szerző:Ilja Harlamov

Mivel fenyeget a drónháború, amelynek elgondolását olyan aktí­van propagálják az amerikaiak? Mennyire pontosak és megbí­zhatók a pilóta nélküli repülőgépek? Ezekre kérdésekre kerestek választ a Stanford Egyetem szakemberei.
Jelentésükben megállapí­tják, hogy egyre többször lesznek békés lakosok dróncsapások áldozatai. A szakértők szerint 2004-től a dróntámadásokban legalább 2292-en haltak meg. Köztük 500-880 békés lakos, egyebek között 176 gyermek.

A pilóta nélküli gépek rettegésben tartják a lakosságot azokban az országokban, amelyeknek Washington demokráciából leckét ad. Legyen az Irak, Lí­bia, Afganisztán vagy Pakisztán. Egyes adatok szerint nemcsak helyi lakosok, hanem nyugati országok polgárai is vesztették életüket ilyen légicsapásokban. Olyan személyekről van szó, akik az emlí­tett országokban humanitárius misszió keretében tartózkodtak.

Két évvel ezelőtt a New York Times lapban jelent meg egy cikk. Ebben azt állí­tották,hogy a publikáció előtti három évben drónokkal 14 terroristát számoltak fel, miközben a csapásoknak 700 (!) polgári személy esett áldozatul. Vlagyimir Jevszejev s politológus szerint ez elkerülhetetlen, mert a technológiák nem tökéletesek.

- A csapásmérő pilóta nélküli repülőgépek mind gyakrabban pusztí­tanak el békés lakosokat, miután az alkalmazott technológiák közel sem mindig teszik lehetővé a gerillák és a békés polgárok megkülönböztetését. Nem eléggé veszik figyelembe a drónok elterjedéséből adódó más kockázatokat sem. Nemcsak a trotil alapú robbanószereket szállí­that, de vegyi anyagokat, bakteriológiai fegyvert is. Ezeknek a technológiáknak az alkalmazása nagy veszélyt jelentene.

A pilóta nélküli repülőgépek alkalmazásának technológiájában az áldozatoknak és a csapásmérőknek nincs fogalmuk egymásról. A drónokat az amerikai kormány által felfogadott magáncégek munkatársai kezelik. Az irányí­tás a CIA Langley-ben levő székházából történik, sok ezer mérföldre a tényleges csapástól. Nincs kizárva, hogy a csapást irányí­tók egyszerűen számí­tógépes játéknak fogják fel az egészet.



Csak találgatni lehet, mihez vezetne az ilyen technológiák használata interkontinentális szinten. Ismert, hogy az Egyesült íllamok most fejleszti ezeket a technológiákat a légi és a tengeri indí­tású rakétáknál is.

forrás:/oroszországhangja/

Baumgartner a tervek szerint október 8-án hajtja végre történelmi ugrását a világűr határáról. Az utolsó szimulációs teszt sikeres elvégzése után a Red Bull Stratos csapat Felix-szel karöltve még egy lépéssel közelebb került a végső célhoz: a hangsebesség átlépéséhez.

A mutatvány természetesen nem valósulhatna meg technikai fejlesztések tömkelege nélkül. Baumgartner számára speciális szkafandert fejlesztettek ki, ezenkí­vül szüksége lesz egy ballonra és egy kapszulára, mely felviszi őt a megfelelő magasságba. A csapat részletesen tanulmányozta, milyen hatással lehet az emberi testre a hatalmas (1100 km/órás) sebesség és a rendkí­vül alacsony (-57 Celsiusfokos) hőmérséklet.

Forrás: Discovery News

Dr. Simon Péter úr közel húsz éven át kutatta fáradhatatlanul az amerikai indiánkultúrák, s a magyar nép között immár egyértelmű rokonsági kapcsolatokat. Manapság kanadai, amerikai, mexikói egyetemek professzorai taní­tják tudósunk tanulmányait, mí­g idehaza még a vita eshetősége sem sejlik fel a forradalmi felfedezés árnyékában. Jöjjenek azonban a magyar-indián rokonság tényét bizonyí­tó elemek!

Simon professzor taní­tása alapján az indián népek ősei egykor ízsia füves sztyeppéin együtt éltek a hun-magyar törzsek leszármazottaival, majd körülbelül 2000 évvel ezelőtt a Bering-szoroson keresztül átvándoroltak a mai lakhelyükként definiálható amerikai kontinensre, mí­g mi közös életterünk koordinátáit nyugat felé, Európa irányába mozdulva hagytuk el.

í‰szak-Amerika és Mexikó bizonyos indiántörzsei Krisztus születésének környékén még javában Szibériában fagyoskodtak, tehát jóval később léptek csak az újvilág földjére, mint ahogy azt az anyagbasüppedett agylúgozók állí­tják.

Az ősi magyar rováshagyomány - az Arvisurák - az elsüllyedt Ataisz, azaz Mu szigetéről származtatják őseinket éppúgy, ahogy Amerika népességét is.

Már ezen a mitikus múlt homályába vesző óriásszigeten együtt éltünk évezredeken keresztül maja rokonainkkal, nem csoda hát hogy rokon nyelvi, zenei, jelképbeli és vallási sajátosságok tucatjai sejlenek fel a két nép között. Az észak-amerikai tudósterminológia egyébként Simon professzor hatására már "amerikai turániaknak" (!) és "amerikai ugoroknak" (!!!) nevez bizonyos indiántörzseket.

Simon Péter úr saját fülével hallotta a dakota gyerekdalt: "ketó ketó hetyen topa", azaz "kettő kettő legyen négy". Nyelvész kollégái megerősí­tették, hogy a régi időkben a négyet még topaként is emlegették a magyar (!) iskolákban. Két másik döbbenetes esetet imigyen idézett indiánékkal kapcsolatban a professzor: Móricz János antropológus az 1960-as években Ecuadorba látogatott, s ott magyarul kommunikált a helyi törzsekkel, mí­g egyszer pedig egy ősi japánt kiválóan beszélő távol-keleti szerzetes-misszionárius értett szót a felkelő nap országának lingvisztikai kódjait használva a rézbőrű ecuadoriakkal.

Az ősi japán tudniillik a magyarhoz hasonlóan szintén az ataiszi ősnyelv szógyökeit használja, ezt talán leginkább a nevek í­rásmódja tudja bizonyí­tani, lévén két nép í­rja mindössze a vezetékneve után a keresztnevét ezen a Földgolyóbison: a magyar és a japán. A szakrális szertartások szépséges momentuma indiánéknál a tábortűzgyújtás, ekkor hangzik fel a következő spirituális áhitatot közvetí­tó szent mondóka a sámán szájából: "Rakattu ja dizet, ill ja füsti Hezod - Wakonda Dédpa, att mö nek Atonhe!", azaz "Megrakják a tüzet, száll a füstje Hozzád - Nagyszellem Dédapa add nekünk Szellemedet!".

A jellegzetes törzsi dallamok Kodály Zoltánt, Bartók Bélát és Cziffra Györgyöt egyaránt elámí­tották, Bartók például a seattlei egyetemen oktató Wood professzorral folytatott zeneelméleti levelezéseket, s fő művének szánta az indián és a magyar népzene rokonságának bebizonyí­tását célul kitűző tanulmányának megí­rását, halála azonban megakadályozta terve teljesí­tésében.

Az indián vallás számos szakrális elemében megegyezik a magyar ősvallással. A Napatya (Nagyszellem) mellett az ősmagyar Nagyboldogasszony megfelelőjének tekinthető Bouasst, a "happy ladyt" imádják, aki ugyanúgy hét megtestesüléssel bí­r, mint az ősmagyar Magna Mater prototí­pus. Az indiánok legszentebb állata a viharmadár (thunderbird, havasi sólyom), mely akár a turulmadár (kerecsensólyom) hasonmása is lehetne rendszertani szempontból.

A székely kopjafák és fennséges faragásaik a totemoszlopokkal és mintáikkal kí­sérteties hasonlóságot mutatnak, látványuk megdöbbentette az amerikai antropológusokat. Az indiánok jellegzetes viselete a tarsolylemez, akárcsak nekünk, magyaroknak; egyedi fafaragásaink virágmintái pedig odaát is visszaköszönnek...

Rendkí­vül érdekes feladat indián rokonaink titkait és a népeinket összekapcsoló bizonyí­tékokat kutatni, rendszerezni. Ma ez még egy mostohán kezelt, materialisták által lenézett és elhallgatásra í­téltetett kutatási terület, ám a magyar pirkadat beköszöntése után a nemzeti kabinet kultúrpolitikájának az indiánokkal kapcsolatos kutatásokat is szorgalmaznia kellene. Borní­rt bohóckodások, romaajnározás és digitális táblák helyett ilyesféle területre kell költeni, kedves kulturális minisztérium! Igaz múltunk megismerése ugyanis a sikeres jövő és a hazafisággal felruházott szorgos fiatalság megszületésének záloga!

forrás:/torsalqvist/