Rengeteg bizonyí­ték van arra, hogy a német tudósok és mérnökök sikeresen fejlesztettek repülő csészealjakat, melyekből több tí­pust is létrehoztak. Teljesen új eszköz, teljesen új meghajtással. Ismerhették a hipertéri - nullponti - energia kicsatolásának technikáját? Vélhetően sokkal korábban mint Gagarin, kijutottak a világűrbe is. A fejlesztések jelentős részét egy titkos déli-sarki bázison - a 211-esen - folytathatták. Többen úgy vélik, valószí­nűleg a földönkí­vüliek egy csoportjával/fajával is kapcsolatba kerültek (és í­gy új műszaki/fizikai információkhoz, technológiákhoz is hozzájutottak).

És ennek a témának más vonatkozása is lehet, illetve van is szerintem.

Kevesen tudják, hogy 1946 -ban az amerikaiak egy bizonyos E. Byrd admirális vezetéséveltöbb ezer fős (kb.5000) katonai alakulatot indí­tottak a Déli-sarkra. Tengeralattjárókkal,repülőgép-anyahajókkal, repülőkkel, stb., szóval rengeteg fegyverrel egy ütőképes mini hadsereg indult útnak. Aztán ez a hadsereg 2 hónap (6 helyett) múlva tönkreverve, óriási veszteségeket elszenvedve tért vissza.
A jelentések szerint az alakulatot a sarkvidéknél a tengerből kiszállldosó repülő csészealjak pusztí­tották el. Természetesen mindent titkosí­tottak. Ha most ezekhez az információkhoz hozzátesszük azokat, melyek szerint a németeknek titkos bázisuk volt (az ú.n. 211-es) az Antarktiszon, mely repülő csészealjak előállításával (is) foglalkozott, úgy tűnik nyomós oka lehet az amerikaiaknak, hogy ne szellőztessék meg a történteket. Vélhetően a német bázis megsemmisí­tése ügyében indí­tották a katonai expedí­ciót ami teljes kudarccal végződött. Ebből viszont az is következik, hogy a németeket nem tudták teljes mértékben kapitulációra kényszerí­teni (azokat akik az Antarktiszon, a 211-es bázison tevékenykedtek. Azóta vélhetően jelentősen kibőví­thették a bázist (?) ). Így nem véletlen, hogy az USA minden UFO jelenséget(a rosewelli esettől kezdődően) tagad, titkosí­t, elken, dezinformál, szemtanúkat tüntet el, tesz nevetségessé, stb. mivel a fentiekből következően a II. világháborút a németek ellen mégse tudták teljes győzelemmel befejezni a 211-es bázison alkalmazott hihetetlen technológiai előny miatt. Szerintem innen (is) eredeztethető a hivatalos kormányzati titkolódzás mely igen kényelmetlen igazságok kiderülését akadályozza meg.

Megjelent egy könyv is a témában, cí­me: "HITLER CSÉSZEALJAI", - akit érdekel a téma nagyon ajánlom.

Egy részlet a könyvből:
"AZ ANTARKTISZI EXPEDÍCIÓ"

A feltárt dokumentumok tanúsága szerint azonban nagy a valószí­nűsége annak, hogy a levitációs hajtóművel elért eredmények nem semmisültek meg, csupán hozzáférhetetlenné váltak számunkra. A szakirodalom szerint a németek a háború elvesztése után létrehoztak a Déli-sarkon egy titkos kutatóbázist. A Haunebu-2 és Haunebu-3 fejlesztése már az új-Berlinnek nevezett 211-es bázison fejeződött be. Ennek a világtól elzárt kutatóközpontnak a kialakí­tását jelentősen megkönnyí­tette, hogy az Antarktisz alatt szunnyadó vulkánok, és hatalmas barlangok találhatók. Közülük a legnagyobb kiterjedése eléri a 45 kilométert is. A megközelí­tésük sem nehéz, mert a vulkánok által táplált melegví­z-források zöld oázissá változtatták a felszí­ni talajréteget. Ilyen körülmények között egyáltalán nem lehetetlen emberi tartózkodásra alkalmas élőhely kialakí­tása az örök jég birodalmában.

Az új támaszponton a németek kapcsolatba kerülhettek a földönkívüliekkel is, mert néhány év alatt olyan óriási technikai fejlődést értek el, ami egy magasabb szinten álló civilizáció segí­tsége nélkül elképzelhetetlen.

Erre Richard E. Byrd admirális jelentéséből lehet következtetni. Az amerikai titkosszolgálat ugyanis hamar tudomást szerzett új-Berlin létezéséről, és attól tartottak, hogy a németek az időközben továbbfejlesztett csodafegyverükkel megtámadják őket. Ezért elhatározták, hogy megsemmisí­tik a bázist. Ehhez azonban fel kellett derí­teni a pontos helyét, és a véderejét.
Ezzel a feladattal azt a Byrd admirálist bí­zták meg, aki 18 évvel korábban sarkkutatóként segí­tett a németeknek feltérképezni a hatalmas jégmezőket, és ezáltal nagyban elősegí­tette az Antarktisz németek általi gyarmatosí­tását, és új-Svábföld létrehozását. A High Jump hadművelet azonban nem a várt eredményt hozta.

Byrd 4700 katona, 13 hadihajó, 1 repülőgép-anyahajó, 10 vadászrepülőgép, 2 hidroplán, 6 teherszállí­tó repülőgép, 6 helikopter és traktorok, hójárók kí­séretében indult útnak. Nem sokáig bolyongott a hatodik kontinensen. útja egyenesen a Bunger-oázisba vezetett. Ez volt ugyanis a legnagyobb zöld földterület az Antarktiszon, és ez alatt találhatók a legtágasabb barlangok.

1947. februárjában történt megérkezésekor azonban elképesztő dolgokat tapasztalt. Második expedí­ciója során a korábban hófoltokkal tarkí­tott zöld oázis helyett egy nagy, fekete földdel borí­tott területet látott. Az oázisban tavak is voltak. Az egyikre leszállt egy hidroplánnal, és méréseket végzett. A ví­z nem volt hideg, és sósnak bizonyult.

Az igazi kaland azonban ezt követően várt rá, mivel a terep időközben meglehetősen átrendeződött. Erről részletesen beszámolt a naplójában, amely azonban csak jóval a halála után került napvilágra. A Byrd Sarki Központ irattárosa bukkant rá, amikor elkezdte rendszerezni a tudós szellemi hagyatékát.

A kézirat tanulmányozása során döbbenten olvasta: "Ezt a naplót a legnagyobb titokban vagyok kénytelen í­rni. Eljön majd az idő, amikor a racionális gondolkodás semmivé foszlik, és el kell fogadni a kikerülhetetlen valóságot. Nincs módomban nyilvánosságra hozni a következő dokumentumot. Az itt közöltek talán soha nem kerülnek közlésre, de kötelességem leí­rni abban a reményben, hogy egyszer majd mindenki elolvashatja egy olyan világban, ahol bizonyos emberek önzése, kapzsisága és hatalomvágya nem hallgattathatja el az igazságot." A február 2 -i naplóbejegyzésből aztán kiderült, hogy valójában miről van szó: "Minden előkészület megtörtént, hogy északnak repülhessünk. Az üzemanyagtartályok teletöltve. Felszálltunk. A távolban hegyeket láttunk. Csakugyan egy hegységhez értünk, bár korábban nem tudtam róla. Átrepültünk egy hegylánc felett. A gerincen túl egy völgyet pillantottunk meg, amelyet egy kis folyó szelt át. Lehetetlen, hogy itt zöld növényzet legyen! Valami nyilvánvalóan nem stimmel. Itt jégnek és hónak kellene lennie alattunk.".

Ettől kezdve az események napjaink UFO-s elrablásaira emlékeztetnek: "A navigációs műszerek megbolondultak, az iránytűk csak pörögnek. Nem látjuk a Napot. Mintha itt valami más forrásból jönne a fény. Odalent fákat látunk. A magasságot 300 méterre csökkentettem, hogy jobban megfigyelhessünk mindent. A hőmérséklet 23 C! A műszereink ismét rendesen működnek. Rádiókapcsolatot akartam létesí­teni a központtal, de a készülék nem működött.
A táj normális alattunk (amennyiben ez itt normálisnak mondható). A távolban valamiféle város látható. Ez lehetetlen! Repülőgépünk furcsán mozog. Képtelen vagyok irányí­tani. Nem reagál a kormányzásra. Istenem! Két furcsa repülőgép jelent meg mellettünk. Gyorsan közelednek felénk. Korong alakúak és fényes felületűek. Egészen közel jönnek, és látom az azonosí­tó jelzéseiket. Ez egy horogkereszt! Fantasztikus! Hol lehetünk? Ismét megpróbáltam irányí­tani a gépet, de nem sikerült. Valami láthatatlan erő mozgat minket.

Ahogy a két gép odaért hozzánk a rádiónk elkezdett recsegni, majd egy hang szólalt meg angolul, feltűnő német akcentussal. Egy üzenet érkezett. "Isten hozta admirális a birodalmunkban. Pontosan hét perc múlva leszállí­tjuk önöket. Nyugalom admirális, jó kezekben van." A repülőgép motorjai leálltak. A gép irányí­thatatlanná vált. újabb rádióüzenetet kaptunk. "Megkezdődik a leszállás." Nem a megszokott módon ereszkedtünk alá, hanem úgy, mintha egy láthatatlan liftben lennénk. A földet érés csak egy apró zökkenés. Gyorsan leí­rom még, amit látok. Számos ember közeledik felénk. Magasak és szőkék. A város a szivárvány szí­neiben csillog. Nem tudom mi fog történni, de nem látok fegyvert a közeledő alakoknál. Egy hang a nevemen szólí­t, és utasí­t, hogy nyissam ki a gép ajtaját. Megteszem. A rádióst és engem udvariasan fogadtak. Felszálltunk egy kis emelvényszerű járműre, aminek nem voltak kerekei, és a város felé haladtunk. Valami kellemes meleg italt kaptunk. Soha azelőtt nem ittam még ilyet. Nagyon finom volt. Tí­z perc után két alak jött, és arra kértek, hogy kövessem őket. Nem tehettem mást. A rádiósom ott maradt."

Az admirálist egy különös emberhez kí­sérték, akit mindenki csak Mesternek nevezett. Ez az ember igen fontos dolgot közölt vele: "Admirális, elmondom miért hozattam ide. Érdeklődésünk önök iránt már akkor elkezdődött, amikor Hirosima és Nagaszaki felett felrobbantották az első atombombájukat. Ebben a nyugtalaní­tó időszakban elküldtük az önök felszí­ni világába repülő eszközeinket, hogy tanulmányozzuk azt, amit elkövettek az emberiség ellen. Látja eddig soha nem avatkoztunk bele az önök viselt dolgaiba, most azonban meg kell tennünk, mert megtanultak kezelni egy olyan energiát, amely egyáltalán nem való az ember kezébe. Küldötteink már átadták üzenetünket az önök politikai vezetőinek, de ők nem törődtek vele. Most önt választottuk ki arra, hogy tanúskodjon a létezésünk mellett, és meggyőzze őket esztelen magatartásukról." A mester arra biztatta Byrd-et, hogy vigye el üzenetét a világ vezető hatalmaihoz. Ebben az üzenetben felszólí­totta az emberiséget, hogy hagyjon fel a nukleáris fegyverek gyártásával.

Ezt követően a mester elköszönt, és magára hagyta az admirálist. A napló í­gy folytatódott: "Visszakí­sértek a szobába, ahol a rádióst hagytam. Ismét felszálltunk arra a furcsa kerék nélküli járműre, és visszamentünk a repülőgéphez. Amint becsuktuk az ajtót a gép felemelkedett. A láthatatlan lift kilencszáz méter magasba emelt minket. Habár a sebességmérő nem jelzett, mégis gyorsan repültünk visszafelé." A két különös repülőgép mellettünk haladt. Egy idő után rádióüzenet érkezett: »Most magára hagyjuk admirális. A gépe ismét irányí­tható. Auf Wiedersehen!« A gép hirtelen megrázkódott, majd zuhanni kezdett. Gyorsan visszanyertem az irányí­tást felette, és már szabadon repültünk délnek. Ismét a jégmező felett voltunk. Sikerült rádióösszeköttetést létesí­tenünk a bázissal. Leszálltunk a támaszponton."

A történetnek koránt sincs vége. Annak ellenére, hogy 8 hónap állt rendelkezésére küldetésének teljesí­tésre, Byrd admirális 8 hét után befejezettnek nyilvání­totta az expedí­ciót. A megdöbbentő élményt követően rögtön visszafordult, hogy tájékoztassa az Egyesült Államok kormányát a nácik antarktiszi bázisának létezéséről, és hogy átadja a Mester üzenetét. Byrd naplója az amerikai vezérkar reakcióját is megörökí­tette: "A Pentagonban vezérkari ülés volt. Beszámoltam felfedezésemről és a mester üzenetéről. Minden szavamat előí­rásszerűen rögzí­tették, majd értesí­tették az elnököt. Utána még három órán keresztül ott tartottak. A Top Security Force alaposan kikérdezett a részletekről is, majd egy orvoscsoport megvizsgált. Igazi kí­nszenvedés volt! Utána elengedtek, de a Nemzetbiztonsági Iroda szoros felügyelet alatt tart. Azt a parancsot kaptam, hogy az emberiség érdekében HALLGASSAK mindarról, amit megtudtam. Emlékeztettek rá, hogy katona vagyok, és engedelmeskednem kell a parancsnak". Kell ehhez valami kommentárt fűzni? A történtek után az admirális természetesen hallgatott. 1958-ban a halálos ágyán is csak ennyit mondott: "Expedí­ciónk nagy és eddig feltáratlan új területre bukkant, amely az örök titok hazája." "

forrás:/ufo.eoldal.hu/