Aki volt már jósnál, és olyasmit hallott, ami később valóban megtörtént, óhatatlanul felteszi a kérdést: Vajon honnan tudta? Milyen információk jutnak a jós birtokába? Van-e fizikai magyarázata az ilyen látomásoknak?


A modern fizikának vannak sejtései, elméletei és modelljei, amelyek közelebb viszik a ma emberét a lehetséges „racionális” válaszhoz. Reiner Holbe a Csoda vagy csodálatos cí­mű könyvében azt tanácsolja, hogy előbb az idő jelenségét kellene megfogalmazni ahhoz, hogy a jelent, a múltat és főleg a jövőt meghatározhassuk. Mert a tudósok egy csoportja szerint valójában ideje senkinek nincs, egy másik csoport pedig állí­tja, hogy valójában az idő sem létezik. Bolygónkon csillagászati ismeretek szerint mérik az időt.

A Föld 24 óra alatt fordul meg maga körül és 365 nap alatt a Nap körül. Ebből következnek az óráink és a napjaink. A Holdon viszont már más időbeosztás lenne, a naprendszer más bolygóiról és a rendszeren kí­vüli égitestekről már nem is beszélve.

David Bohm fizikus és Karl Pribram agykutató meggyőződése szerint világegyetemünk egy óriási hologramhoz hasonlí­t, vagyis egy többdimenziós forma, melyben minden létező – az esőcsepptől a tölgyfáig – egy valóságsí­k kivetülése, mely annyira felülmúlja a mi valóságunkat, hogy szó szerint kí­vül van téren és időn. A két kutató tudományos rangja annyira kifogástalan, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kí­vül az elméletüket, melyet kí­sérletekkel – például számí­tógépes szimulációkkal – még felülvizsgálhatóvá is tettek. Az ebből létrejött holografikus világkép feltételezi, hogy eltérő sűrűségű és rezgésű világegyetemek hatolnak át egymáson, és hogy ebből a tényből kiindulva időugrásokat is meg lehet magyarázni.

Az ilyen jelenségekből következik, hogy a múlt nem vész el örökre, hanem néhány, az emberi érzékelés számára hozzáférhető formában még mindig létezik. De emellett a jövő is benne foglaltatik a kozmikus hologramban. Mindenesetre számos adat bizonyí­tja, hogy néhány eljövendő esemény épp olyan könnyen érzékelhető, miként a múltbeliek.

Aki már volt jósnál, megtudhatta, hogy a jövőví­ziók többnyire tragikus eseményeket érintenek, örömtelieket kevésbé. Ugyanis annyira elköteleztük magunkat amellett, hogy lehetetlennek tartjuk a jövőre vonatkozó felismeréseket, hogy tudatalattink leghátsó zugába száműztük természetes jövőbe látási képességeinket. Számtalan beszámolót ismerünk életveszélyes helyzetekről, melyekben bizonyos emberek csaknem ember feletti erőket hoznak működésbe. Hasonló a helyzet érzékeken kí­vüli érzékelő képességünkkel is, mely nyilván annyira eltompult, hogy csak kritikus helyzetek jutnak el hozzá a jövőből.

Meghatározott vagy megváltoztatható?

A döntő fontosságú kérdés ugyanaz marad: teljességgel előre meghatározott a jövő, vagy megváltoztatható? Elég sok beszámoló kering a köztudatban emberekről, akik jövőbe látó képességük jóvoltából el tudtak kerülni katasztrófákat. Például nem szálltak be repülőkbe, melyeknek lezuhanását előtte megálmodták. Vajon életben maradt volna Kennedy elnök, ha hallgat a Fehér ház egyik alkalmazottjára, akinek többször is egyértelmű látomása volt a dallasi merényletről?

David Loye-nak, a princetoni egyetem klinikai pszichológusának meggyőződése szerint a jövőbe látás képessége holografikus jelenség. Ő is abból indul ki, hogy a valóság egy óriási hologramhoz hasonlí­t, melyben múlt, jelen, jövő bizonyos fokig meghatározott. De fontos tudni, hogy van sok olyan holografikus képződmény, mely tér és idő nélküli vizekben sodródik, kering a többi körül, és áthatol rajtuk. Minden ilyen holgorafikus világegyetem szerkezete meghatározott. Ha azonban egy ember egy pillantást vet a jövőbe,csupán egy bizonyos hologram jövőjébe lát be.

A folytatás ennél is lenyűgözőbb: Loye elmélete kimondja, hogy egy bizonyos világegyetem kiválasztásával megteremtjük a jövőt. A két dolog egy és ugyanaz. A modern kvantumfizikában nem egy olyan támpontot találtunk, mely arra utal, hogy a tudatunk jelentős szerepet játszik az itt és most megteremtésében. Ha azonban szellemünk a tér és az idő határain kí­vül képes mozogni, miért ne léphetne be a jövő ismeretlen tájaira, miért ne vehetne részt eljövendő események létrejöttében?

/Felhasznált irodalom: Rainer Holbe: Csoda vagy csodálatos?/