2012. okt.
01
01
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: fulldragon
Menjünk együtt a Holdra! címmel Pozsonyban, a Magyar Intézetben is bemutatkozott a magyarországi Puli Projekt. A nemzetközi holdverseny magyar résztvevője a kutatók éjszakáján vett részt azzal a céllal, hogy a beruházáshoz szlovák befektetőket is találjanak – számolt be a Duna Híradója.
A magyar puliról elnevezett projekt célja, hogy legkésőbb 2014-ben saját készítésű egységet küldjön a Holdra. Ezzel egy nemzetközi versenyen vennének részt, amelyet az nyer meg, akinek ez legelőször sikerül.
A küldetést legalább 90 százalékban magántőkéből kell fedezni. Ehhez magánemberek meg cégek támogatását próbálják beszerezni, és itt gondoltuk, hogy a szlovákiai magyar és a szlovákiai szlovák közegben is támogatóra akadnak.
A járműnek 500 métert kell majd a Holdon megtennie úgy, hogy közben videót és panorámaképet sugároz vissza a Földre.
Azt remélik, hogy az eredmények révén áttöréseket lehet elérni az iparágban. A cél a világűrben megtalálható energiák feltérképezése. A versenyen összesen 25 csapat indult.
Van benne fantázia, és mivel tudom azt, hogy nemcsak a holdjárműről szól, hanem olyan megoldásokat, innovációkat is terveznek, amelyek itt a földi körülmények között, nehéz terepen, speciális körülmények között is hasznosíthatók, tehát ebben mindenképpen van lehetőség – mondta Lacza Tihamér, újságíró. A holdjáró földi prototípusa már elkészült, most tesztelik. A tapasztalatok alapján készül el majd az a járgány, amelyet eljuttatnak a Holdra.
A magyar csapat céljai
A Puli Space Technologies egy magyar csapat, amely regisztrált a Google Lunar X Prize versenyre. Az eredeti koncepció szerint egy gömbbe zárt terepjárót („roverâ€) építettek volna 2014-re. A gömb megvédte volna az eszközt a Hold felszínének finom porától és szabad mozgást garantált volna neki.
Ezt a koncepciót végül egy egyszerűbb terepjáró modell váltotta fel. A Holdra juttatást kereskedelmi hordozórakétával szándékozik megoldani a csapat.
A Puli Space Technologies küldetése olyan új technológiák kifejlesztése, melyek lehetővé teszik űrjárművek rendszeres indítását a Holdra, ezáltal új dimenziókat megnyitva és minőségi szolgáltatásokat biztosítva a jövőbelátó befektetők számára, akik a világűr üzleti lehetőségeinek kihasználása iránt érdeklődnek.
Először azonban demonstrálni kívánják képességeiket azzal, hogy legkésőbb 2014-ben saját készítésű egységet küldenek a Holdra, ezzel teljesítve a Google Lunar X PRIZE kihívását. Az egységük egy kereskedelmi forgalomban kapható rakéta segítségével fogja elérni a világűrt, majd önállóan folytatja útját a Hold felszínéig, leszállás után felderíti a közeli területeket és magas minőségű képeket és videókat küld a Földre a helyszínről. A projekt megvalósítható küldetési tervet igényel, továbbá a szükséges részegységek kifejlesztését, egy működő holdjáró megépítését és végül az űrbejutásának megoldását.
A csapat 2010 szeptemberében lépett a nyilvánosság elé ötletével, előzetes regisztrációt hajtott végre és gyűjtést indított az 50 000 USD regisztrációs díjra. Az összeg 2011 február elején gyűlt össze, február végén fejeződött be a regisztráció. A csapat több prezentációt tartott eddig televíziókban, a Budapest Newtech Meetup-on és a Budapest Science Meetup-on.
A GLXP tapasztalataira alapozva, eredményeinktől függetlenül, a felfutóban levő űripar meghatározó résztvevőjévé szeretnének válni. A Puli Space Technologies kiemelten fontosnak tartja, hogy népszerűsítse a tudományos gondolkodásmódot és bátorítsa a diákokat, hogy természettudományos / műszaki pályát válasszanak.
A Google projektről
Az X PRIZE alapítvány célja, hogy elősegítse a nagy tudományos áttöréseket, melyek az egész emberiség számára hasznosak. A Google Lunar X PRIZE célja, hogy elősegítse a következő Holdra lépést (amit Moon 2.0-nak is neveznek) azáltal, hogy 30 millió dolláros keretéből megjutalmazza az első magáncégeket, melyek sikeresen elérik a hold felszínét.
A verseny szabályai szerint egy 90%-ban magánpénzből finanszírozott csapatnak kell sikeresen eljuttatnia egy automata egységet a Hold felszínére, amelynek az érkezési helytől számítva legalább 500 métert kell megtennie, és el kell küldenie az úgynevezett ‘Mooncast’-ot a Földre.
A Mooncast adásban egy 360 fokos panorámaképet kell adni a Hold felszínéről, felvételeket a járműről, közel valós idejű videókat annak útjáról, és az új információk mellett egy előre tárolt adatcsomag Földre sugárzását is meg kell oldani.
Az első csapat amelyik teljesíti a feladatot, 20 millió dollárt kap a GLXP-től. A díj 15 millióra csökken amint egy államilag finanszírozott misszió landol a Holdon, jelenleg ez 2013-ban várható. A második X prize nevező, mely minden kritériumot teljesít, 5 millió dollárt kap. További 5 millió dollár van fenntartva az olyan csapatok számára, amelyek képesek emberi eredetű leletet lefényképezni a Holdon, haladni több mint öt kilométert a leszállási ponttól, vízjeget találni vagy túlélni a jéghideg holdi éjszakát. A díjakat 2015 végéig lehet elnyerni.
forrás:/richpoi/
A magyar puliról elnevezett projekt célja, hogy legkésőbb 2014-ben saját készítésű egységet küldjön a Holdra. Ezzel egy nemzetközi versenyen vennének részt, amelyet az nyer meg, akinek ez legelőször sikerül. A küldetést legalább 90 százalékban magántőkéből kell fedezni. Ehhez magánemberek meg cégek támogatását próbálják beszerezni, és itt gondoltuk, hogy a szlovákiai magyar és a szlovákiai szlovák közegben is támogatóra akadnak.
A járműnek 500 métert kell majd a Holdon megtennie úgy, hogy közben videót és panorámaképet sugároz vissza a Földre.
Azt remélik, hogy az eredmények révén áttöréseket lehet elérni az iparágban. A cél a világűrben megtalálható energiák feltérképezése. A versenyen összesen 25 csapat indult.
Van benne fantázia, és mivel tudom azt, hogy nemcsak a holdjárműről szól, hanem olyan megoldásokat, innovációkat is terveznek, amelyek itt a földi körülmények között, nehéz terepen, speciális körülmények között is hasznosíthatók, tehát ebben mindenképpen van lehetőség – mondta Lacza Tihamér, újságíró. A holdjáró földi prototípusa már elkészült, most tesztelik. A tapasztalatok alapján készül el majd az a járgány, amelyet eljuttatnak a Holdra.
A magyar csapat céljaiA Puli Space Technologies egy magyar csapat, amely regisztrált a Google Lunar X Prize versenyre. Az eredeti koncepció szerint egy gömbbe zárt terepjárót („roverâ€) építettek volna 2014-re. A gömb megvédte volna az eszközt a Hold felszínének finom porától és szabad mozgást garantált volna neki.
Ezt a koncepciót végül egy egyszerűbb terepjáró modell váltotta fel. A Holdra juttatást kereskedelmi hordozórakétával szándékozik megoldani a csapat.
A Puli Space Technologies küldetése olyan új technológiák kifejlesztése, melyek lehetővé teszik űrjárművek rendszeres indítását a Holdra, ezáltal új dimenziókat megnyitva és minőségi szolgáltatásokat biztosítva a jövőbelátó befektetők számára, akik a világűr üzleti lehetőségeinek kihasználása iránt érdeklődnek.
Először azonban demonstrálni kívánják képességeiket azzal, hogy legkésőbb 2014-ben saját készítésű egységet küldenek a Holdra, ezzel teljesítve a Google Lunar X PRIZE kihívását. Az egységük egy kereskedelmi forgalomban kapható rakéta segítségével fogja elérni a világűrt, majd önállóan folytatja útját a Hold felszínéig, leszállás után felderíti a közeli területeket és magas minőségű képeket és videókat küld a Földre a helyszínről. A projekt megvalósítható küldetési tervet igényel, továbbá a szükséges részegységek kifejlesztését, egy működő holdjáró megépítését és végül az űrbejutásának megoldását.
A csapat 2010 szeptemberében lépett a nyilvánosság elé ötletével, előzetes regisztrációt hajtott végre és gyűjtést indított az 50 000 USD regisztrációs díjra. Az összeg 2011 február elején gyűlt össze, február végén fejeződött be a regisztráció. A csapat több prezentációt tartott eddig televíziókban, a Budapest Newtech Meetup-on és a Budapest Science Meetup-on.
A GLXP tapasztalataira alapozva, eredményeinktől függetlenül, a felfutóban levő űripar meghatározó résztvevőjévé szeretnének válni. A Puli Space Technologies kiemelten fontosnak tartja, hogy népszerűsítse a tudományos gondolkodásmódot és bátorítsa a diákokat, hogy természettudományos / műszaki pályát válasszanak.
A Google projektrőlAz X PRIZE alapítvány célja, hogy elősegítse a nagy tudományos áttöréseket, melyek az egész emberiség számára hasznosak. A Google Lunar X PRIZE célja, hogy elősegítse a következő Holdra lépést (amit Moon 2.0-nak is neveznek) azáltal, hogy 30 millió dolláros keretéből megjutalmazza az első magáncégeket, melyek sikeresen elérik a hold felszínét.
A verseny szabályai szerint egy 90%-ban magánpénzből finanszírozott csapatnak kell sikeresen eljuttatnia egy automata egységet a Hold felszínére, amelynek az érkezési helytől számítva legalább 500 métert kell megtennie, és el kell küldenie az úgynevezett ‘Mooncast’-ot a Földre.
A Mooncast adásban egy 360 fokos panorámaképet kell adni a Hold felszínéről, felvételeket a járműről, közel valós idejű videókat annak útjáról, és az új információk mellett egy előre tárolt adatcsomag Földre sugárzását is meg kell oldani.
Az első csapat amelyik teljesíti a feladatot, 20 millió dollárt kap a GLXP-től. A díj 15 millióra csökken amint egy államilag finanszírozott misszió landol a Holdon, jelenleg ez 2013-ban várható. A második X prize nevező, mely minden kritériumot teljesít, 5 millió dollárt kap. További 5 millió dollár van fenntartva az olyan csapatok számára, amelyek képesek emberi eredetű leletet lefényképezni a Holdon, haladni több mint öt kilométert a leszállási ponttól, vízjeget találni vagy túlélni a jéghideg holdi éjszakát. A díjakat 2015 végéig lehet elnyerni.
forrás:/richpoi/











Lesz, akinek ez világvége hangulatot hoz már szombaton.
Olyan, mint egy élő Google Maps
Filmet is lehetne vele forgatni


