szerző: i.zsolt
képek: Schupler Levente

Te nem véletlenül vagy itt! A létnek szüksége van rád. Nélküled a létből hiányozna valami, amit senki más nem képes pótolni. Ez ad neked méltóságot: az egész lét hiányolna, ha nem lennél itt. A csillagok, a Nap, a Hold, a fák, a madarak, a Föld – a világon minden érezné, hogy valahol egy pici vákuum van, és ezt az űrt rajtad kívül senki más nem töltheti be. Az, hogy a léthez tartozol, és hogy a lét szeret téged, hihetetlen örömöt, megelégedettséget ad. Amint megtisztulsz, látod, hogy minden irányból csak hatalmas szeretet árad feléd.”

Az élet, mintha feledékeny volna, folyton önmagát ismétli!
„Ha nem figyelsz oda, akkor tovább ismétli magát, tovább forog, mint egy kerék. Ezért hívják a buddhisták ezt az élet és halál kerekének – az idő kerekének. Úgy forog, mint egy kerék: a születést halál követi, a halált pedig születés; a szerelmet gyűlölet követi, a gyűlöletet pedig megint szerelem; a siker után kudarc jön, azután megint siker…

Csak figyeld meg! Elég, ha néhány napig valóban odafigyelsz, és feltűnik előtted az egész működési rendszer; a kerék működési rendszere. Egyik nap csodálatos reggelre ébredsz; nagyon boldognak és vidámnak érzed magad – egy másik napon pedig olyan tompa és lehangolt vagy, hogy azon töprengsz, hogyan végezz magaddal. Pedig előző nap még tele voltál élettel, boldogsággal, és mélységes hálát éreztél Isten iránt ezért a hangulatért. Most meg itt siránkozol, és nem látod értelmét annak, hogy tovább élj… És ez egyre csak így megy, és te nem veszed észre ezt a sablont. Amint meglátod a sablont, ki tudsz ugrani belőle!”

Ezer és egy veszély leselkedik az úton!
“A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. Hosszú az út, és mindig biztonságosabb inkább el sem indulni rajta, mert az út ismeretlen, és semmit nem lehet garantálni.

Ezer és egy veszély leselkedik az úton; csapdák és kelepcék szegélyezik mindenfelé – a mag a kemény maghéjba rejtve biztonságban van. De most tesz egy próbát: összeszedi magát, ledobja magáról a biztonságot jelentő kemény burkot, és elindul. A küzdelem azonnal elkezdődik: a kínlódás a talajjal, a kövekkel, a sziklákkal. És amilyen kemény volt a mag, olyan lágy lesz most a csíra, s a törékeny növényre ezerféle veszély leselkedik. A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna – a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná “hová?” és “miért?” Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak.

Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá.”

Ha csendben várakozol, észre fogod venni, hogy valami mélyen legbelül ott növekszik benned…
“Mi elfelejtettük, hogyan kell várakozni; és ez szinte tragédia. Az egyik legértékesebb kincsünk a várakozás képessége; kivárni a megfelelő pillanatot. Az egész természet mindig a megfelelő pillanatra vár. Még a fák is: tudják, mikor van itt a virágzás ideje, és tudják, mikor kell elbúcsúzni a levelektől és csupaszon állni az ég alatt. Ők csupaszságukban is gyönyörűek… amint mély bizalommal várják az új levelek növekedését, az újraszülető lombkoronájukat. Mi azonban elfelejtettük, hogyan kell várni – mi mindent azonnal akarunk. Ez óriási veszteség az emberiség számára…

Ha csendben várakozol, észre fogod venni, hogy valami mélyen legbelül ott növekszik benned – a te valódi lényed. Egy nap akkorára nő majd, hogy lángra lobban, és akkor az egész személyiséged elhamvad: új ember lesz belőled. És csak ez az új ember tudja, hogy mi az az ünneplés, csak ez az új ember ismeri az élet örök nektárját.”

Ha egy kicsit bolond vagy és egy kicsit bölcs, az jó!

“Az élet egy pillanat, amit ünnepelni és élvezni kell. Tedd mulatsággá, ünnepeld, és akkor beléphetsz az igazi templomba. A templom nem a lógó orrúaknak való; soha nem is volt az. Figyeld meg az életet: látsz valahol szomorúságot? Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Vagy idegbeteg állatot? Ugye nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol…

Mégpedig azért tévedt el, mert rendkívül bölcsnek és okosnak hiszi magát. A te betegséged az okosságod. Ne légy olyan bölcs. Mindig tudd, hogy hol a határ, ne ess végletekbe. Ha egy kicsit bolond vagy és egy kicsit bölcs, az jó – mert e kettő megfelelő arányú kombinációjából lesz a Buddha…”

forrás:/filantropikum/