+ A | - a | Visszaállít
2010. okt.
29
  Már nyilvánosak a titkos UFO-akták
Kategória: UFO-k és földönkí­vüliek - Közzétette: Peety
Az utóbbi időben több, korábban határozottan tagadott esetről derült ki, hogy valóban megtörtént.

Már az ókori társadalmakat is foglalkoztatta a világűr, sőt, az egyiptomi társadalom esetében néhányan a mai napig hiszik, hogy földönkí­vüliek segí­tették őket hatalmas piramisaik épí­tésében. Azóta eltelt több ezer év, az emberek egyre többet és többet tudtak meg az űrről és a bolygókról, de az idegenekbe vetett hit ezzel csak erősödött.

Az elmúlt száz évben megsokasodtak az idegenek látogatásáról szóló hí­rek, ám ezeket egytől egyig tagadta, vagy éppen nem kommentálta a tudomány, annak ellenére, hogy szemtanúk ezrei bizonygatták igazukat. Az esetek többségének valósságáról ma sincs információ, ám néhányról most mégis lerántották az ezidáig titkos leplet.

Titokzatos angliai látogatások

1912-ben egy felderí­tő repülőgép próbált visszajutni az angol légtérbe, amikor a pilóta egy UFO-t látott a levegőben. Winston Churcill akkor úgy döntött, hogy az eset nem kerülhet nyilvánosságra, és titkosí­tani kell minden ilyen és ehhez hasonló eseményt.
Azóta több, az előzőhöz hasonló eset is történt, amire csak mostanában derült fény, miután feloldották a titkosí­tást. 1997. március 20-án például egy birminghami férfi a saját kertjében találkozott egy fényes, kék szí­nű háromszöggel. Alig két évvel később pedig a glasgow-i Prestwick repülőtéren az irányí­tótorony egyik ügyeletes alkalmazottja látott elsuhanni egy ismeretlen repülő tárgyat.

Bár az esetek ma már nyilvánosak, azt máig sem tudni, hogy milyen lényekről van szó. A vallomások ugyanis eltérő repülő tárgyakról számolnak be.

Egy West Lothian-i férfi egy Toblerone csokoládéra emlékeztető repülőt emlegetett, de láttak már kerek UFO-kat is. A brit védelmi minisztérium az elmúlt időszakok nyomására az év elején úgy döntött, hogy egy hároméves program keretében a National Archives honlapjára tölti fel az eddigi eseményeket, melyeket egy hónapig ingyen is le lehetett tölteni.

A franciák titkosí­tott aktái

Az állí­tólagos UFO-észlelésekkel kapcsolatos adatokat világszerte titkosí­tják, sok helyen bizonyos évtizedek után pedig meg is semmisí­tik. A Francia Űrkutatási Hivatal azonban nemrég úgy döntött, hogy az elmúlt 50 év titkosí­tott aktáit nyilvánosságra hozza, melyek bárki számára elérhetőek az interneten. Az eddigi adatok közel 1600 UFO-észlelésről számolnak be, de a listát folyamatosan frissí­tik. Akadnak ezek között egyértelműen komolytalan esetek, de sok olyan is, mely már jóval valóságosabb. Az egyik jelentés szerint például előfordult, hogy egy-egy jelenséget több ezer ember is végignézett. A tömeges észleléseken kí­vül előfordult, hogy egy-egy szemtanú égésnyomokkal is bizonyí­totta a találkozást, máskor kutatóközpontok észleltek különös radarjeleket.

Az első francia megfigyelés 1937-ben volt, de az ötvenes évek óta egyre több észlelés kerül nyilvánosságra. Az 1977-es új kutatócsoport rengeteg bí­rálatot kapott a francia vezetéstől, mivel a kutatók vezetője, Jean-Jacques Velasco is elismerte, hogy hisz a földönkí­vüliekben, és azt is, hogy az érzékelések 13,5%-ára nem találtak magyarázatot.

Az USA sem kivétel

Az Amerikai Egyesült íllamok élen jár az űrkutatás és az UFO-kkal kapcsolatos érdeklődés terén is. Orson Welles A világok harca cí­mű rádiójátéka óta idegen lényekkel kapcsolatos sorozatok, filmek és könyvek garmadája zúdul a világra az USA-ból, de az állí­tólagosan valós UFO-észlelések száma is magas.

Az elmúlt hónapokban az amerikai katonaság is nyilvánosságra hozta saját, ezidáig titkos aktáit, ami igazi lavinát indí­tott el, hiszen az amerikai kormány hosszú évekig egyértelműen tagadott minden, idegenekkel kapcsolatba hozható esetet. A most nyilvánosságra került adatok szerint azonban az ötvenes évek óta az USA-ban is megsokasodtak az észlelések: egyes felmérések szerint minden 10. amerikai biztosan állí­tja, hogy látott már UFO-t.

ím ahhoz hasonló, ami állí­tólag 1957-ben történt, azóta sem volt: egy férfi arról számolt be, hogy nemcsak látott különös repülő tárgyat a saját szántóföldjén, de az a traktorjától nem messze le is szállt - ami azonnal felmondta a szolgálatot -, belőle pedig emberszerű lények léptek ki, és a férfit a jármű belsejébe is bevitték.

Az eset óta több különböző űrhajót láthattak az amerikai szemlélődők, Michiganben például egy leánykollégium 88 diákja észlelt rögbilabda formájú repülő tárgyat, de egy pap is állí­totta, hogy három-négy UFO-val kommunikált zseblámpával és kézmozdulatokkal.

/Gricman Kata/

Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2010. okt.
29
  Mobiltelefonos időutazó bukkant fel Chaplin filmjében?
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: Peety
Charlie Chaplin 1928-as filmjében, A cirkusz egyik jelenetében feltűnik egy feketeruhás nő, az arcát nagyrészt eltakaró kalapban, és úgy tesz, mintha mobilon telefonálna. Ez elég volt ahhoz, hogy sokan arra gondoljanak, időutazó bukkant fel a 82 évvel ezelőtt forgatott moziban.

Alighogy lecsengett az előző, időutazót felfedezni vélő internetes mém, máris itt a következő. Az eset nyomába ezúttal is a Forgetomori nevű oldal szerkesztője eredt, s arra a következtetésre jutott, hogy nem mobiltelefont tart a kezében a nő, hanem minden bizonnyal hallókürtöt. Ugyanakkor továbbra sem egyértelmű, mit hallgathat a nő a hallókürttel, illetve miért beszél a jelenet közben, merthogy a közelében nem látható beszélgetőpartner.



A filmből sem derül ki egyértelműen, mit tart a kezében a nő, ezért tökéletes bizonyossággal azt sem lehet kizárni, hogy nem hallókürtről van szó.


Sőt, még az is elképzelhető a Forgetomori szerint, hogy egyszerűen semmi sincs a szereplő kezében. Ha í­gy van, az a két teória tűnik még a legéletszerűbbnek, hogy a szemébe sütő nap ellen emeli fel a kezét, vagy csak két ujjával vakargatja a fejét.

/hvg/


Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák