:: Fórumok :: Rejtélyek, Eltünt világok :: Vicus cikkek
 
<< Előző téma | Következő téma >>
Az univerzum keletkezése, avagy a "Nagy bumm"
Moderátorok: nordi, fulldragon, Ernő, horpad, Róza
Szerző Üzenet
Vicus
cs máj 17 2012, 01:26
Regisztrált tag #153
Regisztrált: szo márc 26 2011, 07:15
Üzenetek: 262
Az Ősrobbanás elmélete klasszikus elméletnek számí­t a kozmológiában. Talán a legszéle-
sebb körben elfogadott és a legjobban bebizonyí­tott hipotézis az összes közül. Azt állí­tja,
hogy az Univerzum egy végtelenül apró pontba, egy szingularitásba volt valamikor össze-
sűrűsödve. Ebből az állapotból egy óriási erejű robbanás repí­tette széjjel, körülbelül 15-20
milliárd évvel ezelőtt.



Edwin Hubble amerikai csillagász figyelte meg elsőként, hogy a galaxisok távolodnak egymástól.
A Világegyetem az idő múlásával folyamatosan tágul. Ha az időben visszafelé lépkednénk, akkor
a tér méretének fokozatosan csökkennie kellene. Mivel az Univerzum átmérője véges kiterjedésű,
ez azt jelenti, hogy ha eleget lépkedünk vissza az időben, akkor végül egy olyan ponthoz érkeznünk,
ahol a tér mérete már nullává válik. Ez a szingularitás. Ilyen körülmények között nem csupán tér és
anyag nem létezik, hanem idő sem. Ezért értelmetlen feltenni a kérdést, hogy mi volt az Ősrobbanás
előtt; hiszen nem létezett még idő, amiben hátrább lépkedhetnénk. Ebben a tényben a tudomány és
a vallás tökéletesen egyetért: Hippo püspöke, a IV. században élt Szent ígoston is azt állí­totta, hogy
a világ az idővel és nem az időben keletkezett.
Mindennapi tapasztalataink szerint tudjuk, hogy ha egy tárgy felrobban, akkor darabjai szétrepülnek,
elkezdenek távolodni egymástól. Valószí­nűleg éppen ez a mechanizmus zajlott le a Világegyetemmel,
í­gy a táguló Univerzum képe nagyon fontos bizonyí­ték az Ősrobbanás elméletének igazságára.
(Valójában azonban kicsit sántí­t a hasonlat, hiszen egy felrobbanó tárgy darabjai már egy meglévő térbe
repülnek bele. Az Univerzum születésekor viszont a tér maga is akkor keletkezett.)



1965-ben Arno Penzias és Robert Wilson felfedezte a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást. Ez
a sugárzás (mint a neve is jelzi) ma már csak mikrohullámú frekvencián mérhető. Ennek az az oka,
hogy a Világegyetem tágulása során a sugárzás hullámhossza jelentősen megnövekedett. Azonban
15-20 milliárd éve ez a sugárzás optikai sugárzás kellett, hogy legyen. Az Ősrobbanás elmélete szerint
éppen a nagy robbanás fénye volt.



A csillagok magfúziós folyamatok során szerzik meg azt az energiát, amit aztán kisugároznak.
Napunk például másodpercenként 564 millió tonna hidrogént éget el és emiatt 560 millió tonna hélium
keletkezik. Az elveszett 4 millió tonna anyag energiává alakul Einstein egyenletei szerint. Azonban az
Univerzumban fellelhető összes hélium túl nagy mennyiség ahhoz, hogy a csillagok valaha is meg tudták
volna termelni. Az egyetlen magyarázat az lehet, hogy a Világegyetem keletkezésekor is végbementek
ilyen fúziós folyamatok. Ha ez igaz, akkor ez is bizonyí­tja egy nagyerejű robbanás szükségességét.

A tér-idő szingularitás vizsgálatakor a tudomány nagy bajban lehet. Ilyen körülmények között, amikor a
téridő görbülete végtelenné válik, amikor nincs semmilyen dimenzió, nem létezik anyag, akkor a fizika
törvényei is csődöt mondanak. Nem kevesebb következik ebből, minthogy ha esetleg létezne valamilyen
"ok", amely előidézte a robbanást, akkor ennek az oknak a fizikán kí­vül kell elhelyezkednie.

Mindenesetre (ki tudja miért) a robbanás megtörtént és tágul az Univerzum. Amikor Alekszander Fridman
orosz meteorológus Einstein képleteit tanulmányozta, furcsa dologra jött rá. új Világegyetem modellt
vázolt fel, egy úgynevezett oszcilláló Világegyetemét. Az "oszcilláció" szó rezgést, ingadozást, perió-
dikusan ismétlődő állapotváltozást jelent. Ezen elmélet szerint az Univerzum nem tágulna a végtelenségig,
hanem tágulásának üteme az idő során csökkenne, majd elérve maximális méretét, teljesen megállna a
tágulás. A tágulást az Univerzumban lévő összes anyag vonzereje állí­taná meg, feltéve, hogy van megfelelő
mennyiségű anyag a Világegyetemben. Ekkor az Univerzum elkezdene összehúzódni. Zsugorodásának
üteme egyre jobban gyorsulna, majd bekövetkezne a Nagy Reccs, a Nagy Bumm fordí­tottja. E szakasz
pontosan ellentéte lenne a táguló szakasznak. A Nagy Reccs után képződött szingularitásból, a semmiből,
egy újabb óriási ősrobbanás közepette újra elkezdene tágulni az Univerzum. Ilyen táguló-szűkülő ciklusok,
Nagy Bummok és Nagy Reccsek követnék egymást a végtelenségig.



Vajon ugyanolyan lenne a következő Nagy Bumm is, mint amilyen a legutóbbi volt? Ugyanolyan világ
keletkezne utána, mint amilyen most van? Vagy esetleg mások lennének a részecskék, mások a ter-
mészeti törvények? Ezekre az izgalmas kérdésekre egyelőre még nem tudunk választ adni.

írta: HegeNorbi
Vissza az elejére
 

Ugrás:     Vissza az elejére

Téma átvétele: rss 0.92 Téma átvétele: rss 2.0 Téma átvétele: RDF
Powered by e107 Forum System