz rendelkezésre álló rövid idő miatt azonban ez mégsem történik meg tökéletesen az éjszakai műszakban dolgozóknál, ezért a különféle órák szinkronizációja sem lesz tökéletes" - mondja a kutató. Az emiatt kialakuló alacsonyabb teljesí­tőképesség következményeképpen az éjszakai műszakok során több a baleset és a selejtes termék.

A biológiai óra befolyásolja a testhőmérséklet napi alakulását is

A szuprakiazmatikus mag a hormonális és idegi szabályozást összehangoló hipotalamusz nevű agyterület része. A biológiai óra í­gy a hormonális rendszer és a magatartás szabályozásán keresztül befolyásolni tudja legtöbb szervrendszerünk működését. Az információ továbbí­tásában fontos szerepe van többek között a tobozmirigy által termelt melatonin nevű anyagnak, amely más hatások mellett az alvást serkenti, valamint a mellékvesében szintetizálódó kortizolnak, amelyet az ébrenlét hormonjának is neveznek.

A szervezet biológiai órája befolyásolja a napi testhőmérséklet-változást is. Ismert, hogy a testhőmérséklet napi minimális és maximális értéke között akár egy Celsius-fok különbség is lehet. Kora hajnalban a legalacsonyabb, késő délután a legmagasabb az értéke. Utóbbi jól megfigyelhető lázas betegségek kialakulása esetén. A maghőmérséklet ciklikus változása módosí­tja a sejtek, ezen keresztül a szövetek és a szervek működését, és alapvetően befolyásolja testi és szellemi teljesí­tőképességünket. Nem véletlen, hogy a terroristák és bűnözők elleni rajtaütéseket a hatóságok gyakran a hajnali órákra tervezik, amikor az emberi teljesí­tőképesség a minimumon van.

forrás:/origo/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák