2012. máj.
09
09
Kategória: Gondolatok, meglátások - Közzétette: fulldragon
beküldte:Vicus
Ezt a kérdést sokan fel sem teszik maguknak, holott egy alapvető dilemmáról szól. Vajon megismerhető-e a világ? Vagy a végső valóság feltárása eleve lehetetlen vállalkozás? Van-e a tudománynak válasza arra, hogy hogyan keletkezett az élet?
Mennyiben lehet és szabad a „véletlenre†alapozni egy lételméleti modellt? Muszáj a tudománynak és a többi megismerési módnak hiteltelenítenie egymást, vagy át lehet hidalni a különféle nézetrendszereket?
Szögezzük le mindjárt az elején, hogy az ember megismerési határai nagyon is végesek. Ezért minden, a világra vonatkozó elmélet lényegében illúzió abban az értelemben, hogy minden bizonnyal nem sok köze van a valódi tényekhez. Mégis a jelen tudatszintünkből kell kiindulni – mást amúgy sem tehetnénk. így bármilyen nehéznek is tűnik, abból kell gazdálkodnunk, amink van.
Az illúziók miatt minden tudósnak szüksége van hitre: ki az elméleteiben hisz, ki az igazában, ki abban, hogy a másik téved, és így tovább.
A hit azonban jóval több ennél. Az én életfilozófiám szerint a hit egy transzcendentális, tehát a megtapasztalásoktól függetlenül létező valóságból eredő és egyben oda vezető erő. A hit ad mindenkinek erőt ahhoz, hogy kitartó legyen, hogy meggyógyítsa magát, hogy gondolkodásra serkentse a szürkeállományát, hogy érzelmeket éljen át, hogy törekedjen a harmóniára és a szeretetre. Utóbbira például azért, mert minden individuumnak szerintem szüksége van arra, hogy viszontszeressék. A hit olyasvalami, mintha Isten viszonozná a szeretetünket
A hit éppen olyan, mint a világegyetemről szóló tudás, ugyanis alapvető emberi szükségletet elégít ki. Nevezetesen, a biztonság-érzetünket táplálja. Nem minden ember gondolkodó típus, de többé-kevésbé folytat valamilyen színvonalú gondolkodást. S ebbe kapaszkodik. Ha gyenge és nem kellőképpen megalapozott az ember világegyetemről szóló tudása, akkor a saját gondolatait szinte automatikusan másokéval cseréli fel, illetve helyettesíti. így működünk jelenleg.
Az univerzum törvényeit nem ismerjük, csupán hisszük, hogy valamennyit megismerhetünk közülük. De ebbéli tudásunk folyamatosan fejlődik, nem lezárt – bár sokan így tálalják.
Abban mindannyian közösek vagyunk, hogy válaszolunk a külvilág ingereire. Nem mindenkit izgatnak a kozmosz eredetére és működésére vonatkozó kérdések, vagy hitügyi kérdések, de a titkok igen. Egyre több titkot fedezünk fel az életünkben: az atomtól kisebb részecskéket, melyek láthatatlanok, mégis létezők, sőt sokszor csak néhány tízezred másodpercig létezők.
Azután rezgéseket, amelynek az eredetét nem ismerjük, csak tudjuk mérni, vagy csupán a modelljeink alapján feltételezzük, hogy léteznek. Nem tudjuk, hogyan öröklődnek a betegségeink, bár vannak eredményeink e téren, de az élet merő rejtély a számunkra. Hogyan? Miért? Ki által? – ezek a nagy kérdései mind a természettudományoknak, mind a társadalomtudományoknak, mind a vallásoknak, mind az ezotériának.
Mindenki rájön lassacskán, hogy az élet egyes megismerési módjai a kapcsolódásokról szólnak.
A biológia, a fizika, a pszichológia, a vallás, a spiritualitás mind ugyanazt kutatja.Az ellentmondások látszólagosak és csak a felszínen léteznek, de az univerzum mélyebb megismerése során az álláspontok törvényszerűen közelednek egymáshoz. Talán mert mindent gnózis ugyanabból a forrásból fakad?
A Biblia ezt írja: „ A hit a reménylett dolgok valósága és a láthatatlan dolgokról való bizonyos meg-győződés.†(Zsid 11,1) Azért is akarja az ember megismerni a láthatatlant, a végtelent, a megismerhetetlent, mert van benne ez a belső program, amit ugyan nem ért, de érzékel. Ezt az érzést és beállítódást úgy lehetnek összefoglalni, hogy „oda tartozomâ€.
Vezethet a tudás, vezethet a hit, vagy akár a tagadás, ami egyébként megint csak hit, mindenképpen az ismeretlen felé tör az ember: felfedezetlen csillagrendszerek felé nagyban és idegrendszeri-pszichikus-spirituális funkciók felé kicsiben.
Valljuk be, hogy sokkal több olyan dolog van, amit nem értünk, vagy nem vehetünk biztosra, mint amire a nyakunkat tennénk. A világegyetem sorsát szerény véleményem szerint azért is akarja öntudatlanul megfejteni az ember, mert érzi és tudja, hogy annak sorsa az ő sorsa is. S egy változás a kozmoszban egyik pillanatról a másikra mindent átírhat a mi életünkben is. De végbemehet egy pici, előre nem látható változás az agyunkban, vagy a DNS-ünkben, és máris kész a „véletlenâ€. Azután kezdhetjük elölről a kutatásokat.
Tudomásul kell vennünk a határainkat. Attól, hogy valaki egy területen zseniális tudósnak, felfedeződnek mondható, még egyáltalán nem biztos, hogy minden fajsúlyos kérdést meg tud válaszolni.
Másfelől, a határok megismerésének és kitolásának a kérdései (gnoszeológia) és képessége nagyszerű lehetőségeket rejt. Csak hagynunk kellene az újításokat érvényesülni.
Sok csodát, sokféle elméletet és modellt ma még nem lehet bizonyítani, de ez nem azt jelenti, hogy elvetendőek, hanem csak azt, hogy a teljesen meggyőző bizonyítékok még hiányoznak. Ilyenkor szoktak polarizálódni az emberek: ki a tudomány, ki a tudományfelettiség pártjára áll. Csak nagyon kevesen vannak – sajnálatomra –, akik megpróbálják áthidalni az anyag és az anyagtalan, a sötétség és a fény, a lent és a fent, az elme és a lélek territóriumait úgy, hogy közben nem hiteltelenítik, csupán a helyükre teszik a dolgokat, vagyis mindent a maguk viszonyrendszerébe utalnak, és ott vizsgálják azokat. Åszintén hiszem, hogy a jövő útja ez. Ezt is nevezhetjük holisztikának.
Forrás:/Boldog napot! /
Ezt a kérdést sokan fel sem teszik maguknak, holott egy alapvető dilemmáról szól. Vajon megismerhető-e a világ? Vagy a végső valóság feltárása eleve lehetetlen vállalkozás? Van-e a tudománynak válasza arra, hogy hogyan keletkezett az élet?
Mennyiben lehet és szabad a „véletlenre†alapozni egy lételméleti modellt? Muszáj a tudománynak és a többi megismerési módnak hiteltelenítenie egymást, vagy át lehet hidalni a különféle nézetrendszereket?
Szögezzük le mindjárt az elején, hogy az ember megismerési határai nagyon is végesek. Ezért minden, a világra vonatkozó elmélet lényegében illúzió abban az értelemben, hogy minden bizonnyal nem sok köze van a valódi tényekhez. Mégis a jelen tudatszintünkből kell kiindulni – mást amúgy sem tehetnénk. így bármilyen nehéznek is tűnik, abból kell gazdálkodnunk, amink van.
Az illúziók miatt minden tudósnak szüksége van hitre: ki az elméleteiben hisz, ki az igazában, ki abban, hogy a másik téved, és így tovább.
A hit azonban jóval több ennél. Az én életfilozófiám szerint a hit egy transzcendentális, tehát a megtapasztalásoktól függetlenül létező valóságból eredő és egyben oda vezető erő. A hit ad mindenkinek erőt ahhoz, hogy kitartó legyen, hogy meggyógyítsa magát, hogy gondolkodásra serkentse a szürkeállományát, hogy érzelmeket éljen át, hogy törekedjen a harmóniára és a szeretetre. Utóbbira például azért, mert minden individuumnak szerintem szüksége van arra, hogy viszontszeressék. A hit olyasvalami, mintha Isten viszonozná a szeretetünket
A hit éppen olyan, mint a világegyetemről szóló tudás, ugyanis alapvető emberi szükségletet elégít ki. Nevezetesen, a biztonság-érzetünket táplálja. Nem minden ember gondolkodó típus, de többé-kevésbé folytat valamilyen színvonalú gondolkodást. S ebbe kapaszkodik. Ha gyenge és nem kellőképpen megalapozott az ember világegyetemről szóló tudása, akkor a saját gondolatait szinte automatikusan másokéval cseréli fel, illetve helyettesíti. így működünk jelenleg.
Az univerzum törvényeit nem ismerjük, csupán hisszük, hogy valamennyit megismerhetünk közülük. De ebbéli tudásunk folyamatosan fejlődik, nem lezárt – bár sokan így tálalják.
Abban mindannyian közösek vagyunk, hogy válaszolunk a külvilág ingereire. Nem mindenkit izgatnak a kozmosz eredetére és működésére vonatkozó kérdések, vagy hitügyi kérdések, de a titkok igen. Egyre több titkot fedezünk fel az életünkben: az atomtól kisebb részecskéket, melyek láthatatlanok, mégis létezők, sőt sokszor csak néhány tízezred másodpercig létezők.
Azután rezgéseket, amelynek az eredetét nem ismerjük, csak tudjuk mérni, vagy csupán a modelljeink alapján feltételezzük, hogy léteznek. Nem tudjuk, hogyan öröklődnek a betegségeink, bár vannak eredményeink e téren, de az élet merő rejtély a számunkra. Hogyan? Miért? Ki által? – ezek a nagy kérdései mind a természettudományoknak, mind a társadalomtudományoknak, mind a vallásoknak, mind az ezotériának.
Mindenki rájön lassacskán, hogy az élet egyes megismerési módjai a kapcsolódásokról szólnak.
A biológia, a fizika, a pszichológia, a vallás, a spiritualitás mind ugyanazt kutatja.Az ellentmondások látszólagosak és csak a felszínen léteznek, de az univerzum mélyebb megismerése során az álláspontok törvényszerűen közelednek egymáshoz. Talán mert mindent gnózis ugyanabból a forrásból fakad?
A Biblia ezt írja: „ A hit a reménylett dolgok valósága és a láthatatlan dolgokról való bizonyos meg-győződés.†(Zsid 11,1) Azért is akarja az ember megismerni a láthatatlant, a végtelent, a megismerhetetlent, mert van benne ez a belső program, amit ugyan nem ért, de érzékel. Ezt az érzést és beállítódást úgy lehetnek összefoglalni, hogy „oda tartozomâ€.
Vezethet a tudás, vezethet a hit, vagy akár a tagadás, ami egyébként megint csak hit, mindenképpen az ismeretlen felé tör az ember: felfedezetlen csillagrendszerek felé nagyban és idegrendszeri-pszichikus-spirituális funkciók felé kicsiben.
Valljuk be, hogy sokkal több olyan dolog van, amit nem értünk, vagy nem vehetünk biztosra, mint amire a nyakunkat tennénk. A világegyetem sorsát szerény véleményem szerint azért is akarja öntudatlanul megfejteni az ember, mert érzi és tudja, hogy annak sorsa az ő sorsa is. S egy változás a kozmoszban egyik pillanatról a másikra mindent átírhat a mi életünkben is. De végbemehet egy pici, előre nem látható változás az agyunkban, vagy a DNS-ünkben, és máris kész a „véletlenâ€. Azután kezdhetjük elölről a kutatásokat.
Tudomásul kell vennünk a határainkat. Attól, hogy valaki egy területen zseniális tudósnak, felfedeződnek mondható, még egyáltalán nem biztos, hogy minden fajsúlyos kérdést meg tud válaszolni.
Másfelől, a határok megismerésének és kitolásának a kérdései (gnoszeológia) és képessége nagyszerű lehetőségeket rejt. Csak hagynunk kellene az újításokat érvényesülni.
Sok csodát, sokféle elméletet és modellt ma még nem lehet bizonyítani, de ez nem azt jelenti, hogy elvetendőek, hanem csak azt, hogy a teljesen meggyőző bizonyítékok még hiányoznak. Ilyenkor szoktak polarizálódni az emberek: ki a tudomány, ki a tudományfelettiség pártjára áll. Csak nagyon kevesen vannak – sajnálatomra –, akik megpróbálják áthidalni az anyag és az anyagtalan, a sötétség és a fény, a lent és a fent, az elme és a lélek territóriumait úgy, hogy közben nem hiteltelenítik, csupán a helyükre teszik a dolgokat, vagyis mindent a maguk viszonyrendszerébe utalnak, és ott vizsgálják azokat. Åszintén hiszem, hogy a jövő útja ez. Ezt is nevezhetjük holisztikának.
Forrás:/Boldog napot! /