szerző: Ördög I. Béla

A marosvásárhelyi Lakó Péterfi Tünde neve október 3-án egycsapásra (el)ismertté vált határon innen és túl, amikor megtörtént vele az a bizonyos eset: a rendőrség azért büntette meg, mert városa egyik zöldségpiacán az árusoknak kétnyelvű árcédulákat osztogatott, amihez előzetesen nem kért engedélyt.
A buzgó hatóság 1500 lejes bírságot szabott ki, aminek felét kell kifizetni akkor, ha a jegyzőkönyv kézbesítésétől nem telik el negyvennyolc óra.

A talpraesett hölgy megszívlelte egyik ismerősének ötletét, és jelképes tüntetésként gyűjtést hirdetett meg azért, hogy a hétszázötven lejt egybanisokban fizethesse ki. A vártnál jóval nagyobb visszhang azonnal széles tömegeket mozgatott meg: Erdély-szerte, így Kolozsváron is, a magyarok ipari mennyiségű aprópénzt adakoztak össze, hogy szolidaritásukat fejezzék ki egy közös ügyben. Több mázsányi egy-, öt- és tízbanis lett a civil összefogás eredménye. A furfangos szervezők bevallása szerint azért kerültek egybanisnál nagyobb érmék is a zsákokba, hogy a hatóság ne számolhasson kilogramokban, hanem kényszerüljön egyenként átvenni valamennyi darabot.

Végre történt valami, ami összehozta ezt a pártérdekektől és helyi egyéni érvényesülési szándékoktól felaprózott közösséget.

Normális körülmények között anyanyelvünk használatának olyan alapjogként kellene szerepelnie mindennapjainkban, mint a légzésnek. Még a mai Romániában is, ahol a közigazgatási törvény szerint a települések lakosságának húsz százalékát meghaladó magyarság élhet ezzel a jogával. Marosvásárhelyen pedig a mi arányunk negyvenöt százalék. De azt is tudjuk, hogy ebben az országban mást jelent a leírt törvény, és mást a valóság. Amihez gyakran adódik hozzá még a félelemből, tunyaságból, rossz szokásból eredő nemtörődömségünk.

Ne felejtsük el, hogy az 1990-ben szintén Marosvásárhelyen került sor arra a pogromra, amelyhez egy, a mostani piaci ügyhöz hasonlóan bagatell kétnyelvű gyógyszertári cégtábla szolgáltatott ürügyet. Azóta két évtized telt, és immár törvény szavatolja a kétnyelvű feliratokhoz való jogot. Úgy tűnik azonban, hogy a törvény életbeléptetéséhez, a jogaink érvényesítéséhez szükséges a mentalitásváltáshoz ez az idő nem volt elég, sem a románok körében, sem a magyarok öntudatában.

Lakó Péterfi Tünde megmozgatta az erdélyi magyarságot. Kiderült, hogy milyen sokan érzünk, gondolkodunk hozzá hasonlóan, csak esetleg a civil kurázsi hiányzik belőlünk, vagy a tájékozatlanság, tunyaság az oka passzivitásunknak? Pedig nem aprópénzre megy a játék…

Reméljük ugyanakkor, hogy ez az eset kissé megszeppentette azokat is, akik eddig az ilyen apró hétköznapi ügyek szintjén is természetesnek vették, hogy bennünket a szőnyeg alá söpörjenek.

forrás:/szabadság.ro/